4.4.–4 idézet
Musschenbroek úr, aki ezt a kísérletet egy nagyon vékony falú üvegedénnyel végezte el, azt mondja egy levelében, amelyet Réaumur úrhoz írt rögtön a kísérlet után, hogy a karjain, vállán és mellén érzett ütést úgy, hogy elállt a lélegzete; és két napig tartott, míg magához tért az ütéstôl és az ijedelemtõl. Hozzátette, hogy nem viselne el egy másik ütést az egész francia királyságért...
Ezekbôl azonban nem szabad azt a következtetést levonni, hogy mindegyik tudós pánikba esett. Azt hiszem, kevesen értenének egyet a gyáva professzorral, aki azt mondta, hogy az egész francia királyságért nem tenné ki magát egy másik ütésnek.
Egészen különbözô a nagyszerû Boze úr érzése, aki igazán filozófushoz méltó hõsiességgel, méltóan a híres Empedoklészhez, azt mondta, azt kívánná, bárcsak meghalna az elektromos ütés következtében, és így a haláláról szóló beszámoló a Francia Tudományos Akadémia memoárjai között jelenne meg. De nem adatik meg minden elektromossággal foglalkozó tudósnak, hogy olyan dicsôséges módon haljon meg, mint a méltán irigyelt Richman.
Franciaországban csakúgy, mint Németországban, kísérleteket végeztek annak megállapítására, hogy hány ember érezheti az ütést ugyanazon palack kisülésénél; Nollet abbé, aki híres az elektromossággal kapcsolatos vizsgálatairól, 180 gárdistán végezte el ezt a kísérletet a király jelenlétében. Párizsban viszont a karthauziak kolostorában az egész közösség egyetlen 900 toise hosszúságú láncot alkotott – két-két személy vasvezetékkel volt összekötve (ez az emberlánc felülmúlta a 180 gárdistából alkotott lánc hosszúságát), és az egész társaság – a palack kisütésekor – ugyanazon idõpillanatban egy hirtelen ugrást tett, mindnyájan egyforma erõsségûnek érezve az ütést.
PRIESTLEY: The History and Present State of Electricity, London 1775, Vol. I. pp. 106–107