Régi ékszerek

Szinte alig akad olyan ember, akin ne látnánk gyûrût, nyakláncot vagy fülbevalót. Az ékszerek viselése nagyon régi szokás. Az elsõ példányok csontokból, kagylókból készültek. Az évezredek során az ékszerek a társadalmi rangot is jelezték. Számos kultúrában a halottakat ékszereikkel temették el.

A mai ékszereket két csoportra osztják. Az egyikbe azok a míves darabok tartoznak, amelyeket jó minõségû aranyból, ezüstbõl és platinából készítenek az ötvösök, a másikba a bizsut sorolják, amelyet csaknem minden anyagból gyártanak. Az arany- és ezüstékszerek is tartalmaznak azonban egyéb fémeket.

Érzékenység
Ez a többi fém – a bõrrel érintkezve – kellemetlen tüneteket okozhat. Ilyen fém például a nikkel, a bizsuk és a világos színû fémötvözet, a "fehérarany" egyik komponense. (A nyelvújítás idején Schuster János ingerlanynak nevezte a nikkelt...)

Európa nõi lakosságának mintegy 20 százaléka vált érzékennyé a nikkelre – elsõsorban az olcsó fülbevalók viselése nyomán. Ha ezeknek a nõknek a bõre hosszabb ideig érintkezik a nikkellel (nemcsak az ékszerben, hanem például a gombokban lévõ fémmel), allergiás tünetek jelentkeznek. Az érzékenységet az okozza, hogy a nikkel behatol a bõrbe, és reagál a szervezet egyik fehérjéjével, a szervezet pedig a fém-fehérje komplexre reagál.

Az ékszerek nikkeltartalma akkora aggodalmat keltett, hogy az Európai Unióban törvénnyel akarják tiltani az olyan ékszerek árusítását, amelyek nikkelkibocsátása érzékennyé teheti a szervezetet. De hogyan határozható meg ez a nikkelmennyiség?

Nikkel vagy sem?
A nikkel kimutatására kétféle módszert használnak.
A bárhol elvégezhetõ vizsgálat abból áll, hogy a fém felületét dimetil-glioximmal és koncentrált ammóniával kezelik. A nikkelre a vörös nikkel–dimetil-glioxim komplex utal.

1. ábra

A mûszeres vizsgálat során az oldatok nikkelkoncentrációját atomabszorpciós spektrofotometriával határozzák meg. Az oldatot finom köddé porlasztják és lángba vezetik, majd ismert hullámhosszú sugárzást bocsátanak át rajta. Nikkel esetében 232 nm-es ultraibolya fényt használnak, mert a nikkelatomok ezt a fényt nyelik el. Az elnyelt sugárzás mennyiségébõl kiszámítható, mennyi nikkel van az oldatban.

Nikkelkibocsátás
A törvényes szabályozás kidolgozása érdekében a vegyészeknek olyan körülményeket kell teremteniük a nikkel számára, mintha a bõrrel érintkezne, és meg kell határozniuk, mennyi nikkel kerül ilyenkor ki az ékszerbõl. De mi helyettesítheti a verejtéket? A savakat és a vizet is célszerû kipróbálni. A sav biztosan jobban oldja az ékszer felületét a víznél, de mivel a verejték csak kissé savas (pH=6), a savval túlbecsülnék a nikkelkibocsátást. A víz tehát jobban megfelel a vizsgálatokhoz. Az sem mindegy, hogy milyen koncentrációjú és töltésû ionok vannak a vízben. A kutatók tehát "mesterséges verejtéket" használnak.

A nikkelkibocsátást több európai laboratóriumban is tanulmányozzák. Két módszert használnak. A gyors rutinvizsgálat során  fémlapokat  kezelnek az 1. ábrán is szereplõ reagensek különbözõ arányú keverékeivel.  Ha vörös szín jelenik meg, a lap felületén nikkel is van. A nikkel mennyiségének meghatározása érdekében a lemezeket egy hétig mesterséges verejtékben tartják a bõr hõmérsékletén (30 ^oC-on). Az oldatok nikkelkoncentrációját ezután atomabszorpciós spektrofotometriával mérik.

A bõrgyógyászok eközben önkéntes jelentkezõkkel végeznek vizsgálatokat. Különbözõ összetételû lemezeket helyeznek az érzékennyé vált nõk bõrére, és feljegyzik, hogy melyek váltanak ki allergiás reakciókat.

A kísérletek még tartanak, az eddigi adatok alapján megszabott határérték 0,5 mgcm^–2hét^–1 nikkelkibocsátás.

Hogyan ellenõrizhetjük az ékszereinket?
Ha valaki meg szeretné vizsgálni a kedvenc (olcsó) fülbevalóját, a következõ anyagokkal kezdheti el a próbát:

• etanolban oldott dimetil-glioxim (1 százalékos oldat)
• pálcára csavart vatta
• ammóniaoldat (10 százalékos)

Ha nikkelt mutattunk ki, végezzünk "vakpróbát" is olyan felülettel – például üvegtányérral –, amely biztosan nem bocsát ki nikkelt: így megbizonyosodhatunk arról, hogy a nikkel valóban az ékszerbõl, és nem a szennyezett reagensekbõl származott.

Az ékszer néhány másik féme szintén reagálhat a dimetil-glioximmal, és zavarhatja a kísérletet. A vas és a króm bróm barna komplexet képez, ami elfedheti a nikkelvegyület vörös színét. Amikor a nikkelt oldatban határozzák meg, ezt a hatást úgy küszöbölik ki, hogy a dimetil-glioxim reagens elõtt 20 százalékos citromsavat és borkõsavat adnak az oldathoz, mert ezek az anyagok színtelen komplexet képeznek a vassal és a krómmal.