Mérges gombák – gombamérgezések
Az emberek egy részében indokolatlan félelmek élnek a gombák fogyasztásával kapcsolatban, évrôl évre mégis tragikus végû gombamérgezésekrôl értesülhetünk. 1998-ban (a bôséges gombaterméssel összefüggésben) szeptember végéig 269-en szenvedtek gombától mérgezést, ebbôl 11 halálos kimenetelû volt [1]. Rendkívül fontos tehát, hogy minden lehetôséget megragadjunk a mérges gombákkal kapcsolatos hiteles információk terjesztésére.
Egy néhány évvel ezelôtt megjelent plakáton a gyilkos galóca "kezében" tôrrel támad az emberre. Az ilyen jellegû figyelemfelkeltés – bár nyilvánvalóan a jó szándék vezette – nem alkalmas arra, hogy csökkentse a mérgezések számát, csak elrettentô hatású. Nem elijeszteni kell az embereket a gombáktól, hanem felhívni a figyelmet a valódi veszélyekre. Az igazi gyilkos nem a galóca, hanem a tudatlanság és a széles körben elterjedt gombababonák, amelyekben sokan vakon hisznek [2]. Valódi áttörést a mérgezések elleni küzdelemben csak türelmes és jól szervezett felvilágosító munkával lehet elérni. Már az általános iskolában tanítani kellene a gyermekeket arra a néhány alapvetô szabályra, amelyek betartásával a gombamérgezés biztosan elkerülhetô anélkül, hogy le kellene mondani a gombának mint értékes és ízletes tápláléknak a fogyasztásáról. A vadon élô gombák megismerése, gyûjtése a természet szeretetére és a környezeti érzékenységre nevelésnek is kiváló eszköze, de ezen felül egészséges, kellemes és hasznos idôtöltés.
A gombamérgezések okai
A gombák a növényekhez hasonlóan számos
különféle, erôs biológiai aktivitású
vegyületet tartalmaznak. Ezek egy része az emberi szervezetre
mérgezô (toxikus), de vannak köztük gyógyhatású
vegyületek is. (A gyógyító gombákról
1996. decemberi számunkban jelent meg összeállítás
[3]). A köztudattal ellentétben a kalapos gombáknak
mindössze 3%-a mérgezô, ami kevesebb, mint a mérgezô
növények aránya. A félelem mégis elsôsorban
a gombákhoz kötôdik. Ennek valószínûleg
az az oka, hogy a gombákat általában kevésbé
ismerik, mint a növényeket, és nehezebb ôket megkülönböztetni.
Egyes mikroszkopikus gombák mint kórokozók is megbetegíthetik az emberi szervezetet, ezeket a betegségeket mikózisoknak nevezzük. A gombamérgezéseket azonban nem az élô gombasejtek, hanem az általuk termelt toxinok okozzák. A mérgezéseknek két típusa van. Az egyik a mycetizmus, amelyet a táplálékként elfogyasztott mérges gombákban lévô toxin okoz. A másik típus a mikotoxikózis, amelyért az élelmiszer-alapanyagokban elszaporodott mikroszkopikus penészgombáknak a táplálékba kerülô méreganyagai félelôsek [4]. Ez nem kevésbé veszélyes, sôt alattomosabb, mivel nem érzékelhetô.
Nem minden olyan megbetegedést nevezhetünk gombamérgezésnek,
amit a gombaétel fogyasztása okoz, csak azokat, amelyekben
a gombák meghatározott toxinjai váltanak ki specifikus
tüneteket. Gombafogyasztás következtében kialakulhatnak
olyan megbetegedések is, amelyeknek nincs közük a gomba
mérgezô voltához. Igen gyakori például,
hogy gyomorpanaszokat okoz a nagyobb mennyiségben fogyasztott gombaétel.
A gombák sejtfalanyaga, a kitin ugyanis nem emészthetô,
és a "gyenge gyomrúaknak" megárthat, ezért
kisgyermekeknek egyáltalán ne adjuk. Különösen
a rostos tönk okozhat problémákat. Emiatt egyes ehetô
gombáknál (pl. a mezei szegfûgombánál)
elôírás, hogy csak tönk nélkül árusíthatók.
| A gombaszedés és -fogyasztás
szabályai
1. Mindenkinek fel kell ismernie a gyilkos galócát! 2. A saját szedésû gombát mindig meg kell vizsgáltatni gombaszakértôvel! 3. Házalótól sose vegyünk gombát! 4. A piacon csak engedéllyel rendelkezô árustól, engedélyezett tételbôl vásároljunk vadon termô gombát! 5. Ne higgyünk semmiféle gombafogyasztással kapcsolatos babonában! 6. Csak a friss, egészséges termôtestek alkalmasak fogyasztásra. A sérült, öreg, penészes gomba betegséget okozhat! 7. Ne fogyasszunk nyersen gombát! 8. A kész gombaételt hûtôszekrényben se tároljuk egy napnál tovább! A friss termôtestek két-három napig tárolhatók hûtôszekrényben. 9. Kisgyermeknek és érzékeny gyomrúaknak ne adjunk gombaételt! 10. Mérgezés gyanúja esetén forduljunk orvoshoz. Ha a tünetek a gombafogyasztást követô 12 órán túl jelentkeznek, azonnal hívjunk mentôt! |
A gomba könnyen romló élelmiszer. A kórházakban kezelt "gombamérgezések" nagy része nem más, mint közönséges ételmérgezés, amit a helytelenül tárolt, romlott gombaételben elszaporodó baktériumok vagy a bomló gombafehérjékbôl felszabaduló biogén aminok okoznak. Elôfordul "képzelt gombamérgezés" is, amikor valaki csak hiszi, hogy mérges gombát evett. Ennek tünetei ugyanolyan súlyosak lehetnek, mint a valódi gombamérgezésé. Kialakulhatnak egyéni érzékenységen alapuló allergiás reakciók is. Nyilvánvaló hogy az említett eseteket nem nevezhetjük "valódi" gombamérgezésnek, ám ezeket nem mindig lehet megkülönböztetni a valódiaktól. A mérgezések diagnosztizálásánál azonban (ami a kezelés alapfeltétele) ezeknek a lehetôségét is figyelembe kell venni.
A valódi gombamérgezéseket különbözô vegyülettípusokba sorolható gombatoxinok okozzák, amelyek hatásukban különböznek egymástól, és specifikusan csak bizonyos gombafajokban, vagy -csoportokban fordulnak elô. Nem kell tehát attól félni, hogy az ehetô gombák "esetenként" mérgezôvé válhatnak. A különbözô hatóanyagok más-más tünetegyütteseket okoznak [5]. Az alábbiakban a különbözô mérgezések tüneteinek, az azokat kiváltó gombáknak és hatóanyagoknak rövid ismertetésével áttekintjük azt a kilenc szindrómát, amelyet a hazánkban élô mérges gombák fogyasztása okozhat.
A mycetizmusok
A legveszélyesebb gombamérgezést a gyilkos galóca
(Amanita phalloides) és néhány rokon faja okozza
(phalloides-szindróma).
A galócáéhoz hasonló sejtmérget tartalmaz
a fenyô tôkegomba (Galerina marginata) és egyes
apró termetû ôzlábgomba- (Lepiota) fajok
is. A gyilkos galóca erdeinkben nyá ron-ôsszel igen
gyakori, illata, íze kellemes. Egyetlen termôtest annyi mérget
tartalmaz, amennyi egy négytagú család számára
elegendô halálos dózis. Toxinjainak LD50
értéke (az 50%-os letális dózis, vagyis az
a hatóanyag-mennyiség, amelytôl a kísérleti
állatok 50%-a elpusztul) rendkívül alacsony: mindössze
0,2-0,5 mg/testsúlykilogramm. A mérgezés tünetei:
gyomorpanaszok, hasgörcs, hányás, láz, hidegrázás,
kiszáradás, ájulás, idegi tünetek nélkül.
Az akut tünetek egy-két nap múlva javulnak, de ezután
májkárosodás lép fel, amely súlyos esetben
egy-két héten belül halálhoz is vezethet.
A gyilkos galóca háromféle toxincsoportot tartalmaz:
amanitineket, falloidineket és virotoxinokat. Ezek olyan ciklikus
oligopeptidek, amelyeket a szervezet enzimei nem tudnak lebontani, tehát
hatástalanítani. A legveszélyesebbek közülük
az amanitinek (1. ábra). A lappangási idô hosszú,
vagyis a tünetek csak jóval a gomba elfogyasztása után
(8-24 óra múlva) jelentkeznek, amikor a méreg már
felszívódott a tápcsatornából, ezért
a gyomormosás nem sokat használ. A toxin a májkapuvénán
keresztül a májba jut és egyenesen a májsejtekhez
kötôdve azok pusztulását okozza. Jelentôsen
károsodik a vese is. Az amanitin hatása a sejtek DNS-tôl
függô RNS polimerázának gátlásán
alapul: a sejtben megszûnik a fehérjeszintézis.
Az a-amanitin csak a melegvérû
állatok DNS-polimerázára hat, ezért pl. a csigarágott
termôtest még lehet mérgezô! A gyilkos galócában
található egyéb toxinok, a falloidinek és virotoxinok
kevésbé mérgezôk és rosszabbul is szívódnak
fel.
1. ábra. A gyilkos galóca a-amanitinje
A mérgezés kezelése még nem megnyugtató. A gyógyulás esélye nagymértékben a felszívódott toxin mennyiségétôl függ. Az alkalmazott terápia: akutan gyomormosás, aktívszén-bevitel és szondás epeeltávolítás, bélfertôtlenítés, folyadékpótlás, oxigénbelélegeztetés. A vér detoxikálását a diurézis növelésével és dialízissel próbálják segíteni. A kemoterápiás kezelés során nagy dózisban penicillint és C-vitamint, valamint silybint, citokróm-C-t és a májkárosodás kivédésére neomycint alkalmaznak.
A pókhálósgombák okozta orellanuszszindróma súlyosságát tekintve megközelíti a galócamérgezését, de kevésbé gyakori. Csak 1952-ben ismerték fel egy lengyelországi tömeges mérgezésnél, hogy a betegséget a mérges bôrgomba (Cortinarius orellanus) fogyasztása okozza. A mérgezés extrém hosszú lappangási ideje (2-17 nap!) miatt ugyanis a tüneteket azelôtt nem hozták összefüggésbe a gombával. A méreg többszörös fogyasztás esetén akkumulálódik a szervezetben. A pókhálósgombák között több is hasonló toxint tartalmaz, és bár vannak köztük ehetôk is, a család számos fajáról nem tudjuk, tartalmaznak-e mérget vagy sem. A betegség tünetei: étvágytalanság, fejfájás, fokozott vizeletürítés, szájszáradás, hidegrázás, láz, késõbb izomfájdalmak, a vesemûködés leállása, idegi és májártalmak. A végsô kimenetel a vese teljes pusztulása következtében fellépô halál lehet.
A mérgezésért felelôs hatóanyagot spektroszkópiával azonosították és orellanin néven írták le (2. ábra). Azonosításában segített, hogy UV-fluoreszcenciát mutat, és ezért a gombából, de a károsított emberi vesébôl készült metszeten, sôt vizeletbôl is könnyen kimutatható. A betegség terápiája a vesemûködés segítésén alapul, igen rossz prognózissal. Dialízist alkalmaznak, esetenként ezt a mérgezett egész életén át folytatni kell, illetve veseátültetés szükséges.
 |
 |
| 2. ábra. A pókhálósgombák
orellanuszszindrómát okozó toxinja |
3. ábra. A giromitra-szindrómát okozó toxinok |
A galócamérgezéshez hasonló tünetekkel, szintén hosszú lappangási idô (6-24 óra) múlvajelentkezô mérgezés agiromitraszindróma, amely a májkárosítás mellett idegrendszeri tünetekkel is jár. Súlyos esetben halált is okozhat. A galócamérgezéstôl való megkülönböztetést segíti, hogy okozója, a redôs papsapkagomba (Gyromitra esculenta) tavasszal terem, a galócák pedig nyár végén, ôsszel. Néhány rokon papsapkagomba-faj hasonló méreganyagot tartalmaz.
Több mint száz évvel ezelôtt a helvellasavat írták le mint a mérgezés hatóanyagát. A hatvanas években azonban igazolták, hogy a hatást a giromitrin nevû vegyület okozza (3. ábra). Ez metil-hidrazinná alakul, ami szintén mérgezô, vagy acetilálódva inaktiválódhat. A giromitrin hôre és hosszabb tárolás alatt (pl. a gomba szárításakor) elbomlik és hatástalanná válik. Egyes országokban (Franciaországban, Lengyelországban) ezt az igen súlyosan mérgezô gombát forrázva fogyasztják. A detoxikáció azonban nem mindig következik be azonos módon, úgyhogy nem érdemes kísérletezni ezzel a módszerrel.
A mérgezés terápiája hasonló a galócamérgezéséhez azzal a különbséggel, hogy B-vitaminokat is alkalmaznak, amelyek, mint a giromitrin antagonistái, kedvezô hatást fejtenek ki a szervezetre.
A muszkarinszindróma a nevét a légyölô
galócáról (Amanita muscaria) kapta, mivel elôször
belôle izoláltak muszkarin hatóanyagot. Késôbb
kiderült, hogy a légyölô galóca az igen kevés
(0,0003%) muszkarin mellett más mérgeket jóval nagyobb
menynyiségben tartalmaz, s hogy más gombákban lényegesen
több a muszkarin. Ezt a mérgezéstípust elsôsorban
a susulykagombák (Inocybe) és a fehér tölcsérgombák
(Clitocybe) okozzák.
A mérgezés lappangási ideje rövid, a gomba
fogyasztását követôen 15 perc–2 óra múlva
jelentkeznek a paraszimpatikus idegrendszeri tünetek: izzadás,
remegés, hasgörcs, könnyezés, nyálfolyás.
A pulzus lassul, a pupilla szûkül. A mérgezés
a dózistól függôen halálos is lehet. A
muszkarin az idegvégzôdések közti ingerületátadásban
szereplô acetilkolint átalakító acetilkolineszteráz
enzimet gátolja, mivel annak szerkezeti ana lógja (4.
ábra). A mérgezés ellenanyaga a szimpatikus túlsúlyt
okozó atropin. Pontos diagnózis esetén a kezelés
1–2 mg-os atropininjekcióval megoldható.
4. ábra. A muszkarin és rokon vegyületei, amelyek az ingerületátadást blokkolják
A népiesen bolondgombának nevezett párducgalóca (Amanita pantherina) és néhány rokon faja (pl. az Amanita muscaria) okozza a pantherinaszindrómát. Lappangási ideje 30 perc–3 óra. A méreg a szimpatikus idegrendszerre hat (gombaatropinnak is nevezik). Súlyos hallucinogén tüneteket okoz. Az alkoholmámorhoz hasonló felfokozott érzelmi állapot, heves beszéd, éneklés, motoros izgalom, vitustánc, személyiségzavarok, tér- és idôérzékelési zavarok következnek be, amit hosszú, bódulatszerû, mély álom követ. Kábítószerként is használják. A sámánok is a légyölô galóca segítségével jutottak révületbe.
A tüneteket a gomba iboténsav- és muszkazontartalma okozza, amely muszcimollá alakul. A muszcimol a g-aminovajsav nevû ingerületátvivô molekula szerkezeti analógja, hatása ezen alapul (5. ábra). A mérgezés ritkán halálos, a tüneteket a beteg többnyire káros utóhatás nélkül kialussza. Ezért különleges kezelést sem alkalmaznak gyógyítására.
5. ábra. Az iboténsav és muszkazon a szimpatikus idegrendszerre hat
A pszilocibinszindrómát, amelynek elsôsorban hallucinogén tünetei vannak, szintén az idegrendszerre ható anyagok, a pszilocin, a pszilocibin és a beocisztin okozzák. Ezek az idegrendszerben fontos szerepet játszó szerotonin antagonistái (6. ábra).
6. ábra. A pszilocibinszindrómát elôidézô gombatoxinok hallucinációkat okoznak
Fôleg az apró termetû, jelentéktelen trágyagomba (Psilocybe) és a susulyka (Inocybe) fajok fogyasztása okozza a mérgezést. A lappangási idô 15 perc–2 óra. Bár a pszichotikus tünetek mellett (gátlástalanság, könnyûség érzése, tér- és idôérzékelési zavarok, erotikus izgalom, depresszió, félelem) kellemetlen szomatikus tünetek (szédülés, fejfájás, hányinger) is jelentkezhetnek, ezeket a gombákat tudatosan kábítószerként is használják, elsôsorban Amerikában. Nagy dózisuk öngyilkossági vágyat is okozhat.
Az azték és a maja papok is használták ezeket a gombákat szertartásaikban, segítségükkel kábították el emberáldozataikat is kivégzésük elôtt. Mexikóban ezeket varázsgombáknak nevezik, ôsi nevük "teonanacátl" (istenek húsa). A mérgezések ritkán súlyosak, külön terápiát nem igényelnek.
A koprinszszindróma különleges gombamérgezés-típus, tünetei csak akkor jelentkeznek, ha a gombával egyidejûleg alkoholt is fogyasztanak. Alkohol nélkül a gomba nem mérgezô. Egyes tintagombák (Coprinus) evése után már néhány perc múlva jelentkezik az erôs kipirulás, a vértolulás, a hôhullám, az izzadás, a remegés, a heves szívdobogás. A tünetek 2–4 óra múlva spontán elmúlnak és nincs maradandó károsodás. Halálos esetet még nem írtak le. Terápiára nincs szükség.
7. ábra. A tintagombák koprin nevû hatóanyaga
Kimutatták, hogy a hatást a tintagombák koprin nevû hatóanyaga okozza (7. ábra), amely a szervezetben amino-ciklopropanollá alakulva az alkoholból keletkezô acetaldehid acetáttá bomlását (az acetaldehid dehidrogenáz enzimet) gátolja. A tüneteket a felszaporodó acetaldehid váltja ki. Ez a reakció olyan, mint amit az alkoholizmusról való leszoktatásra alkalmazott diszulfiram vált ki a szervezetben.
Meglehetôsen ritkán fordul elô, de igen súlyos is lehet a paxilluszszindróma. Ezt a betegséget újabban ismerték fel. Okozója a göngyölt szélû cölöpgomba (Paxillus involutus). Ez a mérgezéstípus abban különleges, hogy nem közvetlenül toxin okozza, hanem az, hogy a gomba a szervezetben immunreakciót vált ki. Nem mindenkinél jelentkezik ez a mérgezés, csak egyéni érzékenység alapján, a gomba többszöri fogyasztása után. A vérben keletkezô ellenanyagok a vörösvértestek szétesését okozzák, tehát immunhemolitikus anémia következik be. Egy-két órai lappangás után jelentkeznek a tünetek: hasfájás, véres vizelet és veseelégtelenség. A terápia hánytatásból, tüneti kezelésbôl és vérátömlesztésbôl áll.
Agasztrointesztinális szindróma néven összefoglalt gombamérgezések a leggyakoribbak és a legtöbb mérges gomba ilyen típusú mérgezést okoz. A betegség közös ismertetôjele, hogy a gyomor-bélpanaszokon kívül (hányás, hasmenés, hasfájás) nincs más tünete. Ezek azonban súlyosak, sôt halálosak is lehetnek. Ebben az esetben nem nevezhetô meg egyetlen hatóanyag, hanem a vegyületeknek több csoportja, fôleg terpenoidok okozzák a megbetegedést. Ez a mérgezéstípus igen sok, egymástól rendszertanilag távol álló gombafaj fogyasztása után jelentkezik. Ilyen típusú mérgezést okoz pl. a sárguló csiperke (Agaricus xanthoderma), a nagy döggomba (Entoloma sinuatum), a világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius), a farkastinóru (Boletus luridus) és néhány más kékülô húsú tinóru.
A rosszullét általában 15 perc–2 óra múlva jelentkezik, s többnyire egy-két napon belül magától gyógyul. Az esetek nagy része enyhébb és nehezen megkülönböztethetô a közönséges gyomorrontástól, amit túl nagy mennyiségû, vagy romlott gombaétel fogyasztása is okozhat. Nagy a különbség egyéni érzékenység szerint is.
A mikotoxikózisok
A mycetizmusokhoz hasonlóan súlyos mérgezéseket
okozhatnak emberben és háziállatokban a gabonamagvakon,
a takarmánynövényeken, a földimogyorón megtelepedô
penészgombák, pl. az Aspergillusok és Penicilliumok
kiválasztott toxinjai (8. ábra). A legismertebbek
az Aspergillusok aflatoxinjai, amelyek fehérjeszintézis-gátló
anyagok és karcinogén hatásuk is van. A növények
kórokozó gombáinak egyik legjelentôsebb csoportja
a Fusariumok, amelyek a zearalenont termelik. Ennek ösztrogén
hatása van, és vetélést, elhullást okozhat
a fertôzött takarmányt fogyasztó állatállományban,
elsôsorban a sertéseknél. A sejtosztódást
gátolják a trichotecének, amelyeket Fusariumok,
Trichodermák és Acremoniumok választanak
ki. A Penicillium patulum által termelt patulin idegméreg,
kromoszómatörést, mitózisgátlást
okoz és az oxidatív légzést is gátolja.
Régebben egyes vidékeken gyakran alakultak ki gombákkal
fertôzött gabonatermékek okozta tömeges mérgezések,
amelyek okát nem ismerték föl, ezért járványos
betegségnek hitték ôket. A középkorból
számos leírás, sôt a betegség tüneteit
híven ábrázoló festmény is fennmaradt
pl. azokról a "járványokról" (ergotizmus),
amelyeknek gyógyításával külön szerzetesrendek
foglalkoztak. Ma már tudjuk, hogy az ergotizmust a rozson élôsködô
anyarozs gomba (Claviceps purpurea) "varjúkörömnek"
nevezett kitartóképletének lisztbe került toxinjai
okozzák. Az anyarozs száznál több alkaloidát
tartalmaz; sokat (pl. lizergsav, ergotamin, ergometrin) gyógyszeralapanyagként
is használnak. Vérzéscsillapító, simaizom-
és méhösszehúzó hatásuk miatt elsôsorban
a szülészetben alkalmazzák ôket. Gyógyászati
célra mesterségesen fertôzött rozstáblákon
termesztik ezt a gombát, sôt fermentációs módszerekkel
iparilag is elôállítják.
8. ábra. Penészgombák toxinjai
Élelmiszereink a levegõben állandóan jelen
lévô penészgombák spóráitól
folyamatosan fertôzôdnek. Emiatt óvakodni kell az ételek
hosszas tárolásától, vagy ismételt forralással
kell elpusztítani az ételben elszaporodó gombákat,
baktériumokat. Ha azonban már szemmel látható
penésztelepek fejlôdtek ki, ezek toxinokat is termelhetnek
és utólag hiába pusztítjuk el a gombasejteket,
mert méreganyagaik már nem bomlanak le, sôt tartósan
megôrzik aktivitásukat. A háztartásban eltett
lekvárok, kompótok felszínérôl sem elég
a megjelenô penészeket eltávolitani, mert toxinjaik
az üveg egész tartalmát átjárják.
Egészségünk védelmében a legjobb a megpenészedett
készítményeket egészben kidobni. Nem kell azonban
félni a nemes penésszel érlelt élelmiszerek
(camembert és rokfort sajtok, téliszalámi) penészgombáitól,
mert ezek elôállítása szigorúan ellenôrzött
technológiával, garantáltan toxinmentes gombatenyészetek
felhasználásával történik.
A növénytermelésnél és -raktározásnál
keletkezô gombafertôzések elleni védekezés
(pl. a gabonatermékek szárítása) és
az élelmiszerek és takarmányok mikotoxin tartalmának
rendszeres ellenôrzése védhet csak meg a fogyasztáskor
nem érzékelhetô méreganyagok alattomos hatásaitól.
A hántolt gabonából készült termékek
(finomliszt, hántolt rizs), bár alacsony rosttartalmuk miatt
dietetikailag kevésbé elônyösek, kevesebb gombafertôzésbôl
eredô toxint tartalmaznak, mint a hántolatlanok, mert a penészgombák
legnagyobb része a termésfalon, a maghéjon telepszik
meg. A növényi gombabetegségek ellen alkalmazott peszticideknek
(fungicideknek) egészség- és környezetkárosító
hatásuk mellett egyik elônye, hogy csökkentik a termesztett
növények mikrogomba-fertôzésbôl származó
toxintartalmát. A biofarmokon elôállított termékek
viszont vegyszermentesek, de esetleg több természetes gombatoxint
tartalmaznak. Lehet választani!
IRODALOM
[1] Fodor József Országos Közegészségtigyi
Központ (1998): Tájékoztató az 1998. évben
bejelentett gombamérgezési eseményekrôl. Közinfo,
1:1-3.
[2] Kalmár Z. (1982): A gombák világa. Gondolat,
Budapest.
[3] Jakucs E. (1996): Gyógyító
gombáink. Természet Világa, 127:547-550.
[4] Weber, H. (1993): Allegemeine Mykologie. Gustav Fischer Jena, Stuttgart.
[5] Bresinsky, A., Besl, H. (1990): A Colour Atlas of Poisonous Fungi.
Wolfe, London.