Nem ritka, hogy tanulmányaink kezdetén összekeverjük a mangánt és a magnéziumot, mert a g-t és az n-et könnyen felcseréljük, és például "mangéziumot" mondunk. Ez a keveredés – érdekes módon – már az elemek felfedésekor és elnevezésekor is megjelent.

A vas egyik ásványa a mágneses oxid (Fe₃O₄, magnetit vagy mágnesvaskõ). Görögül Magnes lithosnak (magnésiai kõnek) nevezték, mert a tesszáliai Magnésia közelében bukkantak rá elõször.

Plinius, a római természettudós kétféle magnésiai kõrõl tudott, egy mágnesesrõl (a magnetitrõl) és egy nem mágnesesrõl. Ez utóbbit a nõi (passzív) változatnak tartották – valójában mangán-dioxid (MnO₂) volt. A középkorban a férfi (aktív) változatot magnesnek nevezték, a nõit magnesiának.

1700 táján felfedeztek egy értékes, gyógyító hatású ásványi sót. Úgy gondolták, hogy a magnesiával áll rokonságban, ezért magnesia albának (fehér magnesiának) nevezték el, a sötét mangán-dioxidot pedig magnesia nigrának (fekete magnesiának) kezdték nevezni. A magnesia alba kristályvíz-tartalmú magnézium-karbonát volt. Eleinte összekeverték a mésszel, mert mindkettõ lúgos. Friedrich Hoffmann mutatta ki 1740-ben, hogy a magnesia és a mész két különbözõ anyag. Sir Humphry Davy igazolta, hogy a két vegyület különbözõ fémeket tartalmaz, és ezeket az olvadt oxidok elektrolízésével elõ is állította 1808-ban. A mészbõl kapott fémett kalciumnak, a magnesia fémjét magniumnak nevezte el:¹

Bátorkodom az alkáliföldekbõl [alkálifödfém-oxidokból] származó fémeket báriumnak, stronciumnak, kalciumnak és magniumnak nevezni; a legutolsó kétségtelenül kifogásolható, de a magnéziumot már lefoglalták a fémes mangán számára.

A mangania a mágia görög megfelelõje. Ha erre vezethetõ vissza a fém neve, talán a mangán biológiai hatását tükrözi, amely bõvelkedik a talányos jelenségekben.²

Az "üvegfúvókõ", amelytõl az üveg világosabbá, átlátszóbbá vált, a már említett magnesia nigra vagy barnakõ volt. Ezt az ásványt (a "tûz" és a "mosni" szavakból képzett) piroluzitnak is nevezték, mert "kimosta" az üveg vasszennyezéstõl származó sárga és zöld színét. Késõbb "üvegfúvószappan" lett a neve; még ma is használják. Sir Thomas Browne 1686-ban papírra vetett tapasztalata szerint: "az üvegkészítés õsi szokása szerint mágnesdarabokat vagy talán mangánokat is beolvasztanak".³

Scheele, a híres svéd kémikus 1774-ben állapította meg, hogy a mangán elem. Elsõként honfitársa, John Gahn állította elõ a mangánt mangán-dioxidból faszénnel. Végül Davy adta a 12-es rendszámú elemnek a magnézium és a 25-ösnek a mangán nevet 1812-ben.
 

Irodalom
1. H. Davy, Phil. Trans., 1808,  XCVIII, 346
2. G. C. Cotzias, in: Manganese: the other uses, S. A. Weiss, Letchworth, Metal Bulletin Booksm 1977
3. Sir T. Browne, Pseud. Ep. II. iii. 1686. p. 52.