Válasz: A szénsavas italt tartalmazó palackban a folyadék szén-dioxiddal túltelített. A folyadékból kiváló szén-dioxid-gáz a lezárt palackban a folyadék fölötti gõztérbe kerül. Idõvel – egy adott gõznyomás elérésekor –, beáll az egyensúly. Mivel a gáz kilépése a folyadék és a gõztér határfelületén történik, az üveg felrázásával, azaz a folyadék-gáz határfelületet növelésével, az egyensúly felé irányuló folyamat felgyorsítható. A gáz kilépésének üteme a zárt palackban a gõztér nyomásától és a hõmérséklettõl is függ. Ahogy a gõztérben a nyomás növekszik, a gáz folyadékból való kilépésének üteme csökken. A rázogatással az egyensúly beálltát siettetjük.
Ha a palackot kinyitjuk, a folyadék felett lévõ, a külsõ levegõnél nagyobb nyomású szén-dioxid-gáz helyére normál nyomású levegõ áramlik. Az egyensúly megbomlik, s a folyadékból – forrásszerûen – szén-dioxidot tartalmazó buborékok törnek fel. Ha a palackot ismét lezárjuk, idõvel ismét beáll az egyensúly. Az egyensúlyi gõznyomás hõmérsékletfüggését könnyen tanulmányozhatjuk úgy, hogy két azonos palack kristályvíz egyikét a hûtõbe, a másikat a napra tesszük, majd egy idõ múlva egyszerre mindkettõt kinyitjuk. Nem kétséges, melyik fog jobban pezsegni.
Egyébként hasonló jelenséget figyelhetünk meg a víz forralásakor. Míg normál légnyomáson a víz 100 Celsius-fokon forr, addig a víz kuktában csak magasabb hõmérsékleten forr fel. A lezárt kuktában a már forrásban nem lévõ leves hõmérséklete lehet magasabb, mint 100 fok. Így ha ilyen viszonyok között leerõltetjük a kukta fedelét (senkinek sem ajánlanám!!), a leves robbanásszerûen forrni kezd ugyanúgy, ahogy a szén-dioxid-buborékok törnek fel a felrázott üdítõitalból a kupak lecsavarása után.