A próbakõ
A legrégebbi kolorimetriás elemzés

A legõsibb, általunk ismert aranytárgyak a Kr. e. V. évezred közepérõl valók. Az arany tisztításához szükséges metallurgiai tapasztalat azonban csak a Kr. e. II. évezred táján fejlõdött ki.

A Kr. e. XIV. század elején Babilon királya arról panaszkodott az egyiptomi fáraónak írott levelében, hogy amikor egy  nemrégiben kapott aranyszállítmányt tûzben próbának vetettek alá, az eredeti súlynak egynegyedét sem nyerték vissza. A finomítás mûvelete lett a tûzpróba alapja, amelyet legalább a középkor eleje óta többé-kevésbé változatlan formában végeznek. A próba során nem az egész aranymasszát vizsgálják, hanem kis olvasztótégelyekbe vesznek mintát. Az eljárás valószínûleg több mint 2000 éves.

Az ókorra nyúlik vissza egy másik vizsgálati módszer, a fajsúlymérés eredete is. Az elv felfedezését Archimédesznek tulajdonítják (Kr. e. kb. 287212), de csak a Kr. u. VI. századból van utalás az eljárásra. A módszer biner ötvözetekre alkalmazható, ezért ma ritkán használják az iparban, de a numizmatikusok körében most is gyakran folyamodnak hozzá a régi érmék minõségrontásának vizsgálatakor, ha az ötvözet jellegét független forrásból ismerik.

Az arany vizsgálatának harmadik, ókorból származó módszere a próbakõ használata.
 

A próbakõ
Az arany egyik vonzereje a színe. Az ókorban ismert nyolc fém közül csak az arany és a réz színes. Ha az aranyat ezüsttel ötvözik, a színe elhalványul. Az öntvény összetétele többé-kevésbé megbecsülhetõ a színe alapján, különösen akkor, ha ismert összetételû öntvények is rendelkezésre állnak. A módszer sajnos nem túl pontos, hiszen a felület színe számos tényezõtõl függ, például az ötvözõ elem oxidációjától, a felület durvaságától.
 
 
Próbakõ (?)
a Kr.e. IV.
századból.
Kul Oba,
Krím-félsziget
(Forrás: Dyfri 
Williams, 
Jack Ogden:
Greek Gold. 
Jewellery of
the Classical
World,  Lon-
don, 1994)
A görök felfedezték, hogy az eljárást "standardizálhatják", ha az ötvözeteket sima fekete kõ felületéhez dörzsölik az összehasonlítás elõtt. A próbakõ elsõ tudományos leírása Theophrasztosz nevéhez fûzõdik. Theophrasztosz Leszbosz szigetén született Kr. e. kb. 370-ben. Arisztotelész tanítványa és barátja volt, és Kr. e. 322-ben õ lett Arisztotelész után a peripatetikus iskola vezetõje. Theophrasztosz sok írása elveszett, de a geológiának szentelt könyvében a próbakõre is találunk utalást:

"Az aranyat próbáló kõ természete is igen csodálatos, mert ugyanolyan erõvel bírhat, mint a tûz, amely szintén annak a fémnek a próbája. ... A kõvel úgy teszünk próbát, hogy a fémet dörzsöljük rajta. ... Azt is mondják, hogy ebbõl a kõbõl most sokkal jobb fajtát találnak, mint amilyet korábban használtak, amennyiben nemcsak a finomított arany, hanem az arannyal színezett réz és ezüst próbájára is szolgál ... és ezzel könnyû eldönteni, hogy a fém hamisított-e és milyen mértékben."

A próbakõ használatáról részletesebben tájékoztat egy szanszkrit írás, az Arthaszasztra, amely a Kr. e. III. századból származik. Az Arthaszasztra felhívja a figyelmet a próbakõ simaságának fontosságára, és az összehasonlító ötvözetek (próbatûk) alkalmazásáról is beszámol. Ezek aranyból/ezüstbõl készültek, s tizenhatodos lépésekben követték egymást. Az írás többféle hamisítási módokat is említ, ilyen például a túlzott vagy az elégtelen dörzsölés, vagy a köröm alá rejtett különbözõ anyagok használata.

A próbakõ anyaga is fontos volt. A sima, fekete, finom szemcsés, kvarcot tartalmazó köveket tartották a legjobbnak. Theophrasztosz szerint a próbakõ csak a Tmolusz folyóból származhatott, Kis-Ázsia Lídia tartományából, ezért lídiai kõnek is nevezték. Theophratosz írásairól és a próbakõrõl a római Plinius is említést tesz a Kr. e. I. században, de az õ idejében már számos helyen találnak próbakövet. A kutatások szerint a középkorban is sok lelõhelyet ismertek. Theophrasztosz azt is tudta, hogy a kõben levõ nedvesség meghamisíthatja az eredményt. Az Arthaszasztra a kõ színének szerepére hívja fel a figyelmet, mondván, hogy a zöldes árnyalat elõnyös az arany eladáskor, mert kiemeli a sárga színt és felülbecsüli az aranytartalmat. Az egyenetlen színû kõ viszont a vásárláskor elõnyös.

A Kr. e. I. évezred idején a próbakõrõl alig esik említés. Az iszlám elterjedésével azonban megújul a tudomány iránti érdeklõdés. Ebbõl az idõbõl származnak az elsõ olyan könyvek, amelyek részletesen leírják az érmék készítését. A legrégebbi könyv az arany/ezüst ötvözetekbõl készített próbatûk készítését is ismerteti. Ezek a tûk egykarátos lépésekben követték egymást; a tiszta ezüst és a tiszta arany között 25 tû volt. Az elsõ hatot általában nem használták, mert a kevés aranyat tartalmazó ötvözetek túl halványak voltak, és ezekbõl nem vertek pénzérméket. Az írás a próbakövek eredetét nem ismerteti, de elsõ ízben hangsúlyozza, hogy a vizsgálat pontosságát növeli a sav alkalmazása, és a sav (amelynek típusáról nincs említés) különösen fontos a rezes hamísítások kiszûrésében.

A XIV. század elejétõl egyre több nyomtatott könyv írja le a próbakövek használatát. A múzeumokban kiállított próbakövek többsége a középkor utáni korszakból ered. A régészeti gyûjtemények azonban kevés próbakövet tartalmaznak feltehtõen azért, mert nem ismerték még fel ezeket az eszközöket. Néhány régi próbakövet Taxila városában találtak. Az elsõ darabok simára csiszolt kavicsok, a késõbbiek hosszúkás, négyzetes keresztmetszetû kövek voltak.

Hasonló formákat találtak Európában is. A legrégebbi darabok valószínûleg Franciaországból, Choisy-au-Bac-ból származnak, a Kr. e. VIII. századból. A középkor után a kövekbõl lapos táblákat vágtak. Az egy centiméter vastag, néhány centiméter széles és néhány centiméter hosszú lapok a legelterjedtebbek ma is. Az ékszerészek gyakran használják a táblákat kvalitatív vizsgálatra, amikor hulladék- vagy fémjelzés nélküli aranyat vásárolnak, de a világ számos helyén alkalmazzák õket a hivatalos vizsgálatok során is. A próbakõ használata a legrégebbi kolorimetriás eljárás és a legrégebbi kvantitatív, nem destruktív elemzési módszer.

  

Az Endeavour nyomán

Teázó http://www.chemonet.hu/
http://www.kfki.hu/chemonet/