Leopold Ruzicka
1887–1967
Ruzicka a polimetilének és a terpének vizsgálatáért kapta az 1939-es kémia Nobel-díjat (Adolf Butenandttal megosztva, akit az ösztron, az andoszteron és a progeszteron izolálásáért tüntettek ki). Ruzicka a mósuszillatú cibetont és a muszkont tanulmányozta. Szintézisükkel és elbontásukkal megállapította, hogy 17 és 15 tagú széngyűrűs vegyületek. A 20. század elején ez nagy újdonságnak számított, mert Adolph von Bayer, a 19. századi kémia nagy tekintélyű alakja azt jósolta, hogy ezek a gyűrűk túlságosan feszülnek ahhoz, hogy stabil vegyületeket képezzenek. A terpénekkel végzett munkájában Ruzicka az "izoprén-szabályra" támaszkodott, amelyet Otto Wallach 1887-ben állapított meg, de Ruzicka előtt nem ismerték fel általános érvényét. Osztályozása szerint a monoterpéneknek egy darab, 5 szénatomos izoprén-váza van, a szeszkviterpéneknek három izoprén-váza van és így tovább. (A szeszkviterpének onnan kapták a nevüket, hogy másfélszer [szeszkvi] annyi szénatomot tartalmaznak, mint a terpének.) Felállította a "biogenetikus izoprén-szabályt", amely szerint egy terpén összes lehetséges szerkezete közül az a kedvező, amely egy alifás prekurzorból (elővegyületből), például a geraniolból mechanikusan származtatható.
Ruzicka Horvátországban született, de németországi tanulmányai után Svájcban telepedett le, s munkája jelentős részét a zürichi műegyetemen végezte. Nem tartozott a hagyományos előadók közé: reggel 8-kor szélsebesen reakcióegyenletekkel és képletekkel szórta tele a táblát. Tanítványai csodálták, de féltek is tőle.
Forrás: http://poohbah.cem.msu.edu/Portraits/PortraitsHH_Detail.asp?HH_LName=Ruzicka