Válasz: Az arab számok nem arab eredetûek. A tízes számrendszeren belüli helyiértékes számírás, azaz az összes szám tíz jellel való kifejezése Indiából ered, körülbelül i. sz. 500-ból. Az igazi teljesítmény a nulla számjegy bevezetése volt, azaz a semmi, az üresség jelölése. (Bár véleményem szerint az üresség európai kategóriája itt némileg félrevezetõ. A filozófiai értelemben vett semmi a keleti gondolkodásban nem egyszerûen valaminek a hiányát jelenti. Gondoljunk a buddhista „Nirvána” fogalmára, amit mifelénk ürességnek fordítanak. A Nirvána a keleti ember számára nem hiányt, hanem sokkal inkább változások nélküli tökéletes és örök teljességet jelent.)
Laplace ezt írta a hindu számírásról:
„A hinduktól jutott el hozzánk az a csodálatos számírási rendszer, amelyben minden szám felírható tíz jeggyel azáltal, hogy minden jelnek alaki- és helyiértéket tulajdonít. Ez a nagy jelentõségû és zseniális módszer olyan egyszerûnek tûnik, hogy emiatt fel sem tudjuk fogni igazán a nagyszerûségét. De éppen egyszerûsége és a mûveletek nagyon könnyû elvégezhetõsége helyezi ezt az aritmetikai rendszert a leghasznosabb felfedezések sorába. Hogy milyen nehéz lehetett egy ilyen módszer felfedezése, arra következtethetünk abból a ténybõl, hogy az ókor két legnagyobb elméjének: Arkhimédésznek és Apollóniosznak a zsenije sem jutott el a helyiértékes számírási rendszer felfedezéséig.”
A hinduktól azután valóban arab közvetítéssel érkezett Európába a hindu számírás. Az elsõ európai, aki bizonyítottan használta a hindu-arab számírást, az a Gerbert szerzetes volt, aki késõbb II. Szilveszter pápaként István királynak küldött koronát. A hindu-arab számírás a római számokat a XVI. századra szorította ki Európából. Maguk a számjegyek sokáig nem voltak egységesek Európa-szerte. Mai alakjukat csak hosszas átalakulás során nyerték el; elõször az 1-es és a 8-as, majd a 9-es alakult ki a mai formában.
(Forrás: Filep-Bereznai: A számírás története)