Elôzô rész

Korábban is felfigyeltek arra, hogy bizonyos helyeken bizonyos tápanyagösszetevõk aránya eltér a várható összefüggés adta értéktõl és ezen sajátosságokat "paradoxon" névvel illettek. Ezek egyike a 90-es évek elején leírt ún. francia paradoxon. Lényege, hogy az ischaemiás szívbetegség okozta halálozás jóval kisebb Franciaországban, mint a hasonló fejlettségû nyugati országokban, jóllehet a kockázati tényezõk érvényesülése vagy ugyanolyan, vagy még nagyobb mértékû is, mint az összehasonlításul szolgáló országokban. Különös, hogy a jelenség egyfelõl a viszonylag nagy telített zsírsavbevitel, az igen elterjedt dohányzás és a kevéssé "divatos" aktív testedzést folytató életmód dacára észlelhetõ. A francia paradoxon francia leírói szerint az egyetlen eltérés a Franciaországban észlelhetõ nagy vörösborfogyasztásban mutatkozik (4. ábra). A mechanizmust illetõen felvetik, hogy csupán a vörösborban jelentõsebb mennyiségben jelenlévõ polifenol típusú antioxidáns komponensek lennének a jótékony hatásért felelõsek (pl. flavonoidok).

A borfogyasztás mint a szíveredetû halálozás megelõzésének eszköze címen nyilvántartható túlzó leegyszerûsítés természetesen mind a mai napig sok vihart kavar, ezért tanulmányok sora szerint a Franciaországban vagy egyéb mediterrán országban is észlelt paradoxon más táplálkozási változókban fellelhetõ különbségekkel is megmagyarázható, így felmerült a cardiovascularis halálozás alacsony volta és a nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztás közti összefüggés hangsúlyozása; egyéb források szerint az "európai paradoxon" részeként a szintén antioxidáns E-vitaminbevitel északról-délre észlelhetõ növekedésével is magyarázhatók a statisztikai különbségek.

Látható, hogy valóban kimutatható egy jellemzõ negatív összefüggés a zöldségfogyasztás és a CHD halálozás között, Magyarország helyzete azonban sokkal rosszabb, mint ami földrajzi helyzetébõl adódna, figyelemreméltó a mediterrán területek elõnye (5. ábra felsõ rész). Hasonló a helyzet a gyümölcsfogyasztás tekintetében is, a magyarországi átlagot jelzõ pont rosszabb képet mutat, mint ami mezõgazdasági kultúránk és földrajzi adottságaink hagyományaiból következhetne, hiszen pl. a finn gyümölcsfogyasztás is nagyobb a hazainál (5. ábra alsó rész). Érdemes lenne az adatokat makro- és mikroközgazdasági szinten egyaránt jellemezni, továbbá elgondolkodni az élettanilag helyes ösztönös és a gazdaságilag befolyásolt tudatos tápanyag választás kórélettani hatásainak különbözõségérõl.

A korábban már említett E-vitaminbevitel és a CHD halálo-zás közötti összefüggést divatos az európai paradoxon névvel illetni, mely szerint minél kisebb az E-vitaminfogyasztás, annál nagyobb a CHD halálozás. Ezen összefüggés valóban kimutatható (6. ábra), jól látható a mediterrán térségek elõnye és a meglepõen alacsony magyar bevitel.

Ez különösen fájó, hiszen az európai piacon rendelkezésre álló növényolajforrások közül a Magyarországon is hagyományos és hozzáférhetõ napraforgóolaj, a vitaminozott margarin elegendõ mennyiségû tokoferolt tartalmaz.

Nem világos és egyértelmû, hogy az alacsony E-vitaminfelvételért kizárólag a kedvezõtlenül nagy állati-növényi zsiradékarány felelõs, nem világos az sem, hogy a napraforgóolaj elõállítási technológia hõterhelése és/vagy a hagyományos magyar konyhatechnika (magas hõfokú sütés) felelõs a természetes E-vitamintartalom csökkentéséért és így a bevitel alacsony voltáért, szemben pl. a mediterrán területek "salátaolaj" formájú, hõkezelés nélküli fogyasztási szokásaival.

Az 1. táblázatban a vizsgált 13 tápanyagbeviteli változó és a CHD közötti regressziós egyenesek korrelációs együtthatóit mutatjuk be, jól látható a nagy zsír-, telített zsírsav-, koleszterin-, állati zsiradékfogyasztás "kártékony", míg a nagy gyümölcs-, zöldség-, E-vitaminfogyasztás "jótékony" hatása.

Érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a vizsgált országok átlagához viszonyítva mennyi az egyes tápanyagösszetevõk %-os fogyasztása Magyarországon. Feltûnõ, hogy zsírfogyasztásunk 33 %-kal, telített zsírsavbevitelünk mintegy 60 %-kal, égetett szeszfogyasztásunk majdnem 80 %-kal haladja meg az átlagot, míg a többszörösen telítetlen zsírsavbevitelünk csak 40 %-a, zöldségfogyasztásunk csak 60 %-a, E-vitaminfogyasztásunk csak fele az átlagos mennyiségnek (2. táblázat).

Érdemes összehasonlítani, hogy a vizsgálatba bevont országok hány táplálkozási mutató tekintetében mutatnak jobb vagy rosszabb halálozást, mint ami a regresszióból következik. Figyelemreméltó Belgium, Franciaország és Hollandia, ahol a helyzet lényegesen jobb, mint ami pusztán a táplálkozási szokásokból levezethetõ lenne, átlagosnak mondható pl. Ausztria, Németország, rosszabbodik a helyzet a tengerentúli angolszász országoknál, és tragikusra fordul Magyarországon és néhány skandináv országban (3. táblázat), e tekintetben tehát "tiszteletbeli" skandinávoknak is számíthatnunk. (Bár azok lennénk a sokszor irigyelt oktatási, nyelvismereti, vagy jóléti gondoskodási tekintetben is!) Megdöbbentõ, hogy CHD halálozásunk még annál is rosszabb, mint ami a nem igazán kedvezõ tápanyagbeviteli adatokból következik, hiszen a vizsgált 13 változó esetében "jobb" helyzet egy esetben sem találtatott, míg rosszabb 10 esetben. Ez tehát a magyar paradoxon, szinte a francia paradoxon negatív elõjelû változata, vagyis halálozási helyzetünk sokkal rosszabb, mint ami a – különben rendkívül elõnytelen – táplálkozási szokásokból következtethetõ lenne. Az okoknak még csak a találgatása is messze meghaladja jelen elõadás kereteit. A földrajzi összefüggést szemlélteti a 6. ábra alsó része, az északi fekvésû országok CHD halálozási túlsúlya, a mediterránok elõnye igen szemléletes, nagyon szomorú a H-betûvel jelzett pont helyzete, különösen ha a hasonló átlagos földrajzi szélességû Ausztria vagy Svájc helyzetét tekintjük, és különösen ha tudjuk, hogy ebben a tekintetben 50-60 eszten-dõvel ezelõtt nem volt lényeges különbség az említett közép-európai országok között.

Az elmondottak alapján

– igazoltnak tûnik a korábban az MTA több testülete által is jegyzett, Elnökségi állásfoglalással is megerõsített, a magyar-rszági táplálkozási szokások megváltoztatására tett ajánlások helyessége, melynek a mai állapot szerint módosított megerõsítése szükségesnek látszik. Az ajánlások létjogosultságát alátámasztja, hogy azok érvényesülése mellett pl. az Egyesült Államokban az utóbbi harminc évben csökkent az ischaemiás szív-etegségek gyakorisága.

A halálesetek 1968-1988 között észlelt csökkenése együtt járt a fogyasztási szokások tetemes és jótékony irányú változásával, egyes becslések szerint az e betegségben észlelt halandóság-csökkenés mintegy egyharmadáért éppen a táplálkozási szokások kedvezõ változása lenne felelõs, míg a maradék egyharmad-egyharmad arányban a dohányzás csökkenése, ill. a gyógyító eljárások fejlõdése lenne a háttérben;

– az is világos, hogy az ajánlásokban foglaltak nem valósultak meg, erre utal a helyzet változatlansága, valamint pl. a közelmúltban ismertetett, a hazai iskolásgyermekek táplálkozási szokásait ismertetõ vizsgálat igen lehangoló eredménye, mely bizonyítja, hogy mi, felnõttek változtatás nélkül továbbadjuk rossz hagyományainkat a következõ generációnak;

– leszögezhetõ, hogy a helyzet változatlansága nem róható fel egyértelmûen az egyszerû "fogyasztó" megrögzött táplákozási szokásait õrzõ magatartásának, óhatatlanul felmerül a politikai döntéshozók ezirányú nemtörõdömségének és felelõtlenségének felvetése is, hiszen pl. Robert Koch szavaival élve: "a politika a legfontosabb egészségformáló tényezõ", így elgondolkodtató a magyar mezõgazdaság és élelmiszeripar – mely adottságait tekintve képes az élettanilag kifogástalan, bõséges és változatos tápanyagválaszték elõállítására – magárahagyásának szerepe a nem szükségszerûen optimális kínálatot nyújtó, globalizációs törekvéseket célzó, kizárólag piacorientált multinacionális fenyegetettséggel szemben;

– feltûnõ és fájdalmas a magasabbrendû társadalmi célok szolgálatába állított tudatos árpolitika hiánya (elég ismét csak egy finn példára utalni, ahol az alkohol tetemes adójának nagy részét pl. a gyümölcs- és zöldségfélék fogyasztói árának alacsonyan tartására fordítják, mint állami támogatást) és végül

– támogatandó a magyar paradoxont elõidézõ okok feltárását célzó vizsgálatok és kutatások bátorítása.

Brillat-Savarin 1825-ben fogalmazott sorai "mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy" alapvetõen máig igazak, az eredeti mondás szerint nem csak a társadalmi helyzetünkre és mûveltségünkre utal, hanem sajnos sorsunkat is meghatározhatja.

Vissza a tudományos ülés programjához