Beszélgetés Zrínyi Miklóssal, a Budapesti Mûszaki Egyetem Fizikai Kémia Tanszékének vezetõjével
Zrínyi
Miklós 1949-ben született a Somogy megyei Jákó
községben. Középiskolai tanulmányait a Kaposvári
Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. 1974-ben
szerzett vegyészdiplomát az Eötvös Loránd
Tudományegyetemen.
1994 óta a Budapesti Mûszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kar Fizikai Kémia Tanszékének vezetõje. 1997-ben elnyerte a “Sunday Times” által alapított “Az év feltalálója” aranyérmet, s ugyanebben az évben a Genfi Találmányi Kiállítás ezüstérmét is.
1999-ben az amerikai Albuquerque-i Mesterséges Izmok Kutatóintézete
Tudományos Tanácsának tagjává választotta.
1999-tõl a IUPAC I.6 Kolloid- és Felületi Kémiai
Bizottságának nemzeti képviselõje.
* * *
Folytatva a kémikus professzorokkal készített interjúkat, ezúttal a fiatalabb generáció egy jeles képviselõjét, Zrínyi Miklóst fogtuk vallatóra.
– Mikor határozta el Professzor úr, hogy kémiával foglalkozik?
– Ahogy mondani szokás, már kora gyermekségemben elköteleztem magam a kémia mellett, aminek az volt a fõ oka, hogy egy jóbarátom kapott egy “Kis kémikus” felszerelést, és engem is bevont a kísérletezésbe. Ekkor ejtett rabul a kémiai átváltozások világa, s bár közben megismerkedtem a kísérleti munka árnyoldalaival is, kötõdésem mindig erõsebbnek bizonyult. Az sem tántorított el, hogy egy túlzottan jól “sikerült” brómfejlesztési kísérlet nyomán hetedikes koromban kórházba is kerültem.
Megfigyeltem, hogy a fiúk nagy része a kísérletezésen keresztül kerül közel a kémiához, s ha elegendõ kitartása van, végül kémikus (kutató, mérnök vagy tanár) válik belõle.
– Hogyan tett szert a “kis alkimista” rendszerezett tudásra?
– Már általános iskolásként is sokat olvastam, és önszántamból írtam például egy dolgozatot a neutronról. Igen nagy szerencsém volt, hogy középiskolai tanulmányaim kezdetekor indult a Táncsics Gimnáziumban a kémia tagozat, amelyet a megyei vezetés hamarosan megszüntetett. Ennek oka paradox módon az volt, hogy a tagozatos tanulók túl jó eredményeket produkáltak: az OKTV elsõ tíz helyezettjébõl négy volt a Táncsics tanulója, s a “megye bölcsei” úgy vélték, ennyi kémikus nem talál munkát Somogyban, tehát fölösleges õket megyei intézményben képezni.
A tagozat kiváló eredményeiben, s az én szellemi fejlõdésemben is meghatározó szerepe volt Kontra József tanár úrnak. Az õ munkájának is köszönhetõ, hogy harmadikos gimnazista koromban kémiából megnyertem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt. Kezdetben úgy volt, hogy ez az eredmény elegendõ az egyetemi felvételhez, de késõbb visszamenõleges hatállyal megváltoztatták a feltételeket, s ekként az OKTV-n elért helyezés már csak a kémia felvételi alól mentesített.
Megjegyzem, ebben az idõben még az egyetemi beiskolázásra is érvényben volt bizonyos “körzetesítés”, amely szerint nekem Kaposvárról a szegedi vegyész szakra kellett volna jelentkeznem, az OKTV elsõ helyezése azonban lehetõvé tette, hogy mégis Pestre jöjjek, ahova azért is vágytam, mert tudtam, hogy az Eötvös Klub pincéjében, a híres “Hordóban” játszik az Omega. A klub késõbb megszûnt, és a helyén – azaz az egykori Centrál irodalmi kávéház helyén, ahol többek között Karinthynak és Adynak is törzsasztala volt – kinyitott egy csillogó-villogó, zajos amerikai játékterem. Szerencsére ez a vállalkozás hamar megbukott, s amint örömmel hallom, hamarosan újra megnyílik a Centrál.
Egyetemi éveim alatt a Bolyai Kollégiumban laktam, a Rákóczi út 5-ben, most az ELTE TTK Dékáni Hivatala van ott. A szegényes fizikai körülményekért, a vaságyakért, az alsóbb évesek sokágyas szobáiért bõségesen kárpótolt a kollégium jó szellemû közössége.
– Mikor fordult érdeklõdése ma is mûvelt tudományterülete, a fizikai kémia felé?
– Gimnáziumi tanulmányaim alapján elõször a szerves kémia iránt érdeklõdtem, az új tantárgyak közül azonban, amelyeket az egyetemen hallgattam, hamarosan lebilincselt a fizikai kémia egzaktsága. Amikor azután találkoztam a kolloidikával, amely a fizikai-kémia eszközrendszerét egy érdekes és fontos határterületen alkalmazza, végképp “ittragadtam”. Hozzájárult ehhez persze az is, hogy kitûnõen sikerült kolloidika vizsgám után (évfolyamunkból csak ketten kaptuk meg ezt a minõsítést) Wolfram Ervin professzor, a tanszék vezetõje meghívott, kapcsolódjak be a tanszék munkájába.
Szakdolgozatomat Udvarhelyi Katalin irányításával a polimer oldatok reológiájának témakörébõl készítettem, majd – tudományos továbbképzési ösztöndíjasként – Nagy Miklós csoportjában globuláris proteinek oldat- és gélfázis közti megoszlásával foglalkoztam. A gélek szerkezetének és viselkedésének, ezek összefüggésének mélyebb megértése mind a mai napig érdeklõdésem középpontjában áll.
Még viszonylag kezdõ kutató voltam, amikor megismerkedtem P. G. de Gennes alapvetõ jelentõségû dolgozataival. De Gennes új alapokra helyezte a makromolekulák elméletét. Munkáját késõbb Nobel-díjjal ismerték el. Horkai Ferenc kollégámmal és barátommal az õ elméletét alkalmaztuk a polimer gélekre, és számításainkat megfelelõ kísérleti bizonyítékokkal is alátámaszttuk. Máig büszke vagyok rá, hogy cikksorozatunk nemzetközi figyelmet keltett.
– Melyek voltak eddig munkájának legmeghatározóbb állomásai?
– Másfél évet töltöttem Humboldt-ösztöndíjjal az Ulmi Egyetem Kísérleti Fizikai Tanszékén, amely a polimerkutatások ottani központja. Itt fordult figyelmem az új tulajdonságokat mutató anyagok felé. A gélek azért alkalmasak ilyen anyagok elõállítására, mert legtöbb tulajdonságuk a folyadékokkal, néhány sajátságuk azonban a szilárd anyagokkal rokonítja õket. A gélek alkotórészeinek megfelelõ kombinációjával arra törekedtünk, hogy a nagy folyadéktartalmú gélek bizonyos szituációkban szilárd anyagként viselkedjenek.
Ezek az úgynevezett mechanokémiai kutatások végsõ
soron elvezethetnek az energia kémiai formájának mechanikai
energiává alakításához, s így
a mesterséges izom kifejlesztéséhez.
 |
 |
 |
| A hõ hatása az intelligens gélre |
Az újfajta gélek alkalmazási lehetõségeit széles nemzetközi együttmûködés keretében vizsgáljuk, nyolc egyetem kooperációjával, ezek közül három kelet-európai: a moszkvai Lomonoszov Egyetem, a prágai Károly Egyetem, valamint a BME. Közösen nyertük el az EU Kopernikusz-programján keresztül pályázható anyagi eszközöket.
– Hogyan került át Professzor úr a TTK-ról a Mûegyetemre?
– Adjuktus koromban ajánlatot kaptam a Kaposváron mûködõ mezõgazdasági fõiskola kémia tanszékének vezetésére. Lakást is adtak volna, de mivel az utolsó pillanatban megváltoztatták az alapvetõ feltételeket, végül is visszaléptem.
Nem utasíthattam el azonban életem második nagy kihívását, amelyet a Mûegyetemrõl kaptam. Már docens voltam, és részt vettem az MTA Kolloidkémiai Munkabizottságának munkájában. Itt ismert meg Nagy Lajos György, a BME Fizikai Kémia Tanszékének akkori vezetõje, s elmondta, azt szeretné, ha a közeljövõben átvenném tõle a tanszék vezetését. Ezután a BME dékánja kikért az ELTE-rõl, s nagydoktori disszertációmat (melyben jórészt az ELTE Kolloidkémiai Tanszékén végzett munkámat foglaltam össze) már a BME oktatójaként védtem meg. Jelenleg a fizikai kémia fõkollégiumot tartom vegyészmérnök és biológusmérnök hallgatók számára.
A kolloidika elõadást Hórvölgyi Zoltán kollégám tartja, s ebben nagy hangsúlyt fordít a fizikai-kémia kolloidikai alkalmazására.
A tudomány gyakorlati alkalmazására az oktatás során is egyre nagyobb súlyt helyezünk. Erre egyfelõl az egyetem mérnökképzõ küldetése inspirál, másrészt japán utazásaim során is számos olyan benyomást szereztem, amely erre késztet. Úgy vélem, a hallgatóknak a piaci versenyben jól felhasználható tudást kell adni, ami megkönnyítheti pályakezdésüket. Hasznos lenne például, ha iparjogvédelmi alapismereteket is tanítanánk a leendõ mérnököknek.
– Milyen problémákat vet fel a tanszéknek mint gazdasági egységnek a vezetése?
– Sajnos az utóbbi évek gazdasági nehézségei, és az azokra adott kormányzati válaszok, mint például a Bokros-csomag, nagyon negatívan befolyásolják úgy az oktató-, mint a kutatómunkát.
A tanszéken például máig sincs olyan diplomás
kutatókból álló csoport, amelyik a gélekkel
foglalkozna. Mivel e témát én hoztam a tanszékre,
s nem akartam senkire ráerõltetni, a kutatást végzõs
diákok és doktoranduszok segítik. Mire sikerült
kigazdálkodnunk egy-egy “igazi” kutatói státusz anyagi
feltételelit, az erre félretett pénz mindig áldozatul
esett az éppen aktuális takarékossági kampánynak.
Azt már talán mondanom sem kell, hogy a mindennapi oktatómunka
anyagi feltételei is csak különbözõ pályázatok
megnyerésével teremthetõk elõ, s az ezekre
való felkészülés is az oktató-, illetve
kutatómunkától vonja el az idõt.
Lehet, hogy Önök mást is kérdeztek volna Zrínyi Miklóstól. Kérjük, legyenek partnereink: tegyék fel kérdéseiket. Természtesen azon leszünk, hogy a válasz minél elõbb megjelenjen.