Biztosan van, aki azt gondolja, hogy ha már nem neveztek el róla elemet, legalább egy berendezés vagy eszköz viselje a nevét. Sokan hallottak a Bunsen-égõrõl, amely a kémia egyik szimbóluma lett. Mégis keveset vagy talán semmit sem tudnak Robert Bunsenrõl (1811–99), akirõl az égõt elnevezték. Bunsen a múlt században jól ismert kémikus volt. Kirchhoffal végzett spektroszkópiai vizsgálatai vezettek el a színképelemzéshez. Nevezetesek az arzéntartalmú, büdös és mérgezõ kakodilvegyületekkel folytatott kísérletei. A vizsgálatok során veszítette el fél szemét egy robbanás alkalmával, és csaknem végzetes arzénmérgezést szenvedett. A gázégõt azonban valószínûleg nem õ, hanem technikusa, Peter Desdega találta fel.

Davy-lámpa

Humphry Davy (1778–1829) többek között biztonsági lámpájáról és elektrolízis kísérleteirõl nevezetes. Justus von Liebig (1803–73) a XIX. század egyik leghíresebb vegyésze volt. Giesseni laboratóriumát az európai kémikusok Mekkájaként tartották számon. Sokan a Liebig-féle marhahús-kivonatból ismerték a nevét, a mai vegyészeket inkább a Liebig-hûtõ emlékezteti a nagy elõdre – bár az eszköz valószínûleg nem Liebig találmánya.

Az Erlenmeyer-lombik névadója Emil Erlenmeyer (1825–1909), Liebig egyik tanítványa. A vízfürdõ francia neve, a bain-marie, egy régi alkimista asszonyra, a zsidó Máriára utal. A korábban gyakran használt gázmosót, a Woulfe-palackot egy csaknem elfeledett ír vegyészrõl, Peter Woulfe-ról (1727–1803) nevezték el; a gázfejlesztõ Kipp-készülékkel együtt az 1960-as évek óta szinte eltûnt a laboratóriumokból. A Pasteur-pipettát és a Petri-csészét azonban ma is használják.

Még több vegyész neve maradt fenn reagensekhez, vegyszerekhez, eljárásokhoz kapcsolva: ilyen például a Fehling-oldat, a Glauber-só, a Grignard-reagens, a Wilkinson-katalizátor, a Fischer–Tropsch-szintézis. A kémiai laboratóriumok élõ múzeumok lehetnek, ha eszközeink, vegyületeink feltalálóira is emlékezünk.