A vas szó õsi örökség az urali korból. Angol megfelelõje, az iron az óangol irenbõl származik; a vas vegyjele, Fe, a latin ferrum szóból ered. A +2-es és +3-as oxidációs állapot megjelölésére néha még használják a ferro- és a ferri- elõtagot. Gyakrabban fordul elõ a vastartalomra utaló "ferro" a metallurgiai kifejezésekben – például ferroötvözet, ferrokróm, ferroalumínium, ferrokobalt – vagy a fizikai tulajdonságok megnevezéseiben: gondoljunk például a ferromágneses, ferroelektromos szavakra. A ferrát utótaggal koordinációs vegyületek nevében találkozunk. A ferritek olyan kerámiaanyagok, amelyekben vas(III)-oxidon kívül kétvegyértékû fém oxidja fordul elõ. A ferritin vastartalmú fehérje, a vérnyomást és a keringési tevékenységet szabályozza.

A vas számos szólásban is elõfordul. Néhány a keménységre, az erõre utal, például "vasból vannak az idegei", "erõs, mint a vas", "a vasat is megemésztené". Mások a kovácsolásból erednek: "addig üsd a vasat, amíg meleg", "két vasat tart a tûzben", "hidegen veri a vasat" (nincs látszatja a munkájának vagy összevissza beszél).

A vas legkevésbé ismert oxidja talán a wüstit. Nevét egy német ásványtudósról, Wüstrõl kapta. Schenck és munkatársai használták elõször a kifejezést 1927-ben egy másik vas-oxid, a magnetit szilárd oldatának megnevezésére. Késõbb annak a nem sztöchiometrikus a fázisnak a neve lett, amelyik csak magas hõmérsékleten és kis oxigénnyomás mellett létezik. Ha egy mintában wüstitet találnak, földön kívüli eredetre gyanakszanak, mert a földfelszíni hõmérséklet és oxigénnyomás mellett a wüstit vasra és magnetitre bomlik. Ne keverjük össze a wüstitet a wurtzittel: ezt a hexagonális cink-szufid ásványt Wurtzrõl nevezték el, aki francia kémikus volt.

A kevert vas(II)-vas(III)-oxid, a magnetit (mágnesvasérc vagy mágnesvaskõ, Fe₃O₄) természetes mágneses vegyület. Neve az ókori Görögországban lévõ Magnésziához kapcsolódik. A mágnest a magnetitrõl nevezték el (és nem fordítva). A szó sok európai nyelvben latin közvetítéssel honosodott meg. Egy XVI. századi magyar orvosi könyv a következõ utasítást adja:
.

Irizáló, vékony hematitkristályok

A legismertebb vas-oxid a hematit (vörösvasérc vagy vörösvaskõ, Fe₂O₃). Neve a görög vér (haima) szóhoz kötõdik. A hematit  egyes változatai a vöröskréta, vörös vaskalap, vörösfekû névre hallgatnak. A víztartalmú vas(III)-oxid a barnavasérc vagy limonit. Nevét a görög leimon (rét) szóból alkotta egy német tudós, Hausmann, aki a barna gyepvasércre keresett talán illõbb kifejezést. Ugyancsak víztartalmú vas-oxid a goethit (tûzvasérc): a nevet Lenz adta 1806-ban a természettudományok iránt is elmélyülten érdeklõdõ Goethének tisztelegve. A rozsda hidratált vas-oxidok és vas-hidroxidok keveréke. Az elnevezés bolgár eredetû, elõször a Bécsi Kódexben fordul elõ (1450 körül). Angol megfelelõje, a rust óangol eredetû; eredetileg a vörösesbarna szín megjelölésére használták.

Azokat az elemeket, amelyek a Föld magjában a vassal együtt megtalálhatók, a geokémikusok sziderofil, "vasszeretõ" elemeknek nevezik a fém görög neve (sziderosz) alapján. Ugyanerre a szóra vezethetõ vissza a sziderit ásvány (vas-karbonát) neve is. A hasonlóan hangzó sziderikus kifejezés (például a sziderikus óra) azonban már nem a Föld magjához, hanem a csillagokhoz kötõdik: a latin sidus (csillag) szóból ered.