KISS LÁSZLÓ
Erdey-Grúz Tibor, a budapesti Tudományegyetem professzora
Erdey-Grúz Tibor egész élete, munkásságának döntő része a budapesti Tudományegyetemhez kapcsolódott. Középiskolai tanulmányait az Egyetem gyakorlóiskolájában, a Trefort utcai “Mintagimnáziumban” végezte. Egykori alma materére még 50 évvel később is hálásan emlékezik, mondván:”... a legnagyobb szellemi érték amit kaptam, és ami egész életem alakulására kihatott, az önálló gondolkodás képességének a kifejlesztése, valamint a dolgok reális szemléletének az elsajátítása volt.”[1]. 1920-ban a gimnáziumi érettségit követően, fizika tanárának hatására, az egyetemre fizikusnak iratkozott be és csak a 2. évben tért át kémiára mint fő szakra. Egyetemi tanulmányait bölcsészdoktori értekezéssel fejezte be1924-ben. Ettől kezdve egyetemi tanársegéd a III. sz. Kémiai Intézetben, majd ugyanitt adjunktus 1932-től 1946-ig.
E közben tudományos, akadémiai pályája töretlenül emelkedett: 1934-ben egyetemi magántanár, 1941-ben c. ny. rk. tanár, 1943-ban az Akadémiának levelező-, 1948-ban rendes tagja lett. 1946-tól intézeti tanárként a Fizikai Kémiai és Radiológiai Intézet igazgatója, majd 1949-től itt tanszékvezető egyetemi tanár. 1950-ben rövid ideig a Természettudományi Kar dékánja volt, majd még ebben az évben az MTA főtitkárává történt megválasztása miatt, a reá jellemző módon, az egyetemről fizetés nélküli szabadságra ment. Puritán szemléletével ugyanis nem fért össze, hogy egyidejűleg két állást töltsön be. Ez a szabadság 1972-ig tartott, amikor is egyetemi tanárkénti nyugdíjazását kérte. Előadásait azonban, a fizetés nélküli szabadsága alatt is folyamatosan megtartotta, szerény egyetemi dolgozószobájában írta könyveit, közleményeit, végezte az oktatók megszokott munkáját. Egyetemi munkaideje reggel fél 7-től pontosan fél 12-ig, majd rendszerint este 6-tól 9 óráig tartott.
Pályám során kapcsolatom, együttműködésem Erdey-Grúz Tiborral 25 esztendőt ölelt fel. Ezen 25 év élményei, tapasztalatai, és a vele folytatott beszélgetések, valamint írásai alapján megkisérlem professzori tevékenységének, oktató-nevelő munkájának néhány vonását felvillantani.
Az egyetemi oktató, a tankönyvíró
Az egyetemen eltöltött fél évszázad alatt sokoldalú kutató- és irányító munkájával párhuzamosan sokrétű oktatói és nevelői tevékenységet fejtett ki. Nevéhez fűződik a rendszeres fizikai kémiai oktatás megszervezése, a színvonalas oktatás feltételeinek megteremtése. Ennek érdekében tankönyveket és szakkönyveket írt, amelyek nemcsak az egyetemi oktatást vitték nagy lépéssel előre, hanem országszerte hozzájárultak a természettudományos ismeretek elterjesztéséhez.
Az egyetem elvégzése után, oktatói tevékenységét a fizikai kémiai gyakorlatok átszervezésével kezdte. Javasolta, hogy a hallgatók ismeretlen összetételű anyagokat kapjanak a mérésekhez. Ez kiváltotta Buchböck Gusztáv professzor felháborodását és ellenkezését, mondván: ”Nem sérthetjük meg a hallgató urakat azzal, hogy lelkiismeretlen munkát, netán csalást tételezünk fel róluk.” Ekkor született (1926) a Proszt Jánossal írt “Physikai-chemiai gyakorlatok” c. jegyzete [2]. Ez a munka terebélyesedett az évek folyamán a “Fizikai kémiai praktikum”-má, amelynek első kiadása 1934-ben, utolsó, számos szakember közreműködésével átdolgozott kilencedik kiadása 1965-ben jelent meg. A laboratóriumi gyakorlatoknak fontos szerepet szánt az elméleti ismeretek elmélyítésében és megszilárdításában.
A kémiával kapcsolatos területeken dolgozó szakemberek számára nélkülözhetetlennek tekintette a korszerű fizikai kémiai ismereteket. A fizikai kémiának a gyógyszerészképzésbe való bevezetését indokolva a következőket írta (1947-ben): “A természettudományok az utóbbi évtizedekben olyan haladást tettek, hogy pusztán empíriával már sehol sem boldogulhatunk. Sikeres munka a gyógyszerészet terén is csak komoly elméleti tudással felvértezve valósítható meg. Bármennyire is gyakorlati pálya a gyógyszerészet, szélesen alapozott elméleti tudás nélkül nem lehet rajta dolgozni. Ma, a tisztán elméleti kutatások alapján kifejlesztett robbanószer- és műtrágya-ipar, továbbá az atombomba korában azt hiszem, senki előtt nem lehet kétséges, hogy a leggyakorlatibb pályán sem lehet korszerűen és racionálisan dolgozni alapos elméleti tudás nélkül.”[3] Ezen elméleti tudás megszerzésének megkönnyítésére nagyszámú sikeres szak- és tankönyvet írt. Ezek közül három, több kidást megért könyve vált különösen népszerűvé.
A “Bevezetés a fizikai kémiába” első kiadása 1943-ban gyógyszerészek számára készült, az utolsó, negyedik, 1959-ben megjelent kiadását e mellett a tanár- és biolólógushallgatóknak is ajánlotta. Sok éven keresztül adott elő fizikai kémiát vegyész, valamint biológia-kémia és kémia-fizika szakos hallgatók számára. Kiállt a mellett, hogy a kémia szakos tanárjelöltek a másik szakjuktól függetlenül ugyanazt a fizikai kémia kurzust kapják. Véleménye szerint, ha netán az előadásban a szakpárosítás szerint különbséget tennénk, csak az lenne indokolt, hogy a “biol-kémesek” több fizikai, a “kém-fizesek” több biológiai jellegű példáról halljanak.
A Schay Gézával közösen írt “Elméleti fizikai kémia” c. munkájának negyedik, egyben utolsó, háromkötetes kiadása 1965-ben jelent meg. Ez a mű kézikönyvként azóta is sok kémikusgeneráció elmélyültebb tanulmányait segítette, és elsősorban a továbbképzést szolgálta.
Tankönyvként használt művei közül kétségtelenül a legnépszerűbb az oktatók és a hallgatók körében is “a kis piros könyv”-nek nevezett munkája volt. Ez a Műszaki Könyvkiadó által gondozott, és első kiadásakor piros kötésben megjelentetett “A fizikai kémia alapjai” sok éven át szolgálta a különböző szakos hallgatók fizikai kémiai oktatását. A további kiadások során a szerzőnek e könyv borítójával kapcsolatban csak egy kikötése volt: az piros legyen. Ennek 1972-ben jelent meg a negyedik kiadása, ami a szokásos módon, hónapok alatt eltűnt a könyvesboltok polcairól. Utánnyomásához azonban, vagy újabb kiadásához nem járult hozzá, mondván, e könyv már nem elég korszerű, helyette újat kell írni, amire fiatalabb munkatársainak kellene vállalkozni. Könyvei új kiadásai előtt mindig kérte munkatársai kritikai megjegyzéseit és jobbító javaslatait. Ezeket, valamint lektorainak megjegyzéseit, kritikai észrevételeit mindig örömmel fogadta.
Az oktatásszervező
Tevékenysége során folyamatosan foglalkoztatta az oktatás hatékonyságának és korszerűsítésének a kérdése. Előadásain mondanivalóját táblázatok, ábrák diavetítésével illusztrálta. Írásaiban és felszólalásaiban állandóan hangoztatott és visszatérő gondolat a megszerzett tudás önálló, kreatív alkalmazását jelentő tudományos jellegű gondolkodásra való nevelés: “....a szakmához szorosan tartozó tudományágazatok alaptényein kiül a tudományos jellegű gondolkodás és ítéletalkotás, ill. véleménykialakítás képességének a kibontakoztatása és készséggé fejlesztése a fő követelmény napjainkban az egyetemmel szemben. ... Nagy baj azonban, hogy a felsőoktatási pedagógia és didaktika hiányosságai folytán többnyire nincs még kimunkálva, hogy mi az a legkisebb ténybeli tananyag, amely minőségileg és mennyiségileg éppen elégséges a fenti célok eléréséhez, és melyek az önálló gondolkodásra nevelés hatékony módszerei.”[4] Ezért javasolta az oktatás és a nevelés hatékonyságának a növelése érdekében a kiscsoportos oktatás bevezetését, az audio-vizuális módszerek fejlesztését a tanszéken. Ezt követően nyugdíjazásáig aktív részvételével és irányításával folyt a kémia szakos tanárjelöltek kiscsoportos fizikai kémiai oktatása. Hetvenedik életévét betöltve, és professzorkénti nyugdíjazását kérve, ezt a feladatot fiatalabb munkatársaira bízta. Ezt azzal indokolta, hogy az “rossz vért szülne”, ha ő még hetven év felett is főkollégium oktatásában venne részt, de, ha szükség van arra, szívesen helyettesít bárkit az oktatómunkában.
A tanszéki kutatásról, az iskolateremtő
Kutatói és tudományos tevékenységét mindvégig az Egyetemen végezte, és elengedhetetlennek tartotta, hogy az egyetemi tanszékek a színvonalas kutatómunka otthonai legyenek. Erről így ír: “Tudományos jellegű gondolkodásra a tapasztalat szerint általában csak olyanok nevelhetnek sikerrel, akiknek közvetlen tapasztalataik, egyéni élményeik vannak az alkotó gondolkodásban; vagyis olyanok, akik maguk is kutatnak, vagy egyéb újat létrehozó tevékenységet folytatnak,.... Mindebből világosan következik, hogy a kutatás, illetve az egyéb újat alkotó tevékenység nélkülözhetetlen az egyetemeken. A tanszéki kutatás egyik fő hivatása az oktatók alkotó munkássága az oktató-nevelő tevékenység érdekében. Ebbe az alkotó tevékenységbe beleértendő a szoros értelembe vett tudományos kutatás, valamint a magas színvonalú, önálló mérnöki, mezőgazdasági, orvosi, közgazdasági és egyéb társadalmi gyakorlat is.” “Nagy szerepet kell kapnia a tanszéki kutatásnak a posztgraduális képzésben, ami nálunk a legutóbbi időkig sajnálatos módon nagyon el volt hanyagolva. A posztgraduális képzésnek csak egyik ága a kutatói utánpótlás nevelése, amiben nyilvánvaló a tanszéki kutatás szerepe. Másik ága a gyakorlati szakemberek posztgraduális képzése, ami ma már szintén nem választható el a tudományos kutatástól.”[5]
Egyetemünkön eltöltött évtizedek alatti oktató-nevelő- és tudományos munkája iskolateremtő tevékenységnek bizonyult.[6] Tanítványai közül számos egyetemi tanár, köztük négy tanszékvezető, és több vezető kutató került ki. Tanítványait saját példamutató tevékenységével is nevelte, hihetetlen munkabírásával, puritánságával, ügyszeretetével, minden téren a racionalitásra való törekvésével, a “hulladékidő” kihasználásával. Cikkekben, írásokban mindig számon kérte a jól áttekinthető szerkezetet, a “vörös fonalat”, amelyre a tételt bizonyító gondolatok felfűzhetők. Munkatársait nagyobb lélegzetű munkák írására is buzdította. Figyelmeztetett azonban arra, hogy az írás előtt fel kell mérni, milyen és mekkora olvasóközönségnek szánjuk az adott munkát. A tematikát, és az anyag tárgyalását ehhez kell igazítani.
Közismert volt a már említett puritanizmusa, irtózása a “szokásos dagályos frázisok”-tól, az üres formális reprezentációtól és ünnepléstől, valamint a szervilizmus mindenfajta megnyilvánulásától. Hetvenedik születésnapja előtt figyelmeztetett bennünket, hogy eszünkbe ne jusson valami cirkuszt csinálni ez alkalomból. Indoklásként hozzáfűzte, ha valaki vagy valami e miatt ünneplésre méltó, az orvosa, az orvostudomány, akinek/amelynek köszönhetően megérte ezt a kort.
Egyébként a szerény, visszafogott megemlékezéssel egyetértett. Hetvenedik születésnapja alkalmából az Acta Chimica főszerkesztője egy füzetbe gyűjtötte Erdey-Grúz Tibor tanítványainak és tisztelőinek közlésre váró cikkeit.[7] Ezt a füzetet, amelynek első oldalán a mellékelt szöveg volt olvasható, elégedetten mutatta, dicsérve a főszerkesztő Lengyel Béla akadémikust, megjegyezve, ez a megemlékezés ízléses formája, és külön pénzbe sem került. Annak is örült, hogy mint iskolateremtő professzorát, az Egyetem, a legnagyobb elismerést jelentő díszdoktori címmel tüntette ki 1975-ben.
Szerette és élvezte az élénk vitákat. Többször elmondta, hogy mindig aggasztja és nyugtalanítja, ha valamilyen elképzelése, legyen az tudományos, vagy tudományszervezéssel kapcsolatos, nem vált ki vitát, hanem egyhangú helyesléssel találkozik. Ilyenkor úgy érezte, ellenvetések híján nem lehet próbára tenni, ellenőrizni elképzeléseit, könnyen követhet el hibát. Többször fellépett szóban és írásban a kritika, a kritikai szellem elfojtása miatt. Egy feljegyzésében ezzel kapcsolatban a következőket írta: “Fontosnak tartván a kritikai szellem erősítését, azt hiszem határozottan fel kell lépnünk az ellen, hogy a kritikát összeférhetetlenségnek minősítsük.”
Erdey-Grúz Tibor tevékenységének őt túlélő eredményei valóban folyamatosan érvényesülnek mai életünkben. Munkásságának szelleme munkatársaiban, tanítványaiban és a tanítványok tanítványaiban él tovább. Emlékét, alkotásai, tudományos eredményei és tanítványai mellett, a róla elnevezett debreceni Vegyipari Középiskola és Kollégium, valamint az ELTE TTK kémiai épületében elhelyezett emléktábla is őrzi.
Hivatkozások:
Erdey-Grúz T.: Emlékezés gimnáziumi éveimről, Az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolájának CENTENÁRIUMI EMLÉKALBUMA, Bp., 1972. p. 76.
Erdey-Grúz T., Proszt J.:Physikai-chemiai gyakorlatok. Függelék Buchböck Gusztáv Physikai-chemiai mérőmódszerek c. munkájához. Bp., 1926. 85 old.
Erdey-Grúz T.:A fizikai kémia a gyógyszerészképzésben, Magy. Gyógyszerésztud. Társ. Értesítője, 1947. 5-6. szám, 166. old.
Erdey-Grúz T.: Reformálandó-e felsőoktatásunk? Felsőoktatási Szemle, 20, 513, (1971)
Erdey-Grúz T.:A tudományos kutatás és az oktatás viszonya az egyetemi tanszékeken. Bevezetés a felsőoktatásba. Szerk. Palovecz J., FPK, Bp., 1975. 373. old.
Kiss L.:Az Erdey-Grúz-iskola, Magy. Kém. Lapja, 55. 233, (2000)
Acta Chim. (Budapest), 74. (2) 1972.SummaryLÁSZLÓ KISS:
Tibor Erdey-Grúz, the Professor of the University in BudapestThe communication reviews the university career of Professor Tibor Erdey-Grúz. During his university activity, he wrote numerous, famous hand- and technical books in physical chemistry and significantly contributed to modernization of the education. He urged the scientific research at the department in order to increase the level of teaching. Tibor Erdey-Grúz formed a school of electrochemistry that has been playing an outstanding role in the research and education of electrochemical science in Hungary.
<