Peter Hatherley
Fémpénzek

 
Pénzverõ mûhely 1500 körül
Ha csak a formákra figyelünk, azt mondhatnánk, hogy a pénzverésben több mint 2000 év óta semmi sem változott. A görög és a római pénzérmékrõl azonnal megállapíthatjuk, hogy mire használták õket, és ha a mi pénzeinket mutathatnánk meg a régieknek, valószínûleg õk is tudnák, mivel van dolguk.

Ma már természetesen sokkal több pénzérmét gyártanak, mint régen. Az érmék azelõtt kis mûhelyekben készültek. Lemezvágó ollóval apró korongokat vágtak a megszilárdult fémlapokból, és ezeket két dombornyomó szerszám között verték kalapáccsal. Az érmék mindig különböztek egy kicsit egymástól. A pénzverés ma ipari eljárás. Az angol Királyi Pénzverdében 1000 alkalmazott dolgozik, évente 20 000 tonna rézötvözetet olvasztanak meg, s 3000 millió pénzérmét termelnek hazai és külföldi használatra.

Az antik és az új pénzérmék között azonban van egy alapvetõ különbség: a pénzérmék névértéke ma nem felel meg a fém értékének. Régen a hamisítás ellen úgy védekeztek, hogy nemesfémbõl verték a pénzt, de a gazdaság növekedése miatt nem tarthatták fenn ezt a szokást. A XVII. század végén be kellett vezetni a kisebb címleteket: Angliában ekkor jelentek meg az elsõ rézpénzek. Ugyanebben az idõben nyomták az elsõ bankjegyeket is. De a rézérméket még sokáig nem tartották "igazi pénznek".

Az érmék valódi értékéhez hosszú ideig ragaszkodtak. Az angol kormány 1797-ben rézbõl veretett egy- és kétpennys érméket, de a fém és a befektetett munka értékének, amely a méretben tükrözõdött, meg kellett felelnie a névértéknek. A pénzek olyan nagyok és nehezek lettek, hogy kocsikeréknek nevezték õket. Az ezüst csak 1947-ben tûnt el az angol pénzekbõl. Ekkor járt le a pénzverésben a nemesfémek kora.

Új pénzérmék
A nemesfém pénzeket mindenhol felváltották az olcsóbb fémekbõl vert érmék. Az aranyat és az ezüstöt elsõsorban rézzel  és rézötvözetekkel pótolták. A megfelelõ mennyiségû cinkkel vagy alumíniummal ötvözött réz sárga színe az aranyéra emlékeztet. Aranyszínû például az angol 1 fontos érme (24,5 százalék Zn + 0,5 százalék Ni) és a francia 5, 10, 20 centime-os (6 százalék Al + 2 százalék Ni). A nikkellel ötvözött réz színe halványabb, és a fém ellenállóbb a korrózióval szemben. Nagy-Britanniában és szerte a világon 75 százalék rezet és 25 százalék nikkelt tartalmazó ötvözetre tértek át az ezüst helyett. Néhol ötvözetlen nikkelt, alumíniumalapú ötvözeteket és rozsdamentes acélt választottak.

A pénz valódi értéke ma már nem felelhet meg a névértéknek: ha ez így lenne, a spekulánsok azonnal "kivonnák a forgalomból" az érméket az infláció vagy a fém árának emelkedése nyomán. Fel is merült az igény, hogy minél olcsóbb fémre, például lágyacélra térjenek át.

A XX. század során többször is próbálkoztak az acéllal, de inkább csak szükségbõl. Az acél könnyen korrodeálódik. Elõször Nyugat-Németországban készültek a II. világháború után rézzel és sárgarézzel bevont acélszalagból aprópénzek. Az eljárásnak az a hátránya, hogy a pénzveréskor keletkezõ hulladék többféle fémet tartalmaz, és az érme szélén a szendvicsszerû bevonás miatt szabadon marad az acél. Az utóbbi idõben magukat az érméket galvanizálják: nincs kevert hulladék és a szélek sem korrodeálódnak. A szakemberek arra számítanak, hogy a jövõben elsõsorban galvanizált acélérméket használnak majd.

Galvanizálás
A nikkeles galvanizálás régi mesterség, a megszokott eljárások azonban nem felelnek meg a pénzérmék bevonására. A galvanizált felületek vagy túl törékenyek, vagy nem elég fényesek, de abban megegyeznek, hogy túlságosan kemények a pénzveréshez. A kívánt tulajdonságok kialakítása érdekében a bevont fémet 850 oC-on hõkezelik (átkristályosítják).

A hõkezelés azonban hibákat is okozhat. A bevonat például porózussá, szivacsossá válhat. A galvanizáló áramsûrûség növelése segít a hiba kiküszöbölésében; de a minimális határáram-sûrûség az elektrolit függvénye. A vizsgálatok során a szulfamátok bizonyultak a legjobbnak. A térerõsség növelésével egy másik hiba ütheti fel a fejét: rétegek képzõdhetnek a bevonatban. Megfelelõ körülmények között azonban többé-kevésbé hibamentes, átkristályosított nikkelbevonat keletkezik. Ez a réteg lágy és alakítható, részben bediffundál az acélba, tehát jól tapad. A nikkelbevonatú acélérmék sokkal olcsóbbak lehetnek a réz-nikkel ötvözeteknél. A nikkelen kívül réz-, sárgaréz (réz-cink) és bronz- (réz-ón) bevonatokat is készítenek.

Készpénz helyett ma már egyre gyakrabban fizetünk kártyával vagy csekkel, napról napra terjednek a számítógépes tranzakciók. De az újságárusnál, a kávéautomatánál vagy a metróban egy jó ideig még szükségünk lesz a fémpénzre.
 

A Chemistry and Industry (1993. május 3.)  nyomán

Vissza a Teázóba http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/