Beszélgetés Horvai Györggyel,
a Budapesti Mûszaki Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettesével
Horvai György nemcsak rektorhelyettes, hanem a Kémiai Informatikai Tanszék vezetõje is. Beszélgetésünk elején személyes élményekre terelõdött a szó; az egyetemrõl, az informatikáról, a mérnökképzésrõl inkább az interjú második részében tettünk fel kérdéseket.
Rektorhelyettes úr vegyészmérnök és alkalmazott
matematikus. Hogyan esett a választása a mérnöki
tudományokra?
Kizárásos alapon... Amikor gimnáziumba jelentkeztem, meg voltam arról gyõzõdve, hogy humán szakmában fogok tevékenykedni. Ennek megfelelõen latinos osztályba jártam. Nem sokkal érettségi elõtt jutottam arra az elhatározásra, hogy inkább természettudományos pályára megyek, és a nagyon gyenge rajzkészségem miatt maradt a kémia. Hogy miért a Mûegyetemet választottam, és miért nem az ELTE-t, nem tudom megmondani. Talán úgy éreztem, hogy a mûszaki egyetem szakmát is ad: akkor is el tud helyezkedni az ember, ha nem lesz kutató.
Miért jelentkezett végül is alkalmazott matematikus szakra?
Tanulás közben mindig úgy éreztem, hogy ha valamit nem értek, a matematikáját nem értem. Ezért gondoltam, érdemes lenne matematikát tanulni, és azt hittem, hogy az alkalmazott matematikus szakon alkalmazott matematikát tanítanak. Nem voltam elég precíz, nem néztem utána. Oda szinte csak olyan ember járt, akinek volt már valamilyen diplomája, általában mûszaki vagy természettudományos szakmából vagy közgazdaságtanból; tehát csupa olyan ember, akinek a matematika elmélyedési alterület lehetett. A matematikusok fantasztikusan jól adtak elõ mindenféle elméleti tárgyat, de az alkalmazott tárgyakhoz nagyon rossz elõadókat rendeltek; alig foglalkoztunk például differenciálegyenletekkel. Tehát alkalmazást alig tanultunk, de az elõadásokat annyira élveztem, hogy nem hagytam abba az egyetemet.
A Mûegyetemen mi keltette fel leginkább az érdeklõdését?
Ami igazán érdekelt, itt is a matematika volt nem azért, mert már akkor éreztem, hogy matematikus szakra fogok járni, hanem mert Králik professzort nagyon szerettem. Fanyar humora volt, és rendkívül szemléletesen magyarázott. Azt kell mondanom, hogy nála két félév alatt körülbelül ugyanannyit tanultam meg, mint öt év alatt az ELTE-n.
Menet közben kedveltem meg például a vegyipari mûveleteket. Ebben része volt egy kiváló fiatal oktatónak, Pekovits Lászlónak: ragyogóan tanított, a lelkét kitette a tanításért, emellett nagyon rendes és becsületes volt. Ha az ember egyszer elolvasta, amit az elõadásán jegyzetelt, már tudta az anyagot.
A géptan is érdekelt. Furcsa módon szerettem azokat a tárgyakat, amelyekhez semmilyen tehetségem nem volt, és mindenki más utálta. A gépészmérnök tanárok roppant lelkesek voltak, és két-három félév alatt egész komoly áttekintést adtak gépészetbõl.
A tanársegédek közül mi talán a két legjobbat fogtuk ki. Az egyik Réffy József volt, aki ma a minisztériumban a Felsõoktatási Fõsztály vezetõje, és itt a Szervetlen Kémiai Tanszék vezetõje. Csodálatosan jó tanársegéd volt. Már az elsõ félévtõl fogva oktatta a csoportunkat. A gimnázium után az egyetem szellemi kiszabadulás volt. Olyan emberekkel találkoztunk, akik okosak, rengeteget tudnak, nagyon érdekeseket mondanak mindenrõl; és fiatalok is voltak köztük, például Réffy József és Fóti György, aki ma Lausanne-ban él. Õ fizikai kémiát tanított. Fantasztikusan sokat tudott és nagyon jól magyarázott. A fizkém nem egyszerû tudomány, óriási anyag, és csak egy dióhéjnyi részét tanuljuk az egyetemen. Rettenetesen nehéz értelmesen elmondani egy pár mondatban a lényeget.
Milyen tapasztalatokat szerzett, Rektorhelyettes úr, a külföldi tanulmányok során?
A külföldi utakkal szerencsém volt. Kezdetben alig-alig mehettünk nyugati tanulmányútra, Pungor professzor úr azonban különlegesen jó nyugati kapcsolatokat épített ki, és óriási érték, hogy a tanítványainak is szerzett kiküldetéseket. Például Tóth Klára, aki kezdettõl vele dolgozott, már a hatvanas évek közepén volt kint egy évet Angliában, én egy-másfél év után kijutottam Finnországba három hónapra, hamarosan pedig egy évre Zürichbe, az ETH-ra (Szövetségi Mûszaki Egyetem), amely a világ legjobb mûszaki egyeteme az MIT (Massachusettsi Mûszaki Egyetem) mellett. Ezt borzasztóan élveztem, nagyon sokat tanultam. Bejárhattam elõadásokra is, olyanok elõadására, akik azóta Nobel-díjat kaptak. Ilyen volt például Ernst professzor, akit NMR-kutatásaiért tüntettek ki.
De ami talán ennél is fontosabb, hogy a tanulmányutak révén az ember megismerheti más népek szokásait, gondolkodásmódját. Ma már, azt hiszem, szinte semmilyen nép semmilyen szokásán nem lepõdöm meg, mert a szokások beleágyazódnak a kultúrába, s a kultúra megérthetõ. Csak a kívülálló csodálkozik a furcsaságokon. Az amerikaiaknak is vannak furcsaságaik, a svájciaknak is, ami talán öt-hat hónapig nagyon irritálja az embert, utána viszont megérti, hogy milyen pozitívumok rejlenek a felszín alatt, hogy a negatívumok és a pozitívumok összefüggnek, s onnantól kezdve szeret külföldön élni és nagyon jól be tud illeszkedni.
A szakmai rész is mindig érdekes volt, de nem olyan helyekre kerültem, ahol éppen forradalom zajlott volna a szakmában. Talán azért is, mert itthon nagyon jó képzést kaptunk, soha nem érztem azt, hogy ezeken a neves egyetemeken a diákok, doktoranduszok egy icipicit is többet tudtak volna. Sõt, inkább kevesebbet tudtak, az általános kulturális ismeretekrõl nem is beszélve.
Az amerikaiak általános mûveltsége rendkívül szerény. Rengetegen szídják nálunk az amerikai iskolákat, de nincs egészen igazuk. Lehet, hogy mi nagyon sokat tanulunk matematikából, földrajzból, történelembõl, de esetenként elharapjuk a másik torkát. Amerikában sportszerûen harcolnak egymás ellen. A rögbipályán ütik-verik egymást, de vigyáznak arra, hogy a másik ne vakuljon meg, és a pályáról lejövet nem verekszenek, hanem együtt elmennek sörözni. Keményen harcolnak, de sportszerûen. És ezt az iskolában tanulják. Külföldön az iskolában, óvodában tanulnak meg olyanokat, amikrõl csak hazatérve vesszük észre, hogy itthon mennyire hiányoznak. A pontosság nem együtt születik a svájciakkal, és nem is felnõtt korukban fejlõdik ki. Hatéves korukra tökéletesen kialakul. Az óvoda és a szülõi ház mûve. Amerikában, ahol az iskolában nem a teljesítményre helyezik a hangsúlyt, igen komoly nevelõmunka folyik, amely arra készít föl, hogy elviseljük az élet nehézségeit, és társadalmilag bármikor, bárhová nagyon könnyen beilleszkedjünk. Az én fiam elsõ osztályba járt ott, és 1520 osztályzatot kapott a bizonyítványába az elsõ év végén. Négy-öt értékelte a számolást, írást, olvasást, az összes többi magaviselettel kapcsolatos részletet emelt ki: például hogyan osztja meg a gyerek a saját dolgait másokkal, mennyire tud a többiekkel együtt dolgozni.
A kisebbik fiam óvodába járt, egy kukkot nem értett angolul. Két hét után, a vacsora elõtt a nagyobbik gyerek mosta a kezét, a kicsi pedig állt mögötte. Odamentem a nagy mellé, hogy elkezdjem mosni a kezemet, mire a kisebbik megütközve azt mondta: "Papa, mi itt sorba állunk." Két hét után, anélkül hogy a nyelvet ismerte volna, abszolút természetesnek tartotta, hogy nem lökdösünk félre másokat, hanem sorba állunk. Ezt három-négyéves korban tanulják ott meg.
Az utóbbi idõben feltehetõen az Ön munkájában is nagyobb szerephez jutnak az emberi kapcsolatok. Mi valójában a tudományos rektorhelyettes feladata?
Elég sokrétû, és azt hiszem, mindenki, aki egy ilyen funkcióba belekerül, másképp csinálja. Mindegyik "stratégiának" megvan bizonyára a maga elõnye és hátránya. Sok információt kell összegyûjteni, s emellett a folyamatokat, a jelenségeket is meg kell érteni. Nekünk például fontos, hogy a végzett hallgatóink mennyire keresettek. A statisztikai felméréseken túl az embernek számos vállalati személyzetissel kell beszélgetnie és meg kell tudnia a véleményüket. Természetesen egymással ellentétes elképzeléseket is hall, de többé-kevésbé általános kép szûrõdik le végül.
Ez történetesen nem a tudományos ügyek része, de tavaly, amikor még integrációról volt szó, ki kellett dolgoznunk egy intézményfejlesztési tervet, amelyben nekem jutott a stratégiai rész. Annak kapcsán láttam, hogy ez a tájékozódás fontos. Most volt itt egy kétnapos állásbörze, sok személyzetishez odamentem, és kiderült néhány nagyon érdekes dolog. Úgy tûnik, ma akkora igény van mérnökökre, hogy mindenki játszva el tud helyezkedni Budapesten, és a fõvárostól 60 kilométerre a cégek már alig kapnak mérnököket. Állítólag diplomás mérnök nem akar Gyõrbe elmenni Budapestrõl. Gyõr nagyváros, Budapesttõl is, Bécstõl is egy órára van és a legmodernebb, legnagyobb gyõri gyárakba nem jelentkeznek mérnökök.
Az Európai Unió 5. keretprogramja most indul; erre nekem is, másoknak is elég sokat kell készülni. Elõadásokat hallgatunk, rendezvényekre járunk, érdeklõdünk. Már egy éve tudok az 5. keretprogramról: hol a magyar illetékeseket faggatom, hol a külföldi ismerõsöknél tájékozódom. Az adatok nagy részét mindenkinek magának kell összeszednie, és ebbe egy kicsit bele is kell tanulni. Például gyakran hallunk érveket a felsõoktatás ilyen-olyan átszervezése mellett. Sok külföldi tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember tudjon mihez viszonyítani, és tudja a megfelelõ választ, ha például azt mondják, hogy a hallgatóoktató arány legyen húsz. Tisztában kell lenni azzal, hogy a húszas arány mit jelent, és milyen feltételekkel, következményekkel jár, ha ez az arány negyedannyi. Ezekbõl naprakésznek kell lenni. Egyszer beszélgettem valakivel, aki négy nagy amerikai egyetemnek volt élete során a rektora. Minden problémára húszféle megoldást tudott, s látta mindegyiknek az elõnyét és a hátrányát is. Borzasztó sokat tanultam tõle.
Hogyan osztja meg az idejét a kutatás és az adminisztrációs feladatok között?
Nem vagyok annyira céltudatos, hogy ilyen kérdéseken gondolkozzam. Ha egyszer úgy érzem, el akarok olvasni egy cikket, akkor otthon maradok délelõtt, és szép csöndben elolvasom. Máskor egy bürokratikus munkával kapcsolatos dokumentumot kell elolvasnom. Ma reggel is átrágtam magam azon a hatalmas paksamétán, amelyet egy jövõ heti, rektoroknak, rektorhelyetteseknek tartandó konferenciához küldtek, mert nem mehetek el készületlenül. Hiába határoznám el bölcsen, hogy csütörtökön csak tudománnyal foglalkozom, akkor is el kell végeznem a hivatali teendõimet.
Rektorhelyettes úr több oktatási rendszer kidolgozásában vett részt, megszervezte például az elektronikai analitikai szakmérnöki képzést.
Ez csak egyszer futott, egy évfolyam végzett. Nagy munka volt, úgy kellett megszervezni, mintha örökké tartana, de leégett a Mikroelektronikai Vállalat, és attól kezdve nem volt elektronikai szakképzés. Kiváló emberekkel ismerkedtem meg a munka kapcsán, nagyon érdekes dolgokat tanítottak, de sajnos a MEV leégése miatt ez a szakma kihalt.
Lehet, hogy a magyar gazdaság így járt jobban.
Csuda tudja. Ezeknek a nagy szakmáknak, amelyek az egész világon legalábbis egy ideig fontosak, mindig vannak olyan oldalágai és következményei, amelyek a kis országoknak és a kisebb vállalatoknak is rengeteg lehetõséget nyújtanak. Ma is sok sikeres kis cég van Magyarországon. Ezek mind a MEV-bõl, az elektronikai iparágból vagy a kutatóintóintézetekbõl gyûrõdtek ki a nehezebb idõkben. Nem merném azt mondani, hogy a nagy programok mindig fölöslegesek. Magyarország sokszor elugrott elvi okokból olyan technikák elõl, amelyekbõl késõbb nagy üzlet lett. Nagyon sokáig féltek például a számítógépektõl, de amikor ráálltak, nagy szoftverfejlesztõi gárda alakult ki, ami ma is nagyon hasznos. Lehet, hogy a különbözõ tv-gyárak, rádiógyárak, katonai üzemek esetleg veszteségesek voltak, de nem véletlen, hogy az utóbbi idõben az autógyártás, a nyomtatott áramkör jellegû elektronikai ipar és a telefónia települt Magyarországra. Meglepõen sok nyugati elektronikai vállalat mûködik nálunk. Az autóalkatrész-gyártó cégek elektronikai szerelõegységeket hoznak ide. Azokat talán könnyebb szállítani, de a megrendelõk azt is tudják, hogy itt fölkészült szakembergárda dolgozik.
Tehát úgy gondolja, hogy a szentgotthárdi kaszagyár vagy az esztergomi Labor MIM kiképezte a szakembereket, és olyan munkakultúrát teremtett, amiért érdemes a külföldi cégeknek idejönniük?
Igen. Azt hiszem, nem véletlenül választották ki a Suzuki és az Opel gyárainak a helyszínét. Nem véletlen, hogy az IBM Székesfehérváron van. Lehet, hogy a régebbi gyárak a világ legjobb termékeivel nem tudtak versenyezni, de rengeteg jó szakember dolgozott az üzemekben. 1990 körül sok területen alulértékelték a szakemberek tudását. Most látom, hogy a gazdaság átalakulása miatt ragyogó szaktudású emberek kerültek a partvonalra vagy a partvonalon kívülre, és nem találnak munkát maguknak.
A szaktudás értékének nem mindig felel meg a társadalmi presztízse. Az informatikusok ebbõl a szempontból talán szerencsésebbek. Milyen az egyetemen az informatikai oktatás? Ha jól tudom, az ország egyetlen kémiai informatikai tanszéke itt mûködik.
A nevet a tanszék azelõtt kapta, hogy idekerültem. A név jogos, de a legtöbb ember nem azt érti alatta, amit a valóságban takar. A mi tanszékünk oktatja a vegyészmérnök-hallgatóknak a számítástechnikai ismereteket. Kémiai vagy mérnöki szoftverek alkalmazását is tanítjuk, tehát felhasználói képzést nyújtunk. A tanszék oktatói, kutatói csak kémiai vagy vegyipari feladatokkal foglalkoznak, például molekulatervezéssel, szoftverfejlesztéssel, de nem szoftverírással, hanem olyan algoritmusok kidolgozásával, amelyek a szokásosnál sokkal hatékonyabban számolnak ki konformációkat. A molekulatervezést azután konkrét, fõleg gyógyszeripari problémák megoldására alkalmazzák; fehérjék és kisebb molekulák kölcsönhatását, reakciókinetikáját, egymással nem elegyedõ folyadékok határfelületét vizsgálják. Különféle vegyipari folyamatokat, például polimerizációs kinetikát, fázisegyensúlyokat is modellezünk, és szcientometriával is foglalkozunk, de csak a kémiára, az analitikai kémiára alkalmazzuk. Néhány kollégával együtt kemometriát is tanítok. Összefoglalva: az informatikának és a kémiának a határterületén dolgozunk, a számítógépet kémiai információk elõállítására és kezelésére használjuk.
Az informatikai képzés elsõsorban a villamosmérnöki és informatikai karon folyik, de más karokon is oktatnak informatikát. Az utolsó pár évben az informatikusok iránti igény szerte a világon hihetetlenül megnõtt. Fõként magasan képzett informatikusokat, nem programozókat keresnek, és olyanokat, akik más szakmában és az informatikában is járatosak. Egy-két év óta rendkívül megnõtt a mérnökök ázsiója. Még külföldrõl is toboroznak nálunk mérnököket.
A Vegyészmérnöki Kar felmérése szerint az utóbbi három évben végzett vegyészmérnökök nagyon jól helyezkedtek el.
A vegyészmérnökök is mindig találnak munkát. A vegyészmérnöki képzés annyira általános a természetébõl adódóan, vagy legalábbis Magyarországon annyira általános, hogy szinte minden területen lehet belõle valamit hasznosítani. De azt kell mondanom, most inkább a gépészmérnökök és a villamosmérnökök-informatikusok iránt nõtt meg a kereslet, s az építészek is jól el tudnak helyezkedni.
Milyen nemzetközi kapcsolatokra támaszkodhat az egyetem? Milyen élénk az oktatócsere és a diákcsere?
Vannak nagyon fontos pillérek, és vannak olyan kapcsolatok, amelyek sokszor egy-egy kisebb közösség munkáján múlnak. Nem hiszem, hogy mindent központilag kellene egy ekkora intézményben megszervezni. De szerencsére ez nincs is így.
Az egyik legfontosabb a Karlsruhei Egyetemmel fenntartott kapcsolat. Sok hallgató nálunk két éven át németül tanulja a szakmáját, majd egy félévet kint végez el, aztán hazajön, és magyarul tanul tovább. Akik elég jók, kint készíthetik el a diplomamunkájukat, s végül német és magyar diplomát is kapnak. Az egyetem német kapcsolatai hagyományosan nagyon erõsek. Ezenkívül az elsõ két évben a hallgatók franciául is tanulhatják a mérnöki tudományokat. A franciák támogatása miatt elég sok francia kapcsolatunk van.
Világszerte ritkaságnak számít, hogy öt nyelven folyik nálunk oktatás. A magyaron kívül a Mûegyetemen minden tanulható az elsõ évtõl a doktori címig angolul. Több száz külföldi tanul itt tandíj fejében vagy nemzetközi csere keretében. Franciául és németül az elsõ két évfolyam kurzusait teljesíthetik a magyarok, és oroszul is folyik egy robotikaoktatás, amelyre egy neves oroszországi egyetemrõl körülbelül húsz diák jön minden évben.
A magyarok fizetnek az idegen nyelvû képzésért?
Nem, de csak németül és franciául tanulhatnak ingyen.
Tanítanak az egyetemen vendégprofesszorok is?
Igen, de ritkán fordul elõ, hogy egy félévet itt töltenének. Az idegen nyelvû képzések miatt eleinte nagyon sok külföldi elõadó jött. Szintén sokan oktattak az MBA (master of business administration) képzésünkön, amely kooperációban indult el. Késõbb az oktatás rendszerint áttevõdik az itteniek vállára, de sokszor hívnak meg egy-egy külföldit néhány hétre. A karlsruhei professzorok itt is rendszeresen tanítják a diákjainkat. Egyébként nem merném azt mondani, hogy olyan gyakran jönnének vendégek elõadni, fõleg rövidebb idõre, mint ahogy az amerikai egyetemeken tapasztaltam. Ott például a doktoranduszoknak minden héten volt elõadás, és minden második alkalommal egy másik egyetemrõl jött valaki igaz, Amerikából , hogy a kutatásairól beszéljen. De az egyetemeken itt is gyakran tartanak hírességek elõadásokat és konferenciákra is be lehet ülni.
Milyen lesz a jövõ mérnöke?
Most készült az egyetemen egy stratégiai terv, amely még nem publikus. Valószínûleg sok minden úgy lesz, ahogy ebben le van írva. De nagyon nehéz jósolni. A vállalatok itthon is, nyugaton is az utóbbi idõben általánosan képzett mérnökre vágytak. Most már hallom, hogy a nyugatiak megint specialistákat keresnek. Az a rendszer, amelynek ötéves átfutási ideje van, képtelen a rohamos tempóban átalakuló követelményekhez alkalmazkodni. Négy-öt évnél rövidebb idõ alatt pedig nem lehet értelmiséget képezni. Nem lehet két év alatt valakibõl mérnököt csinálni érettségi után. Nem lehet azt mondani, hogy most csak közgazdászra, most csak mérnökre van szükség; most csak informatikust kérünk, most általános, most speciális mérnököt alkalmazunk. Rendszeresen beszélünk a legnagyobb vállatok vezetõivel, és mindeki egy kicsit mást akar. Magyarországon gyorsabban módosulnak az igények az átalakulás miatt, de nyugaton is gyorsan és össze-vissza változnak a követelmények.
Két-három évvel ezelõtt még hangoztatták, hogy egyre kevesebb mérnökre lesz szükség. Ma már inkább azt mondanák: most óriási a kereslet, de hátha megint hullámvölgy következik s vannak, akik húsz-harmic éves elõrejelzéseket próbálnak alkalmazni, ami nekem rizikósnak tûnik.
Az interjút készítette: Silberer Vera, Nyikos Lajos
1999. május