Egy egyenlet "bûvös öröme"

"A kekszmártogatás fizikájáról beszélve tapasztaltam nemrég" írja a Nature 1999. február 11-i számában Len Fisher, a Bristoli Egyetem munkatársa , "hogy az embereket érdekli 'a mindennapi tapasztalat tudománya'. A mártogatásos vizsgálat egy reklámszakember ötlete volt, s az eredményekrõl egy londoni sajtókonferencián számoltam be az Országos Kekszmártogatási Napon. A szokatlan témának hamarosan híre ment még Dél-Afrikából és Ausztráliából is felkérnek rádió- vagy tv-interjúra."

Mi váltotta ki az óriási érdeklõdést? teszi fel a kérdést Fisher. Még a Nobel-díj sem kap ekkora publicitást. Ennek a morzsányi tudománynak képletesen szólva mégis mindenki ráérzett az ízére. Az emberek valószínûleg emészthetõ tudományra vágynak.

De mi is a mártogatás? A keksz, sütemény, kalács átitatása teával, kávéval vagy más itallal. A svájci Firmenich cég vegyészei szerint a folyamat akár a tízszeresére növelheti az ízhatást. Bár a mártogatás tudományos szempontból elfogadható, társaságban illetlenségnek számít, ami talán növeli a téma vonzerejét.

A mártogatás fizikája egyszerû. A keksz porózus, a morzsákat csatornák kötik össze. Mártogatáskor a folyadék a hajszálcsövesség miatt húzódik fel a csatornákba; hasonló módon szívja be az itatós a tintát, a törölközõ a vizet.

Csak az a baj, hogy a keksz átitatott része nagyon megpuhul különösen akkor, ha a tea vagy a kávé meleg. A keksz lényegében cukorral összeragasztott keményítõszemcsékbõl áll; a meleg folyadékban a szemcsék megduzzadnak és megpuhulnak, a cukor feldódik. A nedves keksz sokszor annyira puha, hogy a saját súlya alatt összeomlik.

Ezért a fizikus mártogartáskor nem nedvesíti be az egész kekszet, így a szárazon maradt darab a nedves rész súlyát is megtartja.  A fizikus nem függõlegesen lógatja be a kekszet, hanem megdönti, hogy a csészével kis szöget zárjon be, s csak az alsó felület szívjon föl nedvességet.

A jelenség értelmezése egyszerû; azokkal is könnyen megtárgyalhatták a mártogatás tudományát, akik az elõadást követõ rádiómûsorokba telefonáltak be. Az egyszerûség önmagában mégsem magyarázza meg az óriási érdeklõdést. A telefonálók Fisher kérésére elmondták, azért tartották a mûsort érdekesnek, mert a kissé illetlen téma megvitatása a tudományos objektivitás fényében szalonképessé vált. Sokakat nagyon érdekelt a tudományos magyarázat, bár attól féltek, hogy a kérdéseik miatt hülyének nézik õket. A félelemküszöb azonban sokkal alacsonyabb a mindennapi tapasztalatok tudományos értelmezésekor, mint egyébként, mert a kérdezõnek kevésbé van kisebbségi érzése a tudóssal szemben. Ezeket a szempontokat jól ismerik a tudomány népszerûsítésében gyakorlott elõadók.

Meglepõ módon az újságírókat elbûvölte, hogy a kekszmártogatásnak 'egyenlete' is van. Fisher mindössze azt az 1921-ben levezetett Washburn-egyenletet adta meg, amely a porózus anyagokban zajló kapilláris áramlást írja le:

;
az h viszkozitású, g felületi feszültségû folyadék t idõ alatt L távolságra hatol be a tökéletesen nedvesedõ, porózus, D átlagos pórusátmérõjû anyagba. Az egyenlet csak a hengeres csõben lejátszódó, gravitációs hatásoktól mentes kapilláris áramlásra vonatkozik, de sokkal bonyolultabb anyagok, például a keksz esetében is nagyon pontos eredményt ad, és az összefüggés alapján Fisher megjósolhatta, hogy a fizikus módszerével meddig lehet biztonságosan bemártani a teába a különbözõ kekszeket.*

Az egyenlet szinte minden jelentõs angol napilapban megjelent. Az újságírók nagyon ügyeltek arra, hogy a képletet  pontosan idézzék. Néhányan saját kísérleteikkel is kiegészítették a tudósításokat. Egyetlen újságíró számolt be arról, hogy ellenõrzés nélkül közölte az egyenletet; õt egy gyerek figyelmeztette a tévedésre: "Tisztelt Uram! Azt hiszem, hiba csúszott a kekszmártogatási egyenletébe. Kérem, küldjön egy kis kekszet a levelemért cserébe."

Az egyenlet miatti izgalom ellentmond a szokásos kiadói figyelmeztetésnek, miszerint minden újabb képlet a felére csökkenti a népszerû tudományos könyvek eladható példányszámát. Minek köszönhetõ, hogy az újságírók mégis ekkora jelentõséget tulajdonítottak az egyenletnek? Fisher szerint a tudósokat sokan a rejtett tudás birtokosainak tartják. Az egyenlet is kulcs lehet ehhez a tudáshoz.



* Képlettel vagy képlet nélkül, az ízhatás messzemenõ következményekkel járhat: "...A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe elõtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bûvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentõl, és még csak az okát sem tudtam. ... S mint abban a japánoktól annyira kedvelt játékban, ahol egy vízzel telt porcelán edénybe egyforma apró papírdarabkákat vetnek s amelyek a nedvességben kinyújtózkodnak, összecsavarodnak, megszínezõdnek, szétosztódnak, virágok lesznek vagy házak, megfogható és felismerhetõ alakok ugyanígy kertünk minden virága éppúgy, mint Swannék parkjáé és a Vivonna vízirózsái és a falu lakói és apróka házaik és a templom és egész Combray és a város környéke, mindaz, ami formát nyer, mindaz, ami szilárddá válik, város és kertek így szálltak fel az én csésze teámból." (Marcel Proust: Az eltûnt idõ nyomában. Gyergyai Albert fordítása)

Vissza a Teázóba http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/