Árulkodó képletek
Sherlock Holmes a kémiát hívja segítségül a "bûntények" felderítéséhez. A lap aljára érve már megoldhatjuk a feladványt, de Sherlock Holmes megfejtése sem marad titokban.
A fordítás Thomas G. Waddell és Thomas R. Rybolt írása alapján készült (Journal of Chemical Education, 1996. 73. k. 1157–1159. o.), a JCE engedélyével. A Journal of Chemical Education lapjait a http://jchemed.chem.wisc.edu/ címen érheti el.
Vizsga
a Baker Streeten
Londonban az õsz lett a kedvenc évszakom. Az egyik délután a Vauxhall Bridge Roadon mentem haza egy betegemtõl. Ragyogó kék ég alatt, aranyló levelek között sétáltam el a Baker Street 221B-ig. Eszembe sem jutott, hogy gyilkosságról elmélkedjem. Amint jóízû beszélgetésre készülõdve beléptem a lakásba, Holmes hangját hallottam meg, s a székemben Lestrade felügyelõ ült. Holmes egy papírtekercset tartott a kezében, és azzal ütögette a széket beszéd közben.
– C. Loring Jackson a Harvardon végzett, felügyelõ. Bunsennél is tanult Heidelbergben és Hofmann-nál Berlinben. Olvastam, hogy fontos vizsgálatokat végzett a szubsztituált aromás halogénvegyületekkel, amelyekben a halogének könnyen helyettesíthetõk negatív töltésû ionokkal.
– Nem hinném, hogy ez az információ sokat segítene a jelenlegi helyzetben, Mr. Holmes.
– Talán nem, felügyelõ. – válaszolt Holmes. – De itt a jön a jó Watson... Üljön ide közénk, a tûzhöz, Watson. Ugye, nem bánja, hogy Lestrade bitorolja egy kicsit a székét?
– Nem – válaszoltam hûvösen.
– Watson – fordult hozzám Holmes –, Dr. Floyd Groundert meggyilkolták.
– Groundert? A kémiaprfesszort? Kinek áll útjában egy kémiaprofesszor?
Ahogy elsõ meglepetésembõl magamhoz tértem, felidéztem magamban, mit is tudok Grounderrõl. Néhány évvel ezelõtt õ volt a tettes az egyetemi botrányban, amelyben Holmestól kértek tanácsot.
Lestarde – kérte Holmes –, elmondaná még egyszer Watson kedvéért, hogy mi történt? Én is jobban át tudom így tekinteni a ügyet.
– Örömmel, Mr. Holmes. Groundert leszúrták, hátulról a nyakán, miközben az íróasztalanál ült az egyetemen, háttal az ajtó felé. Az ajtót általában csukva tartották, de nem zárták kulcsra. Talán egy kolléga lehetett a múltkori eset kapcsán, bár az már évekkel ezelõtt történt.
Ezenkívül számos hallgató tanúsítja, hogy az utolsó dolgozatnál egy hallgatót nyilvánosan puskázással vádolt, mert az egy másik dolgozatba lesett bele. Azzal fenyegetõzött, hogy jelenteni fogja az esetet, és kérni fogja a hallgató eltávolítását az egyetemrõl. Grounder professzor azonban semmilyen jelentést nem tett a történtekig.
És még egy dolog, Mr. Holmes. Dr. Grounder laboratóriumát, amely a dolgozószoba mellett van, alaposan feldúlták. Sok készüléket összetörtek és az értékes természetes vegyületeket, amelyekkel kísérletezett, a falra kenték.
– Hogy hívják azt a hallgatót, akit Dr. Grounder puskázással vádolt? – kérdeztem.
– Nem tudjuk, Dr. Grounder nem mondta meg a nevét.
– Ha szerencsénk van, könnyen kiszûrhetjük a puskázót, Lestrade – élénkült fel Holmes.
– Hogyan, Mr. Holmes?
Holmes szétteregette a papírokat a térdén:
– Watson, itt vannak nálunk a dolgozatok. A felügyelõ magával hozta õket. Sokat segíthetnek nekünk.
– Nem tudom, uram. Huszonöt hallgató vizsgázott, és ugyanennyi dolgozat van. Tehát huszonöt gyanúsítottal állunk szemben. Ez még önnek sem kis feladat, Mr. Holmes!
– Meglátjuk, felügyelõ. Watsonnal mindenesetre hozzálátunk. Remélem, egy-két napon belül felhívhatom magát.
Lestrade mogorván távozott.
– Nézzük, Watson, a kérdéseket – mondta Holmes, és átnyújtotta a legfelsõ papírt, amelyen egyetlen kérdés állt:
Írjon fel egy olyan egyenletet, amely a C. L. Jackson által tanulmányozott aromás szubsztitúciós reakciókra mutat példát.
– C. L. Jackson? Ez a név ismerõs nekem, Holmes.
– Róla beszéltem, amikor maga belépett. Éppen akkor futottam át a dolgozatokat, és Lestrade megkérdezte, ki ez az ember. Találkoztam is vele a kontinensen néhány évvel ezelõtt és segíthettem neki egy ügyben... még a maga ideje elõtt, Watson.
Holmes ezután pipára gyújtott, és a dolgozatok tanulmányozásába fogott. Addig én a Times-t olvastam, s tudtam, hogy minden, ami a dolgozatokból kiolvasható, biztosan napvilágra kerül.
– Nézze csak, Watson! – terített ki két lapot Holmes
az asztalra. (Az önök kedvéért idemásolom
õket.)
 |
 |
Egy szót se értettem az egészbõl. Holmes Mrs. Hudsonért csengetett. Amikor házvezetõnõnk megérkezett, Holmes súgott valamit a fülébe. Szeme már a felfedezés örömétõl csilllogott.
– Mrs. Hudson szól az utcán a mi Wiggins nevû csavargónknak, kerítse elõ Effie Gaboriau-t és John Mincinget. Az egyetemen megtalálja õket, és holnap 9-kor itt fogunk velük beszélgetni.
Korán megvacsoráztunk. Holmes a laboratóriumában matatott, én egy hosszú, nyomasztó orosz regényt olvastam.
Másnap reggel, a megbeszélt idõben Mrs. Hudson kopogott az ajtónkon, és bejelentette a két egyetmistát. Effie Gaboriau szedett-vedett ruhát viselt, furcsa, de kétségtelenül olcsó parfümöt használt. Alacsony növésû, fekete hajú, tömpe ujjú lány volt. Holmes – szokatlan módon – meghajolt és kezet csókolt. John Mincing elegánsan és divatosan öltözött, s magabiztosan mutatkozott be.
– Nem tudjuk, miért hívatott ide, Mr. Holmes. Felvilágosítana bennünket?
– Nincs erre idõm – tette hozzá Miss Gaboriau ingerülten. – A tanulás minden idõmet lefoglalja. Miért hívatott?
Holmes a lehetõ legudvariasabban válaszolt.
– Higgye el nekem, Miss Gaboriau, hogy nagyon fontos ügyben kérettem önöket ide. Köszönjük az együttmûködésüket, és biztosíthatom, hogy nem élünk vissza a türelmükkel. Csak egyetlen kérdést tennék fel önöknek.
– Rajta, Mr. Holmes – választolta Mincing.
– Miss Gaboriau, mi a nátrium vegyjele?
– Tessék?! Azért hívatott ide, hogy kémiai kérdéseket tegyen nekem föl?
– Válaszoljon, kérem.
– N... a – betûzte a vegyjelet Effie.
Holmes Mincinghez fordult:
– Mr. Mincing, mit nevezünk szubsztitúciónak?
– Nem tudom pontosan, Mr. Holmes, de úgy gondolom, ilyenkor valamilyen negatív töltésû egység helyettesíti a klórt egy szénatomon.
Holmes azonnal felállt.
– Köszönöm, hogy idefáradtak. Remélem, sok siker koronázza egyetemi pályafutásukat.
A fiatalok elképedve hagyták el otthonunkat. Becsuktam mögöttük az ajtót, majd Holmeshoz fordultam.
– Megõrült, Holmes? Azt hittem, komoly ügyben folytat vizsgálatot.
– Lestrade örülni fog az eredménynek. Talán
még elõ is léptetik.
Ön
is fényt deríthet a rejtélyre
Holmes és Lestrade helyesen tételezi fel, hogy a puskázó és a gyilkos ugyanaz a személy. A rejtély felderítésében segíthet az egyetemi botrány története is.
1. Mi hívta fel Sherlock Holmes figyelmét a két dolgozatra?
2. Mire jött rá Holmes a választok vizsgálata alapján?
3. Ki puskázott és ki ölte meg Grounder professzort?