A kanonok fegyverhordozójának meséje

Geoffrey Chaucer
(1340?–1400)

Kormos István fordítása

(Chaucer: Canterbury mesék, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1959)

És hogy bizonyságot szerezzenek,
aranymives elejbe mentenek ;
próbára ott a tûz, a kalapács ;
no, jól beütött a galád csalás :
ezüst vala ; világos, mint a nap.
  Örül hehegve, ostobán a pap ;
nem repes így májusi hajnalon
a csalogány, mint ô szegény, vakon ;
úgy fúrja oldalát a nagy vihánc,
hogy hölgyet úgy nem bizgat semmi tánc ;
senki nem éghet úgy a szerelemben,
lovag, hogy hölgye kedve benne teljen,
úgy nem hevûl, mikor kardot kiránt,
mint papunk e rongy mesterség iránt.
A kanonokhoz ím eként beszél :
"Ki értünk meghalt, Krisztus megsegél,
ha megmondod – hiszen bátran lehet –
hogy mennyiért adod receptedet !"
"Miasszonyunkra ! – szól a kanonok –
Drága mulatság, annyit mondhatok,
mert kívülem egy barát tudja csak."
"Nem baj ! de mondd, uram, hadd halljalak :
mit kell fizessek?" – így az én papom.
Nos – szól amaz – uram, ha oly nagyon
kívánod, hogy a birtokodba légyen,
negyven fontot fizess markomba nékem.
És ha nem nézném baráti kezed,
biza többet fizettetnék veled."
A jó pap erre elôguberál
negyven arany fontot, ahogy dukál,
s a receptért a kanonoknak adja;
az mást se várt, hogy álnokul becsapja.
"Pap uram – mondja – egyet kikötök :
mesterségem titka legyen örök ;
tartsd hét pecsét alatt, hadd kérjelek,
hogy okosságomért az emberek
ne keserítsék meg az életem ;
irígy mérgük halálig nyelhetem,
s tudásom lenne gyilkosom, bizisten."
"Az Úr Jézusra – szól a pap meginten –,
inkább minden javam elkölteném
(vagy hibbanjak meg az eszemben én),
semhogy baj sújtson téged bármilyen."
Az megfelel : "Hasznát vehedd igen
a pénzednek, uram ! No, Isten áldjon !"         
Azzal megyen, és soha a világon
a pap nem látta ; s íme egy napon,
mikor próbára vala alkalom,
recept elô ! – hanem felsül, ugyám !
Csak tátogathat, mint a hal, kukán !
Nos, a kanonok így ismerkede ;
végül romlásba pusztul embere.

Vissza az alkímiai sorozat
tartalomjegyzékéhez		 Elôzô rész Következô rész