Melvin Calvin
(1911-1997)

Amerikai biokémikus; a fotoszintézis folyamatainak tisztázásával kapcsolatos eredményeiért 1961-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Doktori címet 1935-ben szerzett a Minnesotai Egyetemen, majd két évig Angliában, a Manchesteri Egyetemen volt Rockefeller-ösztöndíjas. 1937-ben került Berkeley-be, a Kaliforniai Egyetemre, ahol 1946-ban a Lawrence Radiation Laboratory (sugárzáskutató laboratórium) biokémiai csoportjának vezetője lett. 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. A fotoszintézissel kapcsolatos kutatásait Calvin az 1940-es évek közepén kezdte meg. A Chlorella zöldmoszaton radiokarbon módszerrel, azaz 14C szénizotóp segítségével végezte vizsgálatait. A növényi növekedést különféle stádiumokban leállítva, s meghatározva a keletkezett kis mennyiségű radioaktív vegyületeket, Calvin azonosítani tudta a legtöbb kémiai reakciót, amely szerepet játszik a fotoszintézis közbenső lépéseiben. Kutatómunkája kiterjedt a sugárkémiára, valamint az élet keletkezéséhez vezető folyamatok tisztázásának területére.



Naptár