Sasvári Kálmán
Visszaemlékezés Náray-Szabó Istvánra
Elhangzott 1999. november 2-án
Mélyen tisztelt Hölgyeim ás Uraim!
Tisztelettel emlékezünk ma, 100. születésnapja évében, a magyar tudósra, Náray-Szabó Istvánra, aki tudományos munkája nyomán, hetven évvel ezelôtt, elindított egy kutatást, amely a honi kristályszerkezet-meghatározás alapja lett.
Hogy honnan indult és miként folyt le ennek a kiváló embernek a tudományos életútja, amelyet csaknem elejétõl végigkísértem? Errôl szabad legyen röviden megemlékezésként szólnom, elindulva e mondattal: Együtt Náray-Szabó Istvánnal.
Néhány évvel a vegyészmérnöki diploma és a mûszaki doktori cím megszerzése után, 1926 és 1930 között, kétévi berlini és kétévi manchesteri tanulmányút után, Náray-Szabó mint a tudományos kristályszerkezet-kutatás elkötelezettje, négy publikációval tért haza.
Itthon a szegedi egyetem kémiai intézetében megszerezte a magántanári címet. Akkor éppen – az egyetemi oktatás mellett – a tudományos kutatás ügye is nagy változás elõtt állt Szegeden. Utóbbinak anyagi támogatást biztosított a Rockefeller Alapítvány és a Széchenyi Természettudományi Alap.
Természettudományi tárgyak középiskolai oktatására készülõ tanárjelöltek tárgyi és nyelvi tanulmányainak fokozott támogatására, 1931-ben, budapesti mintára, létrehozták Szegeden a báró Eötvös Loránd Kollégiumot. Ennek Náray-Szabó István mb. igazgatója lett. Mint akkor elsõ évre beiratkozó egyetemi hallgató, szeptember 1-jén, további kilenc társsal együtt, ide nyertem fölvételt. Ettõl kezdve kerültem Náray-Szabó közelségébe.
A tudományos kutatáshoz Náray-Szabó – mint magántanár – Bay Zoltán elméleti fizikai intézetében két helyiséget kapott. A kutatási alap egyszeri támogatásából berendezte laboratóriumát a röntgendiffrakciós kutatáshoz. Ezenfelül évi 2000 pengõ állt rendelkezésre tudományos segéderõ fizetéséhez és fogyóeszközök beszerzésére.
Náray-Szabó elsô famulusa Szabó Zoltán, a késôbbi professzor volt. Õt szerette volna Náray-Szabó kristályszerkezeti kutatásra ráállítani. Szabó Zoltán azonban hamar rájött, hogy neki inkább a kémia való. Így a röntgenberendezés egy következô halandóra várt.
Az 1933–34-es tanévben esedékessé vált, hogy a fizika szakdolgozathoz hozzáfogjak. Ehhez a röntgenspektroszkópiát szemeltem ki. Mivel kísérleti munkát is terveztem, kollégiumi igazgatómat megkértem, hogy röntgenkészülékén dolgozhassak. Azonnal láttam az örömet, amivel kérésemet fogadta. Hamarosan kezembe adta Ewald: Kristalle und Röntgenstrahlen c. könyvét, hogy a nyár folyamán olvassam. Ebbôl mindjárt láttam, hogy spektroszkópiából diffrakció lesz.
1934 tavaszától szabad idômben Náray-Szabó laborjában voltam otthon. Náray-Szabó, kémiai kísérleteivel párhuzamosan, a Zeitschrift für Kristallographie mellett az 1931-ben megjelent Strukturbericht elsõ kötetét forgatta, és abban kritikusan átnézte a rendezetten összeállított, már ismert kristályszerkezeteket. Ahol hibát sejtett, kereste a megoldást. Ezekrôl készültek itthon az elsô publikációi.
Szakdolgozatomhoz Náray-Szabó az ezüst-permanganát kristályt ajánlotta. Az errõl készült diffrakciós fölvételek kiértékelése, és hozzá a röntgenspektroszkópiával kapcsolatos irodalmazás képezte tanári szakolgozatom anyagát.
Szakvizsga után, 1936 ôszétôl tovább folytattam munkámat és a próbálgatások módszerével megoldottam az ezüst-permanganát kristályszerkezetét. Ebbôl állítottam össze doktori dolgozatomat. Eközben a Náray-Szabó által elôvett kristályokról is készítettem diffrakciós fölvételeket és végeztem azok kiértékelését. Az elsô a bór igen vékony tûkristálya volt.
Miután 1936-ban a tanári diplomát is megszereztem, a laboratóriumban, az ablakok elôtti hosszú konzolnál egymás mellett ülve, már megszakítás nélkül együtt dolgoztam Náray-Szabóval. Ez év szeptember elején Szabó Zoltán ösztöndijasként Berlinbe ment. Az így felszabadult 100 pengô tudományos kisegítôi fizetést én kaptam meg. Ezenfelül Náray-Szabó rám bízta a kollégiumi könyvtárat és az irodai munkát, amiért a kollégiumban ingyen lakást kaptam. Ebben az évben jelent meg Náray-Szabó közleménye a kristályos bórról és hozzászólása a baddelayit és analcit szerkezetéhez. Emellett közölte a pollucit és zirkon-szilicid szerkezetét.
Az ezüst-permanganát kristályszerkezetérôl készült elsõ önálló munkámat, doktori dolgozatként, Náray-Szabó ajánlatára Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán nyújtottam be. Kiegészítésként ehhez Ortvay Rudolf, az elméleti fizika akkori professzora, a szerkezet Fourier-analízisét is kérte.
A számítás, amihez akkor logarléc volt az egyetlen személyi számítógép, nagyon hosszúnak igérkezett, még úgy is, hogy az elektronsûrûséget csak a kétdimenziós vetületre számítom. Rájáttem, hogy kristályom P21/n tércsoportjában, a struktúrfaktor kifejezése a koszinuszos tagra egyszerûsödik, ha a három index összege páros, ellenkezõ esetben pedig a szinuszosra. Ezzel a számítás ideje mindjárt a felére csökkent, de így is egy álló hónapig tartott.
Azonos idõben, közös munkaként készült el a kriolit kristályszerkezete. A számításhoz ennél is az imént említett fogást alkalmaztam Közleményünk a Zs. für Kristallographie-ban jelent meg. A struktúrfaktor egyszerûsíthetõ alakját Lipson innen vette át, és közölte az 1953-ban megjelent Determination of Crystal Structures c. könyvében. Ugyancsak ez a módosítás került be az 1952-ben megjelent International Tables for X-ray Crystallography I. kötetébe is.
Idõközben Náray-Szabó megpályázta a budapesti József Nádor Mûszaki Egyetem vegyészmérnöki karán megüresedett kémiai fizikai tanszék professzori állását. Errõl csak akkor szereztem tudomást, amikor 1938. augusztus végén, szabadságáról visszajött Szegedre és egy pohár sör melIett, tegezve barátjává fogadott és egyben közölte, hogy szeptember 18-án Budapestre megyünk. Ez így is történt. Azon az éjszakán teherautón a tudományos felszereléssel és a Náray család bútoraival följöttünk. A család hölgytagjai Szegeden maradtak.
1938-ban, már Budapesten, megszereztem a fizikadoktori oklevelet. A rákövetkezô évben a tanszéken üzembe helyeztem a röntgenberendezést. Itt elsõ közös közleményünk a nádcukor A és B módosulatának röntgenográfiai vizsgálatáról szólt. Önálló munkaként meghatároztam az uranil-nitrát tércsoportját.
A továbbiakban Náray-Szabó közölte az ezüst-klorát és a leucit szerkezetét, valamint megjelent dolgozata a perovszkit szerkezettípusról. Nevezetes közleményben vezette be az ABO3 összetételû szerkezetekkel kapcsolatban a testvérszerkezetek fogalmát.
Eleinte Budapesten is szegedi kutatóként kaptam a havi 100 pengõt. 1939-ben mint tanársegéd, majd adjunktusként hivatalosan is a tanszék állományába kerültem. Náray-Szabó ösztönzésére magam választotta elõadásokkal bekapcsolódtam a Mérnöki Továbbképzõ munkájába is.
A mûegyetemi megváltozott körülmények között tudományos munkánk bizonyos tekintetben elkülönült. Náray-Szabó támogatása is hozzájárult, hogy három éven át belföldi, majd 1942–43-ban a berlini Collegium Hungaricumba, külföldi tudományos ösztöndíjat kaptam. Utóbbit azonban a háborús viszonyok miatt csak részben tudtam kihasználni.
A röntgenreflexiók erôssége és ezzel a kristályszerkezet pontosabb meghatározása érdekében az ehhez készült spektrométert – ionizációs kamra helyett – az Egyesült Izzóban kifejlesztett elektronsokszorozóval szereltem föl, amelyet e célra Bay Zoltántól kaptam. Ezzel a mérés pontossága változatlan maradt, de ideje lényegesen lerövidült. Azonkívül kényelmet jelentett, hogy a 104-szer nagyobb kimenõ áramot ellenálláson átvezetve a föllépõ feszültséget egyszerûen csak le kellett olvasni a mûszeren. Ez lett késôbb nyugaton is az átmeneti megoldás. Sajnos továbbfejlesztésre itthon már nem volt lehetõség.
Náray-Szabónak, minden más munkája mellett, futott ideje könyvírásra is. Már 1940-ben Gróh Fizikai Kémia II. kötetéhez megírta a Kristályos anyagok szerkezete címû fejezetet. 1944-ben megjelent magyar nyelven Kristálykémia címû könyve, amelyhez az ábrákat én készítettem. Egy német nyelvû fordítása is elkészült, de kiadására a háború után már nem kerülhetett sor. Utána hozzákezdett a Szervetlen kémia c. könyvének írásához. Ennek elsõ kötetét a Kulcsár Andor kiadó 1947-ben megjelentette.
Az oktatást és a tudományos munkát megszakította Budapest ostroma. Eközben elpusztult a mûegyetem, teljesen kiégett a Náray család lakása, õ maga lábsérüléssel érte meg az ostrom végét. A Ferenc József hídon át kísértem õt a kórházba, ahol szerencsétlen mûtéten esett át, ami életének egyik tragikus kísérõje lett.
Amikor már lehetett, összejöttünk az ablakok nélküli, szétdúlt tanszéken. 1947 februárjában lehettünk, amikor a kisebbik labor fülkéje elõtt együtt ültünk és élveztük a kis meleget, amit a gázláng fölé elhelyezett vaslemez sugárzott. Csendben beszélgettünk. Közben váratlanul megjelent egy jól öltözött civil ember, aki udvariasan kihívta magával Náray-Szabót. Szótlanul jött vissza. Nem tudtam, hogy mi történt, de itt kezdôdött Náray-Szabó perbefogása. Hamarosan elhurcolták, s amikor utoljára találkoztunk, vígasztalólag azzal búcsuzott tõlem, a te nevedet még nem találják.
Letartóztatása idején, a börtönben is tovább írta a Szervetlen kémia kéziratát. Ez idõ alatt lehetett hozzá bejuttatni irodalmat, és amit megírt, idônként kiküldhette. Összegyûjtve õriztem szabadulásáig; elõbb a mûegyetemi fiókomban, majd 1949 után lakásomon. Ezt írta aztán át abba a formába, ahogy késõbb (1956–58-ban) az Akadémiai Kiadónál megjelent.
Amikor Náray-Szabó 1953-ban visszanyerte szabadságát, aminél többje akkor éppen nem volt, elôször az ÉTI-ben kapott állást, majd 1956. december végén, egyik volt tanítványunk révén Schay Géza meghívta õt a MTA Központi Kémiai Kutató Intézetébe és két hét múlva az Egyesült Izzóból én is odakerültem. Ismét együtt voltunk és a fiatalok csatlakozásával fokozatosan létrejött az intézet röntgendiffrakciós csoportja.
Az idõ, de a körülmények is magukkal hozták, hogy Náray-Szabó tovább is anorganikus kristályok szerkezetével foglalkozott. Ugyanakkor én, irodalmi adatokra támaszkodva, az AX, AX2 és AB2O6 összetételû ionkristályok szerkezetét a szoros illeszkedés alapján tanulmányoztam.
Az atomok ionrádiuszai arányát fölhasználva, azzal a megszorítással, hogy a kristályrácson belül, a szoros illeszkedésû anionok hézagjaiban a kationok egyenletes eloszlásban vannak, egyszerûen geometriai meggondolással föl lehetett építeni a nevezett típusok ideális rácsát. Ennek elemi testérõl kiderült, hogy igen kis eltéréssel mindig kisebb, mint a valódi rácsé, ami kimutathatóan onnan származik, hogy az irodalomból ismert szerkezeteket olyan kristályokon határozták meg, amelyek a természetben oxidáló atmoszférában keletkeztek. Náray-Szabó indítványára közösen elôvettük az általa régebben meghatározott staurolit szerkezetet. Ennek eredeti fölvételei alapján valódinak látszó tércsoportban egész molekulát csak úgy tudott elhelyezni, hogy a töltésegyensúly megtartása mellett egy Al atomot, amelynek nem talált helyet, három H atommal helyettesített.
Idôközben Hurst precessziós fölvételei igazoltak olyan gyenge reflexiókat, melyeket Náray-Szabó a filmfölvételein még nem tudott észlelni. Ezeket is figyelembe véve kiderült, hogy a valódi tércsoport C2/m. És ennek szimmetriáját kielégítve az anionváz hézagjaiban, egyenletes eloszlás mellett, sikerült az eredeti kémiai összetétel összes kationját, sôt még a hidrogének helyét is kijelölni, ami akkor hidrogének esetére még nem volt lehetséges.
Ez volt Náray-Szabó Istvánnal az utolsó közös munkánk. Ô megmaradt megszokott területén, én pedig, amit fiatalabbként tõle tanultam, és amiben kezdettôl fogva mindig segítségemre volt, újabb felé fordulva, áttértem elôbb a gépi programozásra, majd az organikus molekulák szerkezetvizsgálatára, hogy a hazai szerves és gyógyszerkémia problémáihoz kapcsolódhassunk.
Újabb irányban haladva is minden eredmény Náray-Szabó István érdemét dícséri. Mindig magam mellett éreztem õt és kapcsolatunk, ha csak 13 év volt is közöttünk, megközelítette az apa– fiú kapcsolatot. Ezzel az érzéssel emlékezem Náray-Szabó Istvánra, születésének 100. évfordulója évében. Új hazájában az Úr békéje legyen földi életének jutalma. S ma éppen halottak napja lévén, a halála utáni 27. esztendõben, ami legméltóbb, napi imádságomat ma Pista bátyám lelki üdvéért ajánlom föl.
Köszönöm.