AZ ÜVEG
Írta: dr. Knapp Oszkár
A kémia és vívmányai, I. rész, Kir. Magy. Természettudományi Társulat, Budapest, 1940. 

Üvegnek tekintünk tudományos értelemben minden amorf, fizikailag homogén testet, amely olvadt állapotból túlhûtés következtében a belsô súrlódás folytonos növekedése közben ment át a szilárd halmazállapotba. Gyakorlati szempontból azonban üvegnek azt a mesterséges terméket nevezzük, mely izzó állapotra hevítve savak, bázisok vagy sók egyesülésébôl keletkezik, túlhûtéssel átlátszó vagy áttetszô szilárd, amorf testté merevedik, és amelynek kémiai vagy fizikai tuladonságai a gyakorlat által megszabott határok között mozognak.

Az üvegek vegyi alkatrészei rendszerint oxidok, melyek a fémeknek vagy a nem fémes elemeknek oxigénnel alkotott vegyületei. Némely esetben pedig az oxidok mellett fluoridok is vannak. Az üvegek tulajdonságai elsô megközelítéssel attól függenek, hogy milyen oxidokból keletkeztek. Hogy mily oxidokból és azok milyen százalékos mennyiségébôl állanak a különbözô üvegek, arról az alábbi táblázat ad képet. E táblázat a különbözô üvegek jellemzô átlagösszetételét mutatja be. A táblázatban megadott összetételeken kívül azonban még sokféle üveg ismeretes, melyek az ismertetett oxidokon kívül egyéb oxidokat is tartalmazhatnak. A felsorolt oxidokon kívül az üvegek igen kis mennyiségben mangánoxidot, szeléndioxidot, arzéntrioxidot stb., továbbá vasoxidot is tartalmaznak.
 

Fluor Foszfor- Kovasav Timföld Mész Nátron Káli Ólom- Bórsav Cink- Vas- Bárium-
pent-
oxid		 oxid oxid oxid oxid
F P2O5 SiO2 Al2O3 CaO Na2O K2O PbO B2O3 ZnO Fe2O3 BaO
% % % % % % % % % % % %
Táblaüveg 71 1 16 11
Tükörüveg 72 1 13 14
Öblösüveg 75 1 8 10 6
Sajtolt üveg 73 7 9 8 3
Csehkristályüveg 77 6  2 15
Ólomkristályüveg 53 1 10 36
Thüringiai csôüveg 70 3 7 14 6
Palacküveg, színes 64 7 14 12 1 2
Laboratóriumi üveg 75 6 1 6 1 7 4
Tûzálló üveg (Durán) 76 2 5 1 16
Sütôüveg (Pyrex) 81 2 1 4 12
Hômérôüveg 72 5 11 12
Ampullaüveg 68 9 5 7 2 8
Flintaüveg 61/37 46 2 8 44
Koronaüveg 50/61 73 2 3 5 17
Baritkoronaüveg 57/58 48 1 1 7 4 9 30
Baritflint üveg 62/38 44 8 38 3 7
Bórkoronaüveg 50/65 71 5 10 14
Foszfátüveg 52/70 71 10 4 12 3
Fluórkoronaüveg 47/67 6 53 9 16 16

Az üvegképzô oxidok azonban nem minden arányban alkothatnak üveget. Bizonyos határértékeken túl vagy innen ugyanis az olvadékokból átlátszatlan vegyületek, kristályok válnak ki. Ily kristályos, elüvegtelenedett termékeket mesterségesen is elôállíthatunk. A teljesen elüvegtelenedett, fehér készítményt eaumur-porcellánnak nevezzük.

Az üvegek gyakorlati értelemben vízben oldhatatlanok. A víz (légköri nedvesség) és egyes anyagok oldatai azonban kis mértékben mégis oldják azokat. Az üveg alkatrészei közül vegyileg legkevésbbé ellenállók az alkáliák, az ólomoxid, mely utóbbi szerves vegyületekkel szemben igen érzékeny, továbbá a bórsav és a foszforsav, ha az üveg alkatrészei között vezetô szerepet játszanak. A vegyi ellenállás, a tartósság alapján az üvegeket öt csoportba osztjuk, aszerint, hogy a víz az üveg felületérôl négyzetdeciméterenként három órai forralás után hány milligramm nátront (NaOH-t) old ki. E csoportok, a hidrolitikai osztályok, a következôk:
 

I. osztály  Vízálló üvegek 0,050 mg-ig
II. osztály Ellenálló üvegek 0,150 mg-ig
III. osztály Félkemény üvegek 0,400 mg-ig
IV. osztály Lágyüvegek 1,600 mg-ig
V. osztály Hibás összetételû üvegek, több mint 1,600 mg

A legtöbb ókori üveg, mely nem volt megfelelô összetételû, a talaj és a nedvesség vegyi hatásai következtében elmállott vagy felülete elhomályosodott.

Az üvegek különbözô fizikai tulajdonságai aránylag széles határok között ingadoznak. Az egyes tulajdonságok határértékeit az alábbi táblázat foglalja össze:
 

Tulajdonság Határértékek
Fajsúly 2,2–6,3 g/cm3
Húzási szilárdság 3,3–8,1 kg/mm2
Nyomási szilárdság 60,6–126,4 kg/mm2
Rugalmassági együttható 4800–7970 kg/mm2
Fajhô 0,08–0,23 gkal/Co
Hôvezetôképesség 0,00108–0,00227 gkal/Co cm sek
Kiterjedési együttható 33–123·10–7
Közepes fénytörés 1,465–1,963 levegô=1
Közepes színszórás 0,00708–0,04882 levegô=1
Abbé-szám 19,7–70,0 levegô=1
Dielektromos állandó 5,5–9,1

A kémiai és fizikai tulajdonságok e széles skálája teszi lehetôvé, hogy oly sokféle üveg állítható elô, s hogy azok közül minden esetben kiválaszthatjuk azt az üveget, mely célunknak leginkább megfelel.

Az üveget alkotó vegyületek az olvasztás folyamán különféle nyersanyagokból keletkeznek. E nyersanyagok közül a leggyakrabban használatosak a következôk:

A legfontosabb üvegalkatrész a kovasav, melyet leggyakrabban homok alakjában alkalmazunk. E homoknak, mint minden üveggyártásra használt nyersanyagnak, tisztának, különösen vasmentesnek kell lennie. Szükséges továbbá, hogy szemcsenagysága megfelelô határok között ingadozzék. Üveghomokkal, melyet kristályhomoknak is nevezünk, nem ajándékozta meg igazságosan a természet az egyes országokat, s így az csak Német-, Cseh-, Francia- és Angolországban fordul elô. Hazánkban eddig nem sikerült megfelô üveghomokot találni. A kovasav azonban beolvasztható az üvegbe földpát, kaolin vagy egyéb szilikátkôzetekkel is. Némely esetben azonban hegyikristály a célravezetô kovasavnyersanyag.

Az alkáliákat, a nátront és a kálit részben szénsavas, részben salétromsavas sók szolgáltatják. A nátront szódával, a kálit pedig hamuzsírral vagy salétrommal visszük az üvegbe. Némely esetben azonban a nátront glaubersó szolgáltatja. Ha földpáttal olvasztunk, az is tartalmaz alkáliákat. Ha pedig bórtartalmú üveget olvasztunk, a használt bórax a bórsavon kívül részben vagy egészben az üveg nátronszükségletét is fedezi.

A mész márványliszt, vagy ha magnézia is van az üvegben, dolomit alakjában vesz részt az üveg keletkezésében. Ha több magnézia kell, mint amennyi dolomittal az üvegbe kerülhet, akkor szénsavas magnéziumot használunk.

A timföld nyersanyaga elsôsorban a földpát, vagy a kaolin. Újabban e célra timhidrátot, aluminiumhidroxidot használnak. A bórsav, ha nem a már említett bóraxxal kerül az üvegbe, ugyancsak hidroxid alakjában alkalmazható. Az ólomoxidot minium, a cinkoxidot horganyfehér, a báriumoxidot barit, annak szénsavas sója, a foszforsavat csontliszt, mely egyidejûleg mész nyersanyaga is, és a fluórsókat kriolit, mely nátront is tartalmaz, viszi be az olvadékba. Ritkábban használt oxidok bevitelére még sokféle vegyi készítményt használnak.

E nyersanyagokból választjuk ki a megfelelôket s mérünk le belôlük annyit, amennyit elôírásaink vagy számításaink megkövetelnek. A lemért nyersanyagokon kívül elôkészítünk még bizonyos mennyiségben olyan anyagokat is, melyek a nyersanyagokban lévô, el nem kerülhetô szennyezô vasvegyületeket oly vegyületekké alakítják át, melyek kevésbbé színezô hatásúak, vagy melyek színei a vas okozta színt fizikailag ellensúlyozzák. Ezek az anyagok az ú. n. színtelenítôk; aránylag igen csekély mennyiségû barnakôbôl, szelénbôl vagy szelénsókból, nikkeloxidból, kobaltoxidból vagy ezek keverékébôl állanak. Használunk továbbá a nyersanyag elôkészítéséhez oly anyagokat is, melyek az olvasztás folyamán közremûködnek abban, hogy a nyersanyagokból fejlôdô gázok és a szemcsék között bezárt levegôrészecskék az olvadékból eltávozzanak s buborékmentes, tiszta üveg keletkezzék. Ez anyagok a tisztítók, s képviselôjük az arzéntrioxid (As2O3). Ha pedig színes üveget óhajtunk olvasztani, akkor kellô mennyiségû színezô vegyületeket is lemérünk. Az így elôkészített nyersanyagokat, a színtelenítô- és tisztítóanyagokat kézilapátokkal vagy gépekkel alaposan megkeverjük. Hogy milyen fontos az alapos keverés, azt egy régi hutaközmondás is mutatja, mely szerint: "A jó keverés már fél megolvasztás."

Az üveg megolvasztására használatos kemencék elvileg két csoportba oszthatók: a fazék- és kádkemencékre. Ma már a kádkemecékkel találkozunk gyakrabban, egyrészt mivel ezekkel gazdaságosabban lehet olvasztani, másrészt, mivel az önmûködô üveggyártó gépeket rendszerint ily kemencékbôl táplálják. A kemencét egy híd két vagy három részre osztja. Az egyik részbe, az olvasztókádba adagolják kézzel vagy géppel a keveréket, mely ott megolvad és a híd alatt átfolyik a munkakádba, honnan a kész üveget kidolgozzák. E kemencékben az olvasztás és tisztulás egy térben történik. Vannak azonban oly kádkemencék, melyekben a tisztulás egy külön, úszókkal elválasztott térben megy végbe. A fazékkemencében a keverék fazekakban olvad meg. A fazekak száma egy és tizenhat között változik. A fazékkemence használata abban az esetben jogosult, ha egy kemencében többféle üvegfajtát, vagy különbözô vegyi összetételû üvegeket kell olvasztani. Ha a keverékben illó vagy a füstgázakkal szemben érzékeny alkatrészek vannak, fedett fazekakat használunk.

A kemencék különleges tûzálló anyagokból épülnek, melyek gyártásával külön iparág foglalkozik. A kemencék oldalfalait magas lágyulási hôfokú samottból, boltozatát pedig dinaszból vagy szilikatéglából készítik. Kemény üvegek olvasztására oly kemencét használnak, melyek oldalkövei szillimanitból vagy corhard-kövekbôl állanak. E tûzálló anyagok vegyi összetétele átlagosan a következô:

 
Kovasav (SiO2) Timföld (Al2O3)
Samott 52–82% 18–48%
Szillimanit 37% 63%
Dinasz, szilika 93–95% 5–7%
A tûzálló anyagok tulajdonságai azonban nemcsak vegyi összetételüktôl, hanem fizikai tulajdonságaiktól, különösen sûrûségüktôl is függnek. E tûzálló anyagok élettartama egy és három év között ingadozik, szerencsés körülmények között azonban tovább is eltartanak.

A kemencék tüzelése és az üveg megolvasztása általánosságban generátorgázzal történik. A generátorgáz fûtôértéke kb. 1300–1000 kalória. Miután e hômennyiség azonban nem elegendô az üveg megolvasztásához szükséges hôfok elérésére, úgy kell eljárni, hogy az égéshez szükséges levegôt, vagy a generátorgázt, vagy mindkettôt kb. 1000 Co-ra elômelegítjük s így a bevezetett gáz-levegô keverék hômennyiségét növeljük. Az elômelegítés kétféle rendszer segélyével történik. A rekuperációs rendszernél az elégésnél keletkezett magas hôfokú füstgázakat samott-csôrendszeren vezetjük a kéménybe. E felmelegedett csövek külsô felülete az elégési levegôvel érintkezik, mely ilymódon felmelegszik s a füstgázakat lehûti. Ez esetben tehát az elômelegítés folytonos. A regenerációs kemencékhez négy kamra tartozik. A kamrák nagyfelületû samottrácsokkal vannak kitöltve. Az elégett gáz füstgázai két kamrán haladnak keresztül, s azokat felmelegítik. Bizonyos idô, 20 vagy 30 perc elteltével, egy váltószerkezet segélyével a gáz és a levegô útját úgy változtatják meg, hogy azok a felmelegedett kamrákon haladjanak keresztül. A gáz és a levegô külön-külön felmelegszik, a két kamra pedig lehûl. A füstgázok ez idô alatt a másik kamrapáron haladnak át és azokat melegítik fel. Újabb váltási idô elteltével a lehûtött két kamrán megy át a füstgáz, és a felmelegedett kamra egyikén a gáz, másikán a levegô melegszik elô. A váltások szabályszerû ismétlése következtében tehát a kemencébe állandóan elômelegített gáz és levegô, a kéménybe pedig állandóan lehûlt füstgáz kerül. Vannak huták, melyekben a füstgázakat nem a kémény természetes huzata, hanem ventillátor szívja el s így a kemence huzamviszonyait a légköri viszonyoktól függetleníti.

A fazékkemencében az olvasztás a következô módon folyik le: A kemencét elôször 1400–1480 Co-ra felmelegítik, majd az elkészített keveréket nagyobb, rendszerint három részletben, e célra alkalmas lapátokkal a fazekakba adagolják, berakják. Ha az egyes adagok teljesen felolvadtak, ami minden esetben néhány órát igényel, az izzó olvadékot többször megkeverik. E keverés, melyet fújtatásnak neveznek, úgy történik, hogy az üvegtömegbe sok gázt (gôzt) kibocsátó anyagot, darabos arzéntrioxidot dobnak, vagy vízben gazdag anyagokat, burgonyát, répát, fadarabot nyomnak kihegyezett vasrúddal. A fejlôdô gázok vagy a vízgôz alaposan megkeveri az üvegolvadékot. Ezután az olvadékot bizonyos ideig pihentetik, hogy a buborékoktól, hólyagoktól megtisztulhasson, majd lehûtik egy, az üveg összetételének megfelelô munkahôfokra s azon egy-két óráig pihentetik. Ha az olvasztó e munkát elvégezte, átadja a kemencét és az üveget a hutamesternek, kinek felügyelete alatt az üvegfúvók kidolgozzák a fazekakat.

Míg a fazékkemencében az olvasztási munka egyes fázisai, a beolvasztás, a tisztulás és kidolgozás szakaszosan, idôben egymásután történnek, addig a kádkemencében e folyamatok egyidôben, egymás mellett, folytonosan játszódnak le. A kádkemencében azonban a fújtatás elmarad s az üveg tisztulását a helyes tüzeléselosztás biztosítja.

A kemencék tüzelôanyaga nem minden esetben szén, mivel használnak fát, fagázt, olajat, kátrányt, földgázt, sôt újabban elektromos energiát is.

A fazékból vagy a munkakádból a fúvó vagy a gép igen különbözô eljárások szerint veszi ki az üveget és dolgozza fel azt, aszerint, hogy milyen alakú vagy mily célokat szolgáló üvegtárgyakat készít. Eszerint a különbözô gyártmányokat készítô üveggyár berendezése is különbözô.

Minden gyorsan lehûlt üvegben mechanikai feszültségek vannak. Az izzó üvegnek ugyanis lehûléskor elôször a felületi részei dermednek meg s ezek a késôbbi idôben megdermedt belsô rétegekre ilymódon nyomást fejtenek ki. Ha az üveganyagban ilyen feszültségek állanak fenn, annak mechanikai tartóssága kicsi, mivel a feszültségek törés vagy repedés alakjában egyenlítôdnek ki s az üveg minden külsô behatás nélkül eltörik. Ezért a lehûtéskor keletkezett feszültségeket el kell tüntetni. Az üvegeket e célból kemencékbe, hûtôkbe rakják s azokban oly magas hôfokra hevítik, melynél az üveg alakját még nem változtatja, nem deformálódik, de belsejében csekély elmozdulások jöhetnek létre s így a mechanikai egyenlôtlenségek, a feszültségek kiegyenlôdhetnek. Az üveg hômérsékletét a hûtés alatt igen lassan szabad csak csökkenteni, mivel a gyors hûtésnél újabb feszültségek keletkezhetnek. Ha az üvegben feszültség van, azaz rosszul (hirtelen) van lehûtve, az úgy viselkedik, mint az optikai egytengelyû kristályos testek, tehát poláros fényben interferenciaképeket mutat. A jól hûtött üvegnél ezzel szemben ilyen jelenségek nem lépnek fel. A hûtés és az üveg feszültségi állapota tehát polariszkóppal ellenôrizhetô. A modern hûtôk alagútrendszerûek s bennök a feszültségek egy órán belôl eltûnnek. Ezzel szemben a régi rendszerû kamrahûtôkben a hûtés néha teljes két napot vesz igénybe.

A különbözô üvegeket nem lehet rendszeresen csoportosítani, mivel sem összetételük, sem fizikai tulajdonságuk, sem rendeltetésük alapján nem lehet köztük éles határt vonni. Vannak azonban általánosan elfogadott üvegcsoportok, melyekbe minden üveg beosztható, bár elôfordul, hogy ugyanazon összetételû vagy tulajdonságú üveg több csoportba illeszthetô be.

Ezeket az üvegcsoportokat a következôkben smertetjük.

Az öblösüvegek kézi erôvel vagy gépekkel készülnek. A kézi gyártásnál a fúvó a pipával üveget vesz ki a kemencébôl, azt lengetéssel, segédeszközökkel idomítja, fa- vagy vasformába fújja s a pipáról leüti. Némelyik öblösüveg a fúvó kezeibôl vagy gépbôl teljesen kész állapotban kerül ki, más üvegek azonban felesleges részeiktôl pattantással, repesztéssel, csiszolással szabadíttatnak meg. Afüleket, fogókat, talpakat a fúvó ragasztja az üveghez, ugyanígy a kelyhek szárát és talpát is. Az öblösüveg gépi gyártására félig vagy teljesen önmûködô gépek szolgálnak, melyek elvileg a fúvó munkamenetét követik. A palackok vagy színtelenek, vagy vassókkal zöldre illetôleg barnára festettek.

A világítási üvegek a fénytechnika céljaira szolgálnak. Az egyszerû lámpacsöveket, védôbúrákat, ernyôket öblösüveg módjára készítik. A szélnek, esônek kitett búrákat és armatúrákat különleges, kemény üvegekbôl gyártják. Készülnek azonban világítási üvegek sajtológépekkel is. Fluorsókkal olvasztott üvegbôl tömör, fehér, áttetszô üvegeket nyerünk, melyek szórt fényt adnak és opál-, tej-, alabástrom s ha foszfortartalmúak, csontüveg néven ismeretesek. Az opálüvegeket színezik is, vagy tarka, márványszerû színûvé festik. A villanykörtebúrákat részben kézi úton, részben önmûködô gépekkel fújják. A Westlake-gép naponta 70 000 körtebúrát fúj. Még nagyobb teljesítményû a Corning-szalaggép, mely napi 250 000 búrát készít.

Csöveket ma már kézi húzással ritkán készítenek. A csôhúzó üvegeseket teljesen kiszorította a Danner-gép. A megolvadt üveg forgó agyaghengerre kerül, melyrôl egy húzógép állandóan húzza a csövet. A tartályból lefolyatott üvegszalag mennyisége, az agyaghenger belsejébe fúvott levegô nyomása, a húzási sebesség és a hôfokok szerint különbözô átmérôjû és falvastagságú csöveket állít a gép elô. Ha pedig az agyaghenger, a húzópipa közepébe nem fúvunk levegôt, akkor pálcákat húz a gép.

A kristályüveg fajtái a kemény- vagy csehkristályüveg, mely magas mésztartalmú, az ólomkristályüveg, mely 30% ólomoxidot és a félkristály, mely 20% ólomoxidot tartalmaz. A kristályüvegek igen tiszta, ragyogó színûek, csengô hangúak, jól csiszolhatók. Az ólomkristályok nagy fajsúlyúak és erôs fénytörésûek. A kristályüvegeket fazékkemencékben olvasztják és csak kézi eljárásokkal készítik. A mûvészeti és díszüvegek összetétele igen sokféle és díszítésük módja is igen változatos lehet. A tarkaüveg olymódon készül, hogy papírra vagy vászonra ragasztott mintázott színes üvegcserepeket a forró üvegre ragasztanak és azt újra felmelegítve formába fújják. A jégvirágüveg úgy nyeri jellegzetes külsejét, hogy a forró üveget hirtelen lehûtik, majd újra felmelegítik és formába fújják. Ha a meleg üveg felületére fehér vagy színes üvegszálakat ragasztanak, a szálas vagy kígyóüveget nyerik. Félig megolvasztott, buborékkal teli üveg a mesterséges antiküveg. Az átfogott üveg két vagy több, különbözô színû rétegbôl áll. Olykép készül, hogy az átfogó, rendszerint színes üvegbôl vékonyfalú üveggömböt fújnak, azt visszaszívják, s így kettôsfalú tölcsért nyernek, melybe a belsô, forró öblösüveget benyomják. A külsô, vékony üvegréteget leütik s az átfogott üveget formába fújják. Ha ily üveget csiszolnak, az ábrák vagy rajzok átlátszóak, a felület többi része, a rajzok alapja pedig, az átfogó, színes réteg színét mutatja. Míg a tömör színes üvegek színárnyalatai az üveg átmérôje és falvastagsága szerint változik, addig az átfogott üveg színárnyalata mindenütt azonos. A színesüvegek, melyeket szerves vagy szervetlen vegyületek beolvasztásával nyerünk, a színskála minden árnyalatát mutathatják. Közöttük külön említést érdemel a rubinüveg, amely színét a benne igen fínoman elosztott (kolloid) fémszemcséknek köszöni. A rubinszint arany-, réz- vagy szelénvegyületekkel lehet elérni. Ha a rézsókból a kivált réz látható szemcsékben válik ki, a hematinont, ha pedig nagyobb lemezek alakjában kristályosodott ki, az avanturint kapjuk. A velenceiüveget az jellemzi, hogy szálak, pálcák összeolvasztása és további feldolgozása útján készül. Ilyen üveg pl. a mozaiküveg, melynek keresztmetszete mutat meghatározott ábrákat, az ezervirágüveg, mely öblösüveg, felületén mozaiküveg lemezekkel díszítve és a filigránüveg, melynek mintázata nézetben mutatkozik. Ha a filigránüveget díszítô szálak csavaros mintájúak, azt háló-, vagy retikuláltüvegnek nevezik. E díszítési eljárások kombinálhatók csiszolással, marással, irrizálással. A csiszolás forgó kôkorongokkal készül. A marás folysav, az irrizálás pedig kloridgôzök vegyi hatására keletkezik. A szakavatott iparmûvész kezeibôl e díszítési módok alkalmazásával igen értékes és mûvészi becsû üvegek kerülhetnek ki.

A táblaüveget régebben nagyméretû hengerek fújása, felvágása és szétterítése útján nyerték. Ma már a gépek kiszorították a kézi eljárást. A Fourcault-féle táblahúzógép olymódon mûködik, hogy egy hosszú és keskeny nyílással ellátott agyagúszó merül az üvegbe, melyen át a folyékony üveget forgó hengerek húzzák függôleges irányban. Kellô hôfokú hûtôkamrákon át az üvegtábla lehûl és levágásra kerül. A Colburn-gép az üvegtáblát vízszintes helyzetben húzza. ALubbers-gép hengereket húz, melyeket felvágnak és kiterítenek.

A tükörüveget úgy készítik, hogy vastagabb táblaüveget mindkét felületén megcsiszolnak. A tükörüveglap vagy fazékkemencében, öntéssel készül, a Bicheroux-féle eljárással, vagy kádkemencébôl hengereléssel. Ha két réteg, öntéssel készített táblaüveg közé dróthálóbetétet ragasztanak, a drótüveget, ha pedig az üveget mintázott vaslapra, vagy homokra öntik, az ornamentüveget nyerik.

A meleg állapotból lehûtött táblaüveg igen nagy keménységgel és szilárdsággal rendelkezik s autó-, és repülôszélvédôüvegnek használják (szekuritüveg). Ha pedig több réteg üvegtáblát szerves anyagokkal ragasztanak össze, a szilánkmentes üveget (triplexüveg) nyerik, melyet szintén szélvédô, és golyóálló üvegnek használnak.

A különleges üvegek igen bonyolult vegyi összetételûek, és megfelelô fizikai vagy kémiai tulajdonságokkal vannak felruházva. A thüringiai üveg 2–3% timföldtartalmának köszönheti, hogy fujtatólánggal könnyen és káros elváltozások nélkül alakítható. Alaboratóriumi üvegek, mint a jénai vagy a magyar Ergon, tûzállók és savak, lúgok hatásának ellenállnak. A hômérôüveg kiterjedési viszonyai állandóak és a fagy- és forrpont jele a belôlük készített hômérôknél mindig az eredeti helyre jut. A nagy vegyi ellenállású jénai Fiolax és a magyar Tungsram-R üvegekbôl készített ampullákban az injekciós folyadékok nem szenvednek vegyi bomlásokat. A csekély kiterjedési együtthatójú Pyrex és Durax valamint Ergon üvegekben szabad tûzön süthetünk. A vegyi összetétel megfelelô változtatásával elôállíthatunk nagy ellenállóképességû kazán vízállásmutatóüvegeket, és oly üvegeket, melyek az ultraibolya-, infravörös- vagy Röntgen-sugarakat átengedik vagy elnyelik. Bizonyos üvegek nagy elektromos ellenállásuk miatt szigetelésre használatosak.

Az építôipar nagymennyiségû üveget használ fel. Tetôfedôcserepek, prizmák, padlólapok és a belsô architekturában használt színes opállapok a modern építészet jellegzetes és nélkülözhetetlen anyagai. Az üveggel készített növényházak a kertészetben nélkülözhetetlenek.

Meghatározott fénytani követelményeket elégítenek ki az optikai üvegek. Jellemzô tulajdonságaik a törésmutató, és az Abbé-szám. Elôbbi a beesési és törési szög szinuszának a viszonyát fejezi ki, az Abbé-féle számot pedig úgy kapjuk meg, hogy az egységgel csökkentett törésmutató számértékét elosztjuk a színkép kék és vörös színei törésmutatójának a különbségével (az ú. n. részleges közepes színszórással). Az optikai üveget egy oly törtszámmal jellemezzük, melynek számlálója a törésmutató tizedespont után álló elsô két száma, nevezôje pedig az Abbé-szám tizedespont elôtt álló számjegyei. Így a 61/37 jelû optikai üveg törésmutatója 1,61, Abbé-száma pedig 37. Az optikai üvegek olvasztása igen gondos és fáradságos munkát követel. Tisztulásuk mechanikai keveréssel érhetô csak el. A megolvasztott és kevert üveget fazékkal együtt kiemelik a kemencébôl és heteken át hûtik, majd darabokra repesztik, kiválogatják a hibátlan darabokat és azokat csiszolják. Az optikai üvegek két fôcsoportba oszthatók: az erôsen fénytörô és fényszóró, ólomdús üvegekre, a flintüvegekre és a csekély fénytörô és fényszóró üvegekre, a koronaüvegekre. Mindenik csoportban számtalan változat ismeretes.

Az üvegek felsorolása nem lenne teljes, ha kihagynók két szélsôséges képviselôjüket, a tisztán kovasavból álló kvarcüveget, melyet laboratóriumban és a világítási iparban használnak, és a vízüveget, melyet szódából és homokból olvasztanak és vizes oldat alakjában a textiliparban, azonkívül ragasztóanyagnak és élelmiszerek (tojás) konzerválására használnak. Ha pedig megfelelô összetételû üveget igen finom szálakká húznak, az üveggyapotot nyerik, mely az építôiparban és a mûszaki életben hô- és hangszigetelésre szolgál.

Hosszú és fáradságos az az út, mely az egyetlen természetes üvegtôl, a történelem elôtti ôsember által is ismert és késekké, lándzsavégekké pattintott obszidiántól a mai idôk sokféle célokra alkalmas üvegeihez vezetett. Az elért eredmények lehetôvé teszik, hogy közelebbrôl tanulmányozhatjuk a bolygókat és csillagokat, hogy ezerszeresen megnagyítva figyelhetjük a természet csodáit, hogy ablaknyilásainkon mindnagyobb mértékben engedhetjük be az egészséget hozó fényt, és hogy számtalan oly mûszaki üveggel rendelkezünk, melyek segélyével eredményesebben küzdhetünk a kultúra érdekében.

Elõadó
A kémia és vívmányai		 http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/