Szerb Antal

A rózsakeresztesek

A természettudományok ôse a varázslás. Az emberek elôször hatni akartak a természet erôire, és csak azután törekedtek arra, hogy megismerjék ôket. Elôbb arra igyekeztek, hogy esôt csináljanak, és csak sokkal késôbb, egy sokkal magasabb mûvelôdési fokon kezdtek el gondolkozni azon, hogy mi is az esô.

És még akkor is nagyon sokáig tartott, amíg szétfoszlott a homály, amellyel valamikor a varázslók körülövezték magukat és tudásukat, hogy emeljék tekintélyüket a nép elôtt. Úgyszólván a XVIII. századig a természet törvényei még a természet titkai voltak. A természettudomány addig még okkult, vagyis rejtett tudomány volt, mûvelôi gondosan ôrizték tudásukat, és ha közölték is másokkal, titkos társaságokba tömörültek, és a társaság tagjait súlyos és hátborzongató eskükkel kötelezték, hogy nem fogják elárulni azt, amit tanultak.

Ilyen titkos társaság volt a rózsakereszteseké. A rózsakereszteseknek a története is nagyon titokzatos. Nyomaik felbukkannak itt is, ott is a történelem folyamán, különbözô országokban, így Magyarországon is. De megbízható történetüket mindmáig nem tudta összeállítani a kutatók szorgalma, mert ôk maguk igyekeztek eltüntetni minden nyomot maguk után.

A rózsakeresztesekre vonatkozó legrégibb adat két könyv, mely a németországi Casselben jelent meg 1614-ben. Az egyiknek a címe Fama Fraternitatis R. C., vagyis híradás a rózsakeresztes társaságról, mert az R. C. Rosea Cruxot jelent a másik a Confessio Fraternitatis R. C., vagyis .a rózsakeresztesek vallomása.

Ezeknek a könyveknek az állítása szerint a társaságot Christian Rosencreutz alapította. Rosencreutz 1388-ban született, mondja a könyv. Miután Németországban megtanult mindent, amit megtanulhatott, elindult a Szentföldre. Zarándoklása közben eljutott az arab bölcsek titkos városába, Damcarba,.és itt beavatták a természet titkaiba. Évek múlva Rosencreutz visszatért hazájába, azzal a szándékkal, hogy kora egész tudományosságát megreformálja. Evégbôl hét társat vett maga mellé, és megalapította a Szentlélek Házát. Társai minden titkos tudás birtokában voltak, az övék volt a Bölcsek Köve, mellyel az ásványokat arannyá lehet változtatni, de azért szerényen éltek, és üres óráikban betegeket gyógyítottak ingyen.

Mikor Rosencreutz százhat éves korában meghalt, mondja a legenda, senki sem tudta, hol temették el. De 1614-ben, mikor átalakításokat végeztek a Szentlélek Házában, egy ajtóra bukkantak, melyen ez állt: Százhúsz év múlva megnyílok. Ez éppen százhúsz évvel Rosencreutz halála után történt. Az ajtót kinyitották, és egy nyolcszögletû terembe értek, melyet egy titokzatos örökké-égô lámpa, "egy alvilági nap" világított meg. A terem közepén állt Rosencreutz sírja, a teremben megtalálták a könyveket, melyek a régi rózsakeresztesek legfôbb titkait és törvényeit ôrizték, és a rejtett mûvészetek ûzéséhez szükséges eszközöket. Most, hogy már Rosencreutz sírját megtalálták, mondja a könyv, a társaság élérkezettnék látja az idôt, hogy nagyobb nyilvánosság elé lépjen.

Magukhoz hívnak tehát mindenkit, aki érdemesnek érzi magát, hogy részesedjék a titokban. A beavatottak érteni fognak az ásványok arannyá változtatásához, azonkívül a távolbalátáshoz, az emberi élet tetszés szerinti meghoszszabbításához ha akarnák, láthatatlanná tudnak válni, és egy számtani mûvelet segítségével minden titkot ki tudnak számítani.

Eddig szól a legenda. Az igazság az, hogy Christian Rosencreutz nyilván sohasem élt. A tudósok azt is kimutatták, micsoda más hasonló legendák alapján állította össze a két könyv szerzôje a Rosencreutz-mesét. De nemcsak Rosencreutz nem élt, hanem a társaság sem létezett, melynek híveket gyûjtött áz ismeretlen szerzô.

A könyvek ugyanis csatlakozásra szólítanak fel, de nem adják meg a házszámot. Majd titokzatos úton értesülni fogunk róla, mondják, ha valaki csatlakozni akar, és ha méltó rá, fel is fogjuk venni. Az 1614-et követô években Németországban sok könyv és röpirat keletkezik, mely a rózsakeresztesekrôl szól ezeket azok az emberek írták, akik csatlakozni szerettek volna, és így adtak magukról életjelet. De senkirôl sem tudunk, akit felvettek volna. Michael Maier, II. Rudolf udvari orvosa volt az egyetlen, aki azt állította magáról, hogy rózsakeresztes. Lassanként el is ült az érdeklôdés. A rózsakeresztesek láthatatlanokká váltak, mielôtt láthatók lettek volna.

A szóbeszéd úgy tudta, hogy a rózsakeresztes könyvek szerzôje Johann Valentin Andreae, evangélikus lelkész és misztikus költô. Neki tulajdonították a Christian Rosencreutz kémiai menyegzôje c. könyvet is. Ez egy allegorikus regény, egy vándorról, aki a király és a királyné menyegzôjén vesz részt. A regény fô cselekménye az, hogy egy nyolcemeletes toronyban fel- és lemennek. Feltételezhetô, hogy jelképes formában a legfôbb titkos tudományt, az aranycsinálást tárgyalja. A mai olvasó egy betût sem ért belôle, de valószínû, hogy a kortársak sem értettek többet.

Évekkel késôbb Johann Valentin Andreae, aki közben fanyar és megtört öreg ember lett, megírta az önéletrajzát. Ebben beismeri, hogy ô írta a két rózsakeresztes könyvet, de csak játékból, azt mondja, kíváncsiságból, hogy mit fognak szólni hozzá. A kémiai menyegzôt pedig paródiának szánta, hogy nevetségessé tegye az aranycsinálók értelmetlen fecsegéseit.

Azóta is folyik a vita a tudósok közt, hogy mikor hazudott Andreae: akkor, mikor a rózsakeresztes könyveket írta, vagy akkor, amikor azt írta, hogy nem gondolta azokat komolyan. Valószínûleg mind a kétszer misztifikált, hiszen költô volt, hatalmas és érdekes költeményt írt Christianopolisról, a nem létezô városról, és általában nem volt érzéke a valóság iránt. A dolgok, amelyeket a rózsakeresztes könyvekben leírt, nem voltak igazak, nem volt Szentlélek Háza és rózsakeresztes testvériség, de Andreae legfôbb vágya az volt, hogy a hazugság valóra váljék, hogy csakugyan legyenek rózsakeresztesek, és ezért írta a könyveket. Öregkorában azután megtagadta ôket, mert szégyellte ifjúkora naiv lelkesedését, szégyellte, hogy annyira bízott a titkos tudományokban és az emberi megismerésnek rajtuk keresztül történô megreformálásában.

Mert ez, az új tudomány vágya, volt a rózsakeresztes mese mélyén. A kor, a XVI. és XVII. század, az az idôpont, amikor az emberek szeme megnyílik a térmészet felé. A természet még csupa titok: a bolygók járása, az ásványok viselkedése az olvasztótégelyben, a betegségek és a fénytani jerenségek, még mindig valami babonás homályba burkolóznak, és mind összefüggnek egymással. A tudósok egy személyben csillagászok, orvosok, vegyészek és teológusok. Ez az a kor, amikor Faust mondája megszületett.

A tudósok lázasan igyekeznek, hogy elolvassák a signaturát, a titkos jegyeket, melyeket a Teremtô a teremtett világba beleírt. Mert természettudomány és valláskutatás ekkor még elválaszthatatlanok egymástól. A pansophisták, ahogy a kor természettudósait gyûjtônévvel nevezik, a természetben nem hideg, elvont, képletekkel kifejezhetô törvényt kerestek, mint a mai tudósok, hanem Istennek valamely misztikus s emberek részérôl megfejtésre váró kezevonását. Ez talán a rózsakereszt-jelkép legmélyebb értelme: a rózsa a természet, és a kereszt Isten.

Andreae is a lázas keresôk közé tartozott. Rózsakeresztes könyveivel mintegy kinyújtotta a kezét ismeretlen társai felé, hogy a tudomány magányosságából szabaduljon. Ezért találta ki a rózsakeresztes mesét, melyet késôbb, mindenben és mindenkiben csalódva, megtagadott.

A rózsakereszt további története nagyszerû példája annak, hogy a világot nemcsak anyagi érdekek mozgatják, hanem eszmék, sôt szavak is. Andreae kitalált egy kitûnô szót, a rózsakeresztet, amelynek egyelôre még nem volt semmi valóságos tartalma. De a szó továbbhatott, és lassanként valóságos testet öltött, mint azok a ködtömegek a világûrben, amelyek lassanként égitestekké szilárdulnak.

A pansophistákban egyre erôsödött a vágy, hogy társaságba tömörülve támogassák egymást. Maga Andreae is alapított egy most már csakugyan létezô társaságot, a Societas Christianát. Ebben a titkos tudományok és misztikus jelképek már sokkal kisebb szerepet játszottak. Tulajdonképpen egy akadémia volt, aminthogy a pansophista mozgalom lassanként átment a komoly természettudományba és a tudományos egyesületekbe. Így pl. Angliában egy titkos társaságból, a Láthatatlan Kamarából fejlôdött ki a Royal Society, az angol tudományos akadémia. Németországban így alakultak meg a nyelvmûvelô társaságok, melyek a német nyelv megtisztítását tûzték ki célul, de azért valószínûleg az ásványok megtisztítását, vagyis az aranycsinálást sem hanyagolták egészen el. Így hat termékenyítôen tovább Andreae társaság-tervezete.

Maga a rózsakereszt hosszú lappangás után 1710-ben jelenik meg újra a színen. Egy Sincerus Renatus néven író német tudós könyvet ad kí, amelynek a címe: Az arany- és rózsakeresztes rend testvérisége által elôállított valóságos és tökéletes Bölcsek Köve. Nemsokára hallani már az arany- és rózsakeresztes rend imperátorairól is.

A XVIII. század a titkos társaságok fénykora. Az Andrese által feldobott gondolat megdöbbentô termékenységben valósul meg. Az emberek túlságosan nyugodt és rendezett életükbôl a szabadkômûves páholyok és hasonló egyesületek ceremóniás titokzatosságába menekülnek. Legfôbb vágyuk, hogy valami magas és szépen hangzó rangot nyerjenek el valamelyik különös nevû rendben. Titkos társaság tagjának lenni hozzátartozott az elôkelôséghez. Mikor 1775-ben Braunschweigi Ferdinánd herceg elnöksége alatt a német szabadkômûvesek nagygyûlést tartottak, azon huszonhat német fejedelem jelent meg.

A szabadkômûves-társaságok mellett és velük párhuzamosan a legkülönösebb társaságok alakulnak. A kezdeményezô a skót Ramsay volt, aki Franciaországban megalakította a skót rendszerû páholyokat, melyeknek a skótokhoz semmi közük sem volt, ellenben a templárius lovagrend leszármazottjainak tekintették magukat, és ennek megfelelô szép neveket vettek fel: a Napkelet Lovagja, a Nagy Választott és hasonlókat. A skót páholyok katolikus színezetûek voltak, és titkos céljuk az volt, hogy Anglia trónjára segítsék az Ismeretlen Nagymestert, aki nem volt más, mint az utolsó Stuart, az angol trónkövetelô. Ugyanez volt a célja a Tiszteletreméltó Gormonok rendjének is, melynek tagjai kínai ruhában gyûltek össze, és egymást mandarinnak szólítgatták.

Az ilyen különös rendnek a szilárd magját rendszerint egy élelmes szélhámos képezte. Így az ún. egyiptomi fokozatok a zseniális Cagliostrónak, a század legnagyobb kalandorának az ötlete volt, aki ennek a szervezetnek a segítségével óriási tekintélyre és vagyonra tett szert. Cagliostro sikerének a titka az volt, hogy nem tudott rendesen semmiféle nyelven sem beszélni; az emberek nem értették, hogy mit mond, és ezért meg voltak gyôzôdve, hogy nagyon mélyértelmû dolgokat mond.

Németországban nagy sikere volt egy Rosa nevû embernek, aki 1760-ban mint a templomos lovagok jeruzsálemi nagykáptalanjának kiküldöttje jelent meg, megfelelô iratokkal felszerelve. Ott aztán egy Johnston nevû ember leplezte le, aki okiratokkal bebizonyította, hogy ô a Iegnagyobb igazi és rejtett nagykáptalan nagyperjelje. Johnston kitûnôen keresett a nagyperjelségen, azt mondják, 2000 tallért is elkért azért, hogy felvegyen valakit a Iegigazibb skótok közé. Pár év múlva Johnstont is leleplezték, amint Ieleplezték azt a Schrepfert is, aki a szellemidézést ügyesen egyesítette a pénzkereséssel, és aki, mikor a háló öszszeszorult körülötte, néhány hívével kivonult a város melletti erdôbe, és azt mondta, hogy nemsokára különös zajt fognak hallani, ami egy természetfölötti kinyilatkoztatás jele lesz. A zajt hallották is: egy pisztolylövés volt, mellyel Schrepfer egy fa mögött végzett önmagával.

Ebben a különös világban támad új életre a rózsakeresztesek társasága. Törvényeiket 1767-ben állapították meg, és 1777-ben tökéletesítették. A rózsakereszteseknek nyolc fokozatuk volt. A négy alsóbb fokozatot követte a tulajdonképpeni felavatás, amikor a jelöltet hatásos szertartások közt, erdô mélyén vagy sötét teremben, melyet csak a hold világított meg, mellének szögezett kardok közt felvették az adeptusok közé. Ekkor közölték vele kíméletesen, hogy a Iegfelsôbbek határozata értelmében ebben az évtizedben nem foglalkoznak a szellemvilág titkaival, hanem csak az ásványokkal. A négy adeptusi fokozatot követte a magister, majd a mágus fokozata. Hogy a mágust micsoda titokba avatták be, nem tudjuk. Valószínûleg abba, hogy nincsenek titkaik.

A rózsakeresztesek szervezete ügyesebb és erôsebb volt, mint az összes többi titkos társaságé. Legfontosabbnak a titoktartást tekintették. A rózsakeresztes nem ismerte társait, sokszor még fônökét sem. Ezzel szemben mindent be kellett jelentenie feljebbvalóinak, különösen tudományos eredményeit. Mert hiszen, mondják a törvények, úgy sincs olyan titok sem a természetben, sem a királyi mûvészet, vagyis az aranycsinálás világában, amit a legfelsôbb rózsakeresztes fokozatok viselôi már ne tudnának, sôt a mágus nemcsak a titkot tudja, hanem azt is, hogy az illetô testvér a titok birtokában van.

Titoktartásuk ereje olyan nagy volt, hogy még a renegátok sem árulták el ôket. Így meglehetôsen keveset tudunk a rózsakeresztesek mûködésérôl, de kétségtelen, hogy a XVIII. század utolsó éveiben igen sok hívük volt Németországban és Ausztriában, ahol ebben az idôben az emberek csalódtak a szabadkômûvességben, mert az Igazság Lefátyolozott szobrát nem leplezték le, amint ígérték, csak vezéreiket leplezték le, akikrôl rendre kiderült, hogy szélhámosok. A csalódottak a sokat ígérô rózsakeresztnél kerestek vigasztalást. Ausztriából terjedt aztán át a mozgalom Magyarországra, ahol állítólag Eperjesen volt a páholy székhelye.

Azt a keveset, amit a magyar rózsakeresztesekrôl tudunk, Eckhardt Sándor kutatómunkájának köszönhetjük. A legrégibb magyar rózsakeresztes, úgy látszik, Báróczy Sándor volt, a testôríró, kinek a mûvét olvasva, Kazinczy oly emlékezetesen fel-felsikongatott. Báróczy késôbb könyvet is írt, az Igazi Adeptus címen. Kazinczy ezt a könyvet Rózsika titkai néven emlegeti, nyilván mert Báróczy rózsakeresztességére gondol. Báróczy öregkorában, ugyancsak rózsakeresztes tanulmányainak a hatása alatt, kizárólag nádmézzel és meggyel táplálkozott. Rózsakeresztes volt az a Székely László gárdaezredes is, aki 97 000 forintnyi sikkasztását akarta a Bölcsek Köve segítségével rendbehozni.

De a legnevezetesebb magyar rózsakeresztes Kazinczy apósa, gróf Török Lajos volt. Az egész vagyona aranycsináló kísérletekre ment el, pedig már ifjúkorában láthatott maga elôtt intô példát, amikor apjából egy aranycsináló 3000 aranyat csalt ki játszi könnyedséggel. Kazinczy így mondja el apósa belépésének a történetét: "Bécsben megismerkedék gróf Brühl Károllyal. Ez nagyon megszerette Lajost, s propositiot teve neki, ha nem volna-e kedve Rózsakeresztesnek lenni. Szent hallgatást parancsolt. De az Atyám csak tudhatja? Nem, senki nem! az atyád sem. Úgy nem leszek. Miért? Nekem nincs jobb barátom, mint az atyám, s nem teszek semmit, amit ô nem tud. Ez még jobban ajánlotta Brühlnél. Tehát szólj az atyáddal. Ebbôl a leve, hogy az atya s fiú egy órában vétettek fel . . ."

Kazinczy egy kígyóvonalú kardot és még valami más rózsakeresztes jelvényt is örökölt az apósától, melyeknek az értelmét azután Pálóczi Horváth Ádám, a dunántúli költô magyarázta meg neki. Mert ez a tüzes magyar ember, aki a haját csimbókban hordta, és gyûlölt mindent, ami német volt, ezt az egyet eltanulta a szomszédoktól, az aranycsinálás vágyát. Báróczynak és Töröknek állítólag mágikus tükrük volt, melynek segítségével a távolba láttak. Török egy ízben ólomból elôállított rezet is mutatott Kazinczynak, "De mikor azt mondta nekem írja Kazinczy , ilyesmi csak bizonyos konstellációk alatt és bizonyos imák elmondása mellett történhet, mindjárt tudtam, hogy meghibbant."

Kazinczy és Horváth levelezésébôl tudunk egy másik nagyon különös magyar rózsakeresztes társaság létezésérôl is. Horváth egy ízben megkérdi Kazinczyt, mit tud Poturnyai Andrásról, akirôl azt hallotta, hogy ô a Custos Portae Septemtrionalis, az éjszaki kapu ôre. Az nyilván olyan rangjelzés volt, mint a Napkelet Lovagja. Kazinczy azt válaszolja, hogy Poturnyai András igen elôkelô ember volt, és gazdagon nôsült, de nemsokára, úgymond, "a vén aszszony elunta Girálti kastélyában a sok piszkoskezû aranyat és orvosságot fôzô Adepteket, s éjjel hol lelkeket, hol combos parasztmenyecskéket citálgató társaságot", és kidobta ôket.

Ez az utolsó híradás a magyar rózsakeresztesekrôl. Külföldön is elhallgat a mozgalom. A természettudományok általános elterjedése kiirtotta a titkos spekulációt ma már mindenki beavatottja lehet a természet titkainak, ha kedve és tehetsége van hozzá. Csak Amerikában vannak még rózsakeresztesek, és mûködésükrôl nemrég egy vastag könyvben tettek tanúságot, melyben az ír kerektornyoktól a walesi herceg három tolláig mindent megmagyaráznak rózsakeresztes alapon, és kiderül, hogy az elsô rózsakeresztesek nem is az egyiptomiak voltak, hanem a preadamita szultánok, akik az elsô emberpár elôtt uralkodtak a földön.

De azért nem igazságos dolog, ha csak nevetünk a rózsakereszteseken és az aranycsinálókon. Ha sok is volt közöttük a bolond és csaló, a társaságok magvát mégis olyan emberek alkották, akiket az igazi megismerés vágya, az igazság felé küszködô nyugtalanság vezetett.


Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját, Magvetô, Budapest, 1969


Vissza az alkímiai sorozat kezdôlapjához http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/