Élelmiszer-kémia és élelmiszer-ipari technológia Cukormúzeum
Szerencs
A Szerencsi Cukorgyár Rt. 1989. augusztus 17-i centenáriumán felavatott Cukormúzeum a nagy múltú gyár 100 évének kívánt emléket állítani. Az üzemtörténeti gyűjtemény magvát Farkas István ny. gondnok régebbi gyűjtése képezte, melyet újabb gyűjtéssel és a gyár történetének többéves kutatása során előkerült dokumentumokkal egészítettek ki. A nemzetközi cukorgyűjtemény mintáinak gyűjtése 1987-ben kezdődött meg és napjainkban is folyamatos. A múzeum épülete a gyárral egyidős egykori "finánclaktanya”.
A cukor története
ősidők óta ismert természetes édesítőszer a méz. "Cukorgyártáson" általában a szacharóz cukornádból vagy cukorrépábólvaló előállítását értik.
A cukornád Kr. e. 15000 és 8000 között Melanéziában (új-Guinea) fejlődött ki, majd 6000-ben jutott el Indiába, a ‘cukorgyártás bölcsőjébe‘. A nád termesztése és levének feldolgozása ugyanis innen terjedt el, de az első édes lé kinyerésének, illetve a kristályos cukor készítésének időpontja nem ismeretes.
Nagy Sándor a perzsa birodalom meghódítása (Kr. e. 327) után seregével az Indus torkolatáig nyomult előre. Admirálisa, a krétai Nearchos tudósított európai emberként először egy indiai nádról, mely “méhek nélkül ad mézet". Kr. u. 600 körül a perzsák készítettek először formázott cukrot, ők a süvegcukor feltalálói.
Az arabok hódító hadjáratai nyomán jutott el a cukornád Egyiptomba, Észak-Afrikába, Szicíliába (965), Dél-Spanyolországba, de a nyugati világ az első keresztes hadjárat (1096–1099) során ismerte meg. 1174-től Velence lett az európai nádcukor-kereskedelem központja. Európában a 13. századtól kezdve létesítettek cukorfinomítókat, de a cukor még a 16. században is luxuscikk, illetve gyógyszer volt. A fiumei nádcukor-finomító 1752-ben épült. Kolumbus 1493-ban honosította meg a cukornádat az újvilág spanyol és portugál felségterületein. Ennek nyomán a 17. század elején Portugália lett Európa ellátója, később – a Karib-tengeri csaták során szerzett gyarmatainak nádcukor ültetvényei révén – Anglia jutott az európai cukorpiacon vezető szerephez.
1747-ben Sigismund Andreas Marggraf (1709–1782) német gyógyszerész felfedezte, hogy egyes répafajfákban ugyanaz a cukor (a szacharóz) található, mint a csak “Délen" termeszthető cukornádban. Tanítványa (és később a Berlini Tudományos Akadémián utóda), a francia származású, de berlini születésű Franz Carl Achard (1753–1821) folytatta kísérleteit, "nemesítette" a répát, cukortartalmát kinyerhető mértékűre fokozta. Munkássága nyomán 1784-ben született meg a cukorrépa mint ipari növény. A világ első répacukor-gyárátis Achard létesítette 1801-ben.
Magyarországon a “kezdeti próbálkozások"idejének tekinthetjük az 1790-es évek elejétől 1808-ig terjedő időszakot, melynek legnagyobb jelentőségű alakja Tessedik Sámuel (1742–1820), szarvasi evangélikus lelkész, író, kiváló pedagógus, aki Európában elsők közt létesített gyakorlati gazdasági és ipariskolát és a korszerű mezőgazdasági termelés egyik úttörője volt hazánkban. Német egyetemi tanulmányainak befejezése utáni tanulmányútjai során Marggraf, majd Achard munkásságával is megismerkedett. 1794-ben ismertette répatermesztési tapasztalatait, és 1796-ban először készített hazánkban répából cukrot.
1803-ban Gertinger János Sámuel eperjesi gyógyszerész olyan répából gyártott Debrecenben cukrot, amelynek magjait Tessediktől kapta. Gertinger 2750 font répából Achard eljárása szerint 60 font szilárd cukrot állított elő (1 font = kb. 0,5 kg).
Az első cukorfőzde a mai Ercsi Cukorgyár területén, Lilien József báró birtokán létesült 1808-ban. A cukorfőzést Tessedik híres szarvasi mezőgazdasági iskoláján kívül később Linberger Gyula pesti iskolája is népszerűsítette. (1835-ben 100 cukorfőző dolgozott, egyik-másik – családjával – napi 100–200 fontnyi süvegcukrot tudott előállítani.) A magyar cukoripar gyáripari jellege 1849-től 1867-ig alakult ki és 1888-ra vált nagyiparrá. A cukorfogyasztás 1847-ben 0,61 kg/fő/év, 1913–1914-ben 7,84 kg/fő/év, 1993-ban 36,0 kg/fő/év volt.
Hogyan lesz a répából cukor?
Az 1966-ig használt Robert-diffúzió modellje Kő- és gazleválasztás és mosás után a répából szeletet vágnak, ezt forrázóba, majd a folytonos diffúzióba (extraktőrbe) vezetik, amely ellenáramban kioldja a sejtek cukor- és kis részben nemcukor-tartalmát így "nyerslevet" és “lúgozott" szeletet kapnak. Utóbbit préselés (esetleg szárítás) után takarmányként értékesítik.
A nyerslevet – többnyire langyosan – kevés mésztejjel "előderítik“, majd forrón répára számítva kb. 2% CaO-nak megfelelő mésztejjel “főderítik". Ezután a szaturatőrökben (szénsavazókban) a meszet CO2-vel (két lépcsőben, közben szűrve) leválasztják, CaCO3 alakjában "kicsapják”, majd kiszűrik. A létisztítás végeredménye a tisztított répalé vagy “híglé" és a kiszűrt, kb. 70% CaCO3 tartalmú mésziszap, amely talajjavításra használható.
A kb. 15% oldott anyag (szárazanyag) tartalmú híglevet többfokozatú (nyomásos) bepárlórendszerben 65% szárazanyagtartalmú "sűrűlé"-vé sűrítik be. A bepárlórendszer első fokozatát az erőtelepi gőzturbina fáradt gőzével és kevés pótgőzzel fűtik, a második fokozatot az első fokozat lépáráival és így tovább.
Nemzetközi
cukorgyűjteményA sűrűlevet egyedi, vákuumos cukorfőzőkészülékekben 90% szárazanyagtartalom feletti I. termékpéppé főzik be, ez már a kristály és szörp keveréke, amit automata centrifugákon (forgó szitahengereken) szétválasztanak, egyúttal gőzzel megmossák a kristályok felületét is. A kapott fehércukor szárítás és osztályozás után sűrűlé vagy normál kristálycukor. A centrifugákból először kifolyó, majd mosáskor kapott két szörpöt újra befőzik, II. vagy középtermékpéppé. Centrifugálva középtermékcukrot és ismét két szörpöt kapnak. A középtermékcukor a finomítványgyártás nyersanyaga. Feloldják, szűrik (esetleg színtelenítik is), újból befőzik, a kapott finomítványpépből centrifugálással, majd szárítással, osztályozással állítják elő a finomított kristálycukrot, amelyből kockacukor is készíthető. A középtermék szörpökből főzik a III. vagy utótermékpépet, centrifugálás után ennek cukrát (mosás nélkül) a középtermékfőzés alapjául (kezdéséhez) használják. Az utótermékpép centrifugálás lefolyó szörpje a melasz (répára számítva 3–6%), amelyből – bár 50% körüli cukortartalmú – további befőzéssel cukrot kristályosítani már nem lehet, mert a benne feldúsult (létisztításkor el nem távolítható) nemcukoranyagok ezt – nagy viszkozitást okozva – gátolják. A melasz szesz- és élesztőgyártási nyersanyag, illetve kiváló takarmány.
A Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára
444. száma alapján
Élelmiszer-ipari múzeumok http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.chemonet.hu
