Klebelsberg Kuno (1875-1931) kiemelkedõ kultúr- és tudománypolitikus. Mint kultuszminiszter 1922 és 1931 között népiskolai programja keretében 5000, fõként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsõoktatás korszerû mûhelyeit. A tudós utánpótlás biztosítására szervezte a Collegium Hungaricumokat (röv. CH) és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét. (1927. évi XIII.tc). Adatok szerint az 1930-31. tanévig a következõ létszámmal mûködtek: Bécsi CH 35 fõ, Berlini CH 26 fõ. A hallgatók között volt például Szegedrõl Bay Zolán fizikus (1926-30), a kémikusok közül Náray-Szabó István (1926-28), Vargha László (1927-30), majd Szabó Zoltán Gábor (1936-38). A római CH-ban 35 fõ, Franciaországban 17 fõ, Angliában 12 fõ, Genfben négy, Páviában és Münsterben egy-egy fõ tanult.

Klebelsberg a korában elsõdleges ún. "szellemtudományok" (jog, bölcselet, teológia, történelem) mellett felkarolta a természet- és mûszaki tudományokat. E célból 1926-ban a József Mûegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, mûszaki és mezõgazdasági tudományok kutatására munkaprogramot készítettek. A program végrehajtására pedig kettõs szervezetet létesített: az állami segélyt kezelõ Országos Természettudományi Alapot és Tanácsot; valamint társadalmi szervezetként a Széchenyi Tudományos Társaságot; mely a gyárak, ipari és mezõgazdasági üzemek, vállalatok adományait használta fel a kutatások támogatására. E szervezetek 1944-ig több millió pengõvel segítették a természettudományos és mûszaki kutatók munkáját. Klebelsberg érdeme, hogy a maga korában a közfigyelmet a természettudományok és a mûszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányította, és támogatásának is köszönhetõk a korszak reál-értelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban, a villamossági és gépiparban.