Természet Világa, 1998. február

LACZIK BÁLINT

Updike és a tudomány

John Updike a kortárs amerikai prózaírás meghatározó egyénigysége, hazánkban vitathatatlanul az egyik legnépszerûbb külföldi szerzô. Pontosan tudja, mi kell az olvasónak, ám e meglehetôsen lakonikus, csupán az aktuális igényekhez alkalmazkodás piaci képességét kifejezô megállapítás mellett kimagasló érzékenységû és intelligenciájú modern mûvész.

Updike rengeteget tud, de nem vész el a szaktudás fantáziátlan részletkérdéseiben. Nem úgy, mint Verne Gyula, aki teljes aprólékossággal írja le a Rejtelmes szigetben a nitroglicerin- és a lôgyapotkészítés konyhai receptjeit. Ezek alapján e veszélyes robbanószereket akár a lakatlan sziget gyengén felszerelt laboratóriumában, az ott fellelhetô alapanyagokból is össze lehet kotyvasztani. Bevallom, kisdiákkorom kedvenc olvasmánya hatására sokszor eljátszottam a robbanóanyag-gyártás gondolatával, és vegyészkedésem termékének dörgedelmes alkalmazásával, ez azonban mindenki ôszinte szerencséjére soha nem valósult meg.

A felnôtt olvasó a szépirodalomban nem igényel részletes, szakszerû leírásokat; az író legfeljebb utal az egzakt igazságokra, tényekre. Felfogható ez afféle cinkos összekacsintásnak, a könyvet forgató reálértelmiségi ravasz becserkészésének is mi, racionális, modern emberek fél szavakból is megértjük egymást.

Lady Lovelace szobra áll az egyetemi számítóközpont épülete elôtt az "Így látja Roger" címû Updike-regényben. Nem tudom, áll-e valahol is Ada szobra, de ismervén a hölgy élettörténetét, nagyon fájlalnám, ha a világon legalább egy számítóközpont elôtt nem ôrizné emlékmû Lord Byron gyönyörû leányának, az elsô modern értelemben vett számítógép megépítésének szinte az egész életét szentelô tudós, Charles Babbage múzsájának törékeny alakját.

Egy jól mûködô társadalomban az információ szakadatlanul, fölös bôséggel termelôdik. Egy mûködésképtelen, avagy zavarokkal küzdô rendszerben az alapvetô cikkekre és szolgáltatásokra is a hiánygazdálkodás jellemzô. A nyugati társadalom megengedi magának azt a luxust, hogy talán sohasem, vagy a közeljövôben bizonyosan nem hasznosuló információkat, tudományos eredményeket termeltessen. A tudomány mûködésének jellemzô sajátossága ez. Ki tudja, hátha jó lesz valamire ez az izé vonja meg vállát a kutatásokat (esetleg a mellényzsebébôl, netán a más zsebébôl) finanszírozó cég, avagy állam. A mûködô amerikai társadalom érzékeny tollú krónikása Updike. A befizetett adója felhasználására méltán kíváncsi, öntudatos állampolgár és a finom érzékû irodalmár egyszerre veszi észre az egyetemi kutatások sokszor kétségesen hasznosuló eredményeit: "...A negyedik emeletet majdnem teljes egészében Ferrari kedvenc témájának szentelték itt azoknak az agy módjára alkalmazkodóképes hardver szilikonchipeknek a fejlesztésén dolgoznak, amelyek a mesterséges intelligencia eszközéül szolgálnának, bár hogy az emberiségnek, amely máris katasztrofálisan sok intelligenciával rendelkezik, mi haszna származnék abból, hogy ezt még gépi úton is gyarapítsák, az kevésbé világos, mint a fônök ádázul ragyogó, makulátlan mosolya..." (Így látja Roger)

A szépirodalmi szövegben sehol sem fordulnak elô direkt matematikai problémák, nincs is helyük egy regényben. A Mandelbrot-halmaz sajátos rovaralakját generáló formula sem jelenik meg a szövegben. Az az olvasó azonban, aki csak egyszer megpróbálkozott a tetszôlegesen szûkülô intervallumokban is az eredeti teljes ábrát ismétlô fraktálok elôállításával, rögtön érti a mestert. Ugyanazt a szellemi izgalmat és bizarr gyönyörûséget érezheti a regény olvasása során, mint amikor elôször kezdtek a monitorján szaporodni a végtelenbôl elôindázó színes karocskák.

Amint a materialista világnézet is egyfajta vallás, úgy vált sokunk számára afféle házi szentté a tudósi nagyságában és emberi tragédiájában egyaránt megragadó Stephen Hawking. Egy újabb kacsintás az olvasóra: "...A személyes filozófiám az oka, hogy valahogyan belefaroltam a kozmológiába. A legjobb fejek, akik eljutnak a végkövetkeztetésekig Carter és Hawking..." boldogan viszonozható.

Ám szerencsére nem minden olvasó programozó matematikus, avagy csak megszállott amatôrje a számítástechnikának, amint a jelen elménckedés szerzôjétôl is roppant távol áll a biológia. Egy többé-kevésbé koherens, saját használatú világképet felépítve azonban az új ismereteknek kijáró, töprengô áhítattal olvasom az Eastwicki boszorkányoknak az emésztôcsatornában élô parazitákról szóló, morbidan költôi eszmefuttatását.

De honnan a pokolból szerzi Updike ezt a modern világ szinte minden zegzugában otthonos, alapos tájékozottságát? A nyugaton oly divatos népszerûsítô enciklopédiák (jó egynéhányuk nálunk is kapható immár, ismerjük ôket) lennének forrásai, ezekbôl a gyakran tárgyi hibákkal terhelt, de vitathatatlanul megragadó tudományos comicsokban bukkan a lényegre, egy-egy mondata, félmondata vagy olykor csupán egyetlen hasonlata nyelvi és fogalmi telitalálataira? Honnan ismeri az állam és a nagy magáncégek finanszírozta egyetemi kutatások világát, ahol sok száz névtelen szakember összehangolt munkája nyomán valósultak meg olyan grandiózus számítógépi programrendszerek, mint a szimbolikus matematikai mûveleteket, levezetéseket, tételbizonyításokat is végezni képes "Maple", vagy a teljes mérnöki tervezômunka minden részletében használható "AutoCAD".

Honnan származnak az ismeretei "a számítógépes forradalom munkaszolgálatos katonáiról, az intézeti folyosók étel- és italautomatáiról"? Az eredeti kiadás híján csak Göncz Árpád pompás fordításában (keletkezési év 1989, amikor is történt egy s más hazánkban!) olvastam az Így látja Rogert. Egyáltalán, akár az amerikai hadtörténet szakértôi körében mennyire ismert a munkaszolgálat rettenetes, don-kanyari víziókat idézô fogalma, avagy ehelyütt csak a fordító adott még egy, számunkra fájdalmasan frappáns jelzôt az updike-i szöveghez?

Elbûvölô a tárgyi ismeretek aprólékos precizitása. A regények cselekményének hátterében felvillanó részletek, apró megjegyzések mind-mind szinte egy szaktudomány alaposságával jellemeznek, pontosbítanak, vagy sajátosan árnyalják a cselekményt. Avagy mit is keres egy szépirodalmi mûben egy olyan információmorzsa, amely szerint "A gyár a rakodórámpa egyik végén átvette a Pittsburghbõl szállított, alacsony széntartalmú, vékony, zománcozott acéllemezeket, átküldve ôket a gyártási folyamat zörömbölô, dübörgô, sziszegô útvesztôjén, míg a rámpa másik végén elô nem kerültek takaros deszkaládákban, amelyek fémesen dallamos kotyogással válaszoltak a mozgatásra, mert tele voltak az édesgyökérnektárt, nyírvizet, szasszaparillát és a szénsavas cukros vízbôl egyéb italokat kotyvasztó cégek cirkalmas emblémáival díszített, fodros szélû kupakokkal."

A fémtömegcikk-gyártásban dolgozókon kívül hány gépészmérnök kolléga emlékszik arra, hogy a sajtolt és mélyhúzott acél lemezanyagok kis széntartalmúak?

Legutóbb megjelent, "Isten velünk vonul" címû többgenerációs családregényének egyik szereplõjét, Clarence Wilmot presbiteriánus lelkészt a korabeli természettudományos-ateista felvilágosító irodalom a mai olvasó által aligha ismert, érveikkel erôsen másodvonalbelinek tûnô könyvei megingatják hitében. Finom paradoxon, hogy lelkészi munkájának folytatására, hitének megerôsítésére egyházának moderátora a természettudomány korabeli legnagyobb alkotásaival, a relativitás- és a kvantumelmélettel próbálja rábeszélni. "Isten hozta a huszadik században, Mr. Wilmot! Valamennyiünknek van mit behoznunk. Döbbenetes dolgok történnek az európai fizikában. Kiderül, hogy az idô a negyedik dimenzió, amely lelassul, ha a megfigyelô felgyorsul. A másik három dimenzió nem képez merev rácsot; a tér inkább háló, amely megereszkedik, ha beletesz valamit, és ezt a megereszkedést nevezzük tömegvonzásnak. És a fény sem oszthatatlan, statikus jelenség: sebessége van, és kvantum nevû, tovább nem csökkenthetô csomagokban érkezik. A kvantumok nemcsak méréseink határát jelentik, hanem, úgy tûnik, a valóságot is. Az energia szemcsés! A józan ész minden próbatétele tény. Már nemcsak vizsgáljuk a valóságot, mint liliputiak, kik holmi sötét, hatalmas, alvó Gulliveren kúsznak-másznak, hanem alkotjuk, elménkkel alkotjuk, elménkkel és akaratunkkal. Úgy is mondhatja, hogy mi alkotjuk Istent."

A racionális és misztikus világkép évezredes birkózása szinte minden Updike-írásban felötlik. A modern matematikában immár létjogosultságot nyert a számítógépes tételbizonyítás. Updike írásainak talán legbizarrabb ötlete Roger regényében Isten létének számítógépes bizonyítási kísérlete. A fantasztikus geg méltó zárópoénja: a program a rémületes "Out of memory" hibaüzenettel leáll, és nem is indítható újra.

A hittel és a tudománnyal kapcsolatos játékba még a manapság oly divatos parajelenségek is beleférnek. A varázslatos mesélô meggyôzô ereje elhiteti természettudományos világképére büszke olvasójával a Brazília vagy az Eastwicki boszorkányok fekete mágiás varázslatait, anélkül, hogy a regényt forgató a saját, avagy az író racionalitásában egy pillanatra is kételkedne.

Roppant kényes, veszélyes az egyensúly énünk racionális fele és a mindnyájunkban szunnyadó, az ôsvilágban gyökerezô misztikum között. A tömegtájékoztatásból és a mindenki számára elérhetô internetrôl zúdul az információ. A szupersztrádán pedig egyaránt helye van a magvas tudománynak és az ufológiának, az atomfizikának és a gondolati szabadság deklarált jegyében a minap kollektív öngyilkossággal egy új világba átutazó kaliforniai szekta tanításainak.

Várom Updike következô regényét, amelyben bizonyosan megjelenik az internet. Félreértés ne essék, kedvelem és használom a hálót, de böngészés közben gyakran eszembe jut Stanislaw Lem Kiberiádájának egy bûbájos részlete, ahol is Trurl és Klapanciusz a molekulák mozgáskonfigurációit értelmes információvá alakító másodfajú démont építenek az okleveles zsivány számára.*

A modern világ mintaképe az Amerikai Egyesült Államok, az amerikanizálódás mindinkább jellemzõvé válik. A körúti gyorséttermek ízléskultúrája minden nem mc'donaldsi törekvést pontosan szabályozott hômérsékleten egyformára süt és eldobható mûanyag tálcán tálal. Mekkora derûvel szemlélhetõk azonban az ottani viszonyok szerint is drága luxustermékek európai minôségét hirdetô reklámok az amerikai tv-ben! Ám az eredetien amerikai értékek is sajátosan fogadtatnak be.

"... A vezetô megmutatja nekik a priccset, ahová Edison tíz percre ledôlt szunyókálni, hogy aztán végtelen órákon át képes legyen üldögélni és álmodni a nagy, süket feje belsejében, és az amerikai aranyvesszôbôl készült gumidarabot is az íróasztalán, az aranyvesszõbõl csinálta idelenn Fort Myersben.

Északnak hajtva Harry megkérdi három útitársát: Na, mi volt benne a lejobb?

Nekem legjobban az a fonográf tetszett, amire, merthogy süket volt, annyira ráhajolt, hogy a fogait a fadobozán pihentette, látni is rajta a fognyomokat. Az nagyon érdekes volt." (Nyúlszív)

Amint az elemi részecskék fizikájának felfoghatatlanul paradox jelensége a két szomszédos nyíláson egyszerre áthaladó egyetlen foton, úgy jár át az író a racionális és irracionális világ kapuin, szép és igaz emberséggel világítva. (Sajnos e metafora sem a jelen írás szerzôjének leleménye természetesen ez is Updike.) Megteheti, sôt meg kell tennie, mert nem fizikus, sem a tudomány avagy áltudomány népszerûsítôje, hanem csak és kizárólag: nagyszerû író. Ám ehhez a mai kor tudományát is magába integráló mûveltség nélkülözhetetlen.

Akit ezek nem állítanak meg, szaporíthatja pulzusát a szinte minden írásában felparázsló, rafinált erotikájú szex-epizódokon, követheti a mindig a mai amerikai valóságban gyökerezô, emberléptékû cselekményt, relaxálhat a pazar nyelvi erôvel megjelenített tájak festôi képein.

Feleim, olvassuk Updike könyveit!


* A zsivány pedig üldögélt, és a briliánstû kopogása közben, amellyel a Démon papírszalagra írta a molekulák táncából kiszûrt információkat, olvasta és olvasta, mivel kell irtani a lenfojtó arankát, és hogy a labándiai Perus király lányát Garbundának hívták, és mit evett reggelire Rôtszakállú Frigyes, mielôtt hadat üzent a lombard népnek, és hány elektronhéjat számlálna a termonólium elem atomja, ha ilyen elem egyáltalán létezne, és mekkora a kukuruc nevû kismadár csôre, melynek motívumával a mamláj nép vabendi ôskultúrája idején az égetett kerámiákat díszítették, és... [Vissza]

Vissza a Teázóba http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/