A forró tejbe belemártva a teafiltert, a barna színû komponensek lassan kioldódnak, a tej karamellszínûvé válik. A kioldódás sokkal lassabban megy végbe, mint a vízben fõzött teánál, ezért a szertartás néhány perces filtermártogatással egészül ki. A tejbõl épp csak kiemelt filterrõl leesõ tejcsöppek – ha 1-2 cm magasságról esnek a tej felszínére – nem mindig olvadnak be azonnal a folyadékba, hanem kisebb-nagyobb cseppként megállnak a felszínén, majd (általában egy másodpercen belül) eltûnnek. A nagyobb cseppek súlya alatt láthatóan a tej felszíne behorpad; a kisebb, gömb alakú cseppek pedig néhány cm-t is "gurulnak" a felszínen, mielõtt eltûnnek. A jelenség a felületi feszültséggel hozható kapcsolatba?
Válasz (egy vegyészkolléga tûnõdése): Megbízható magyarázatom nincs a jelenségre. Amire gyanakszom: védõ adszorpciós réteg alakul ki valamilyen amfipatikus molekulából (ilyen bõven elõfordulhat a tejben is és a teában is), mely nagyon rövid ideig meggátolja a koaleszcenciát. A jelenség teljes leírása azonban ennél jóval bonyolultabb lehet. [Az amfipatikus molekula egyik végén olyan rész van, amelyik "kedveli a vizet" (hidrofil), a másik végén olyan, amelyik "nem kedveli" (hidrofób). A koaleszcencia a cseppek összeolvadása.]
A cseppek gömb alakja természetesen a felületi feszültség hatásától származik, és mivel a gravitácós erõk kicsinyek, csak kevéssé torzítják õket. A leírtak szerint még részleges terülés sincs (legalábbis nem számottevõ), amely még az autofóbiával is kapcsolatba hozható. Kicsi a megszûnõ felület felületi feszültsége (és ez érthetõ, ha tényleg amfipatikus molekulák adszorbeálódnak rajta), sõt, nagy a vízcseppen (jobban mondva a tej cseppjén) belüli kohézió. Hogy az esetleges elektrosztatikus feltöltõdés szerepet játszhat-e, nem tudom, de még ezt sem zárnám ki. A kérdés az, hogy miért töltõdhetnek fel a folyadékfázisok. Ez a jelenség elég gyakran megfigyelhetõ – azt hiszem – még tiszta folyadékfázisok esetén is.