Paul Sabatier
(1854-1941)

Sabatier szerves kémikus volt; õ és Victor Grignard megosztva kapta az 1912. évi kémiai Nobel-díjat a katalitikus szerves szintézisek kutatásáért, és különösen azért a felfedezésért, hogy a nikkel katalizátorként használható a szerves molekulák hidrogénezési reakcióiban.

 Sabatier az École Normale Supérieur hallgatója volt, és P. E. Marcellin Berthelot-nál tanult a Collège de France-ban; 1880-ban szerzett doktori fokozatot. Egy évet töltött a Bordeaux-i Egyetemen, majd 1882-ben a Toulouse-i Egyetem munkatársa lett; 1884-ben nevezték ki professzorrá, 1905-ben dékánná, és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1930-ig.

Sabatier különbözõ felfedezései nyomán fejlõdött ki a margaringyártás, az olajhidrogénezés és a mesterséges, ipari metanol-elõállítás, valamint számos laboratóriumi szintézis. Sabatier szinte az összes szerves kémiai katalitikus elõállítási folyamatot megvizsgálta, személyesen végzett el több száz hidrogénezési és dehidrogénezési reakciót, és kimutatta, hogy a nikkelen kívül sok más fém is katalitikus hatású, bár eredményessége nem éri el a nikkelét. Sabatier tanulmányozta a katalitikus hidratálást és dehidratálást (víz bevitelét vegyületekbe és lehasítását vegyületekbõl); vizsgálta, hogy bizonyos reakciókat érdemes-e lejátszatni és értékelte a különbözõ katalizátorok általános aktivitását.


Naptár