Felvezetés

A magyar tudománytörténet-írás egyik adóssága, hogy Goethe tudományos munkássága nem kellõen ismert és feldolgozott. Bár Benedek István Lamarck és kora címû könyvében szentel néhány oldalt Goethének, és az idén megjelent Fejezetek a tudományfilozófia történetébõl címû egyetemi (ELTE TTK) jegyzet is említést tesz róla, Túróczi Trostler József 1916-os Goethe mint természettudós címû vékonyka monográfiája óta tudomásom szerint nem született jelentõsebb tudományos igényû munka.

Ez a dolgozat nem próbál és nem is tudna ilyen igényekkel fellépni. Sem szerzõjének képzettsége, sem a rendelkezésre álló idõ nem elegendõ ehhez, nem is említve, hogy a magyar könyvtárak ellátottsága e tekintetben (is?) hagy némi kívánnivalót maga mögött.*

Az utóbbi években a megújuló érdeklõdés Goethe természettudományos munkássága iránt több okra vezethetõ vissza.

Az elmúlt évtizedek tudományfilozófiájában és tudománytörténet-írásában egyre többen fedezik fel Goethét, mint fontos elõfutárát és korai képviselõjét több irányzatnak. A tudományos elméletek kultúra- és korfüggõ voltának felismerése, a tudományos forradalmak és paradigmaváltások tényét és okait elemzõ kijelentések, a tudományos elméletek minden formájában megjelenõ hipotetikusság felismerése és sok egyéb mind alapot szolgálat erre.

Az általánosan alkalmazott kutatási módszerek korlátozottsága és tanácstalansága bizonyos problémák elõtt sokakat ösztönöz másfajta megismerési módok feltárása felé. Az alternatív megismerési formák, melyek megpróbálnak kibújni a kizárólag materialista–mecahnisztikus ok–okozati törvényeket keresõ, fokozottan matematizált diszciplínák bûvkörébõl, gyakran látnak példaképet a goethei programban. Anélkül hogy minõsíteném ezen próbálkozásokat (melyek nagy részét sem megoldásnak, sem sikeres ’kibúvási kisérletnek’ nem tartom), annyit meg kell jegyezni, hogy egy válság tüneteinek jeleként mindenféleképpen értelmezhetõk, még ha a probléma valódi okára nem is világítanak rá.

Egy harmadik, inkább személyesnak mondható ok a tudományok tanításánál tapasztalt nyilvánvaló nehézségek, amelyek legalábbis megkérdõjelezik az általánosan használt és bevett módszerek helyességét.

Mindezen kérdésekre jelen munka nem kíván és nem is tud választ adni. Ehelyett egy többé-kevésbé laza esszéfüzért tart kezében az Olvasó. A fõ ’szervezési elv’ egyfajta kronológia megatartása volt. Ezt természetesen maguk az esszék ügyesen leplezik, mert nem egy-egy idõszak hanem egy-egy probléma, általánosan elfogadott, de – véleményem szerint –  téves értelmezés vagy kérdés köré szervezõdtek. A fõbb témák:
 

Tárgyalás

1784 Az os intermaxillare létének felismerése az emberekben volt Goethe elsõ jelentõs felfedezése. Itt találjuk az összehasonlító anatómiai módszer egyik legkorábbi (Cuviert jóval megelõzõ) használatát. A fejezet célja Goethe tudományfelfogásának alapjait tisztázni, elhelyezni a kor nagyszámú kutatási programja között. Goethe elveti a korban jellemzõen használt hipotetikus fogalmakat (’vis vitalis’ elv, preformáció, epigenezis stb.), használatukat azonban támogatja, így tudománytörténeti ’besorolása’ félreértésekhez vezethet. Megpróbálom – legalább részben –  eloszlatni ezeket a félreértéseket. (3. fejezet)
 
 

1790 A növények metamorfózisa talán Goethe legismertebb biológiai tárgyú írása. A fejezetben, az esszé körvonalas ismertetésén túl, megpróbálok rekonstruálni egy módszert, ami megvilágíthatja a goethei megismerés mibenlétét és újszerûségét. Ez a vállalkozás meglehetõsen formabontó, a világról és annak megismerésérõl alkotott általánosan elfogadott képünktõl eltér. A cél nem valaki meggyõzése, hanem egy máig kevéssé elfogadott módszer lehetõségének belátása. (4. fejezet)
 
 

1791-92 Az Adalékok az Optikához két füzete volt Goethe elsõ kirándulása a színelmélet terén. Ebbõl a még naiv induktivista szemléletbõl nõtt ki késõbbi monumentális Színelmélete, mely tudatos és drasztikus szakítás volt mind a newtoni színtannal, mind a baconi empirista módszerrel. Ez utóbbi változásának vizsgálata a fejezet témája. (5. fejezet)
 
 

1792-93 Goethe egyik elsõ és legfontosabb elméleti munkája az Adalékok az Optikához-t kísérõ esszé, A kísérlet mint közvetítõ az objektum és szubjektum között. Ebben megtalálható számos, Goethe kutatási programjában kulcsfontosságú fogalom értelmezése, valamint cáfolata annak a véleménynek, miszerint Goethe amatematikus lett volna, és mereven elutatsított volna minden kvantifikációra törekvõ módszert. (6. fejezet)
 
 

1810/a A Színelmélet a didakikus résszel kezdõdik. Mivel azonban még ma sincs tudomásommal általánosan elfogadott “színelmélet”, az egyes tudományterületek egymástól merõben eltérõ módon értelmezik a színeket, ezek mibenlétét, a színeérzet jelentõségét stb., a fejezet célja egy nemrégiben megjelent (Thompson, 1995) színelméletek kritikáját adó könyv összevetése egy ennél jóval korábbi Goethe-kutató hasonló kritikájával (Rudolf Steiner, 1861–1925). Ezen összevetés reményeim szerint valósabb megvilágításba helyezi Goethe álláspontját a színek kérdésében. (7. fejezet)
 
 

1810/b A Színelmélet második kötete polemikus hangvételû. A Goethe–Newton vita egyes részleteinek felelevenítése során a fejezet hasonló hangnemben igyekszik megvédeni azt az álláspontot, mely Goethét nem mint dilettáns költõt festi le, hanem mint a kor természettudományában meglepõen élesen és messzire látó gondolkodót. A újabb kutatások tükrében Goethe tudományfelfogása, a kísérletezésrõl és a tudomány módszeréréõl alkotott nézetei sok szempontból pontosabbak és helyesebbek, mint Newton nézetei. (8. fejezet)
 
 

1810/c A Színelmélet a történeti résszel zárul. Itt Goethe tudománytörténeti munkáját (mely az optika történetének korában egyedülálló összefoglalása) vetem össze a modern(ebb) tudománytörténet-írással. Kitûnik, hogy Goethe korát jóval megelõzõ nézetei és a 20. századi tudományfilozófia között számos párhuzam fedezhetõ föl. Ezek túlhangsúlyozása azonban veszélyeket rejt magában. A hangvétel még mindig enyhén polemizáló, ezért a szíves Olvasó megértését kérjük. (9. fejezet)
 
 

1823 Egyik öregkori múzeumlátogatása során elejtett megjegyzése arra engedte következtetni az értelmezõk jelentõs táborát, hogy Goethe a darwini evolúcióelmélet egyik elõfutára. Mindezt megerõsíteni látszik az a tény is, hogy Darwin maga is említi Goethét a Fajok eredetében, mint elméletének korai megfogalmazóját, Geoffroy Saint-Hilaire-rel és saját nagyapjával, Erasmus Darwinnal együtt. Bármennyire is kényelmes azonban ez a pozíció, megpróbálom megmutatni, hogy a goethei felfogás kardinális pontokban különbözik a darwinitól, és a kapcsolat erõltetettségén túl még redukálja is a goethei program valódi jelentõségét. (10. fejezet)
 
 

Az áltudományok és tudományok közötti határvonal meghúzása nem mindig a legkönnyebb feladat (ha egyáltalán lehetséges). Ugyanígy nehézségekbe ütközik az ezoterikus és hermetikus hagyomány szálainak kibogozása és elkülönítése a modern tudomány születésekor. Goethét gyakran hozzák kapcsolatba ilyen obskurus irányzatokkal. De az ilyen szálak létezése majdnem minden valamirevaló XIX. század elõtti kutatóról elmondható. A célom megmutatni ezek szerepét és jelentõségét Goethénél anélkül, hogy a szimbólumokat részletesen elemezném. (11. fejezet)
 
 

A szakdolgozat néhány személyes megjegyzéssel és észrevétellel zárul. (12. fejezet.)
 
 

Levezetés

Egyedi felfedezéseivel Goethe kivívta megérdemelt helyét a biológia történetében –  még ha ez hazánkban nem is köztudott.** Természettudományos munkáinak igazi jelentõsége azonban nem ebben, hanem az azok mögött meghúzódó ismeretelméleti koncepcióban áll. Ez nem egy explicit módon megfogalmazott rendszer, hiszen részben pontosan Goethe ódzkodása kora minden merev gondolati rendszerétõl juttatta el ezek korlátainak felismeréséig, azonban rekonstruálhatónak tûnik a maga sokszínûségében.

Ahogy a XVIII.és XIX. századi tudományos megismerési hagyomány hibáira egyre jobban rálátunk, úgy oszlik el a köd a goethei episztemológia helyes megértése elõl. Ebben a rendszerben számos, a mai biológiában alapvetõ és több megoldhatatlannak tûnõ probléma egészen új színben jelenik meg.

Talán ez az oka annak, hogy Goethe halála óta több mint 10 000 cikk, könyv és referátum jelent meg.*** A goethei tudomány – mert talán jogos ez a megkülönböztetés – további vizsgálata számos fontos eredményre vezethet, s hiszem, hogy mindezek nem csupán a historizáló tudománytörténész számára, hanem korunk biológusai számára is fontosak lehetnek.

*   Csak német nyelven az elmúlt fél évben jelent meg öt könyv. Scharnovell, Viktor Von Newton zu Goethe (1997), Krütz, Otto Goethe und die Naturwissenschaften (1997), Wyder, Margit Goethes Naturmodell (1998), Schieren, Jost Anschauende Urteilskraft (1998). Klaus Michael von Meyer-Abich Vom Baum Erkenntnis zum Baum Lebens (1997) szintén tartalmaz egy fontos és terjedelmes fejezetet a témával kapcsolatban. A bibliográfiában szereplõ könyvek számottevõ részéhez külföldi könyvtárakban sikerült hozzájutni (Bath Univarsity Library; Imperial College Library, London; Universität Konstanz Bibliothek, Stadt- und Universitätsbibliothek Bern)
**  A számos tudománytörténeti részt is tartalmazó, forgalomban lévõ Biológia tankönyv közül mindössze egy tesz említést Goethérõl. Czakó Kálmán Dániel Biológia: csillagfény, porszem, csipkebokor címû könyvében a következõ mondat található a 26. oldalon: „1786 J.W. von Goethe tanulmányozza az emberi koponya állcsontját”.
*** lásd Amrine, Frederick Goethe in the History of Science (1996), ill. Goethe and the Sciences: an Annotated Bibliography (1987) in BSPS 97 (1987)